Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-163
392 163. országos Ülés ápril 7. 1870. hogy mivel mindenütt, ugy itt is a végrehajtás a kormányt illeti, de az országgyűlés teendője megállapítani: melyeket akar elismerni ily országutak gyanánt, s melyeket akar a kölesönből létesíttetni? Ezen indokból vezéreltetvén és nem látva azoknak eleget téve, egy későbbi szakasz ide vonatkozó intézkedése által és félve még attól is, hogy ha itt intézkedés nem történik, épen azért, mert — mint az igen t. pénzügyminiszter ur ma is mondani méltóztatott — sorrend megállapítva nincs, megtörténhetnék az, hogy a kölcsönből bejövendő összeg ezen az or szággyülési jóváhagyástól többé föl nem függesztett boulevardok létesítésére fordíttatnék és nem jutna arra, a mi sokkal szükségesebb : a Dunaszabályozás, lánczhid magváltása, és uj hid építésére. Kívánom ezen szakasz d) pontját következőleg módosíttatni (olvassa a módositványt:) „A 271 sz. a. törvényjavaslat, illetőleg 9-ik szakaszához. A d) pont kihagyatván a 3-ik szakasz b) és c) pontjában fölsorolt építkezések és munkálatok a közlekedési miniszter, a d) pontjában emiitettek pedig a fővárosi közmunka-tanács fölügyelete alatt az országgyűlésnek bemutatott tervek és költségvetések alapján és esetről esetre hozandó törvényhozási intézkedések folytán lesznek létesítendők." Ajánlom a módositványt a t. háznak elfogadás végett. (Helyeslés bal felől.) Mihályi Péter jegyző (olvassa a Tisza Kálmán által beadott módositványt.) Csengery Antal ' T. ház ! Én részemről az előterjesztett módosításhoz azért nem járulhatok, mert azt fölöslegesnek tartom, miután az, a mi abban előadatik, az uj 13-ik szakaszban ben foglaltatik, nevezetesen az van ott: „A fővárosi közmunkák tanácsa évenkint a minisztérium elé terjeszti azon közmunkák terveit és költségvetéseit, melyek a következő évben, vezetése alatt a jelen törvény 13-ik szakasz d) pontja szerint a kölcsönből létesítendők, hogy azok költségeinek födözése az állam költségvetésébe fölvétethessék, s arról az országgyűlés határozhasson." Tehát tökéletesen ben van itt mindaz, a mi azon módosításban foglaltatik. Következőleg ahoz mint fölöslegeshez hozzá nem járulhatok. (Helyeslés jobb felől.) Tisza Kálmán: De a tervek ? Lónyay Menyhért pénzügyminiszter : T. ház ! Épen ahhoz kívánok szólni. A képviselő ur azon észrevételt tette, hogy czélszerübb volna a pénzügyi bizottság javaslata, mely a tervek előterjesztését kívánja, holott az osztályokból alakult központi bizottságnak javaslata csupán csak a költségvetésről szól. Én részemről azt tartom, hogy minden ily költségek megszavazásánál főbb dolog a költségvetés maga, melynek tételei megvizsgáltatván, az országgyűlés szavazza azokat meg. Én ugy tartom, hogy, ha csupán csak a tervek előterjesztése hangsulyoztatnék, (Tisza Kálmán: Mindkettő.') és azoknak alapján történnék a határozat, azon esetben az országgyűlés úgyszólván technikai forumot képezne, a mi pedig nem lehet az országgyűlés föladata. (Ugy van! jobb felfíl.) Hanem a képviselő ur megnyugtatására talán lehetne a szakaszt akként szerkeszteni — t. i. az országgyűlés elé jóváhagyás végett terjesztett költségvetés alapján, de e szerint megint csupán a költségvetés alapján történnék, tehát utána tennők : „melyhez a tervek is melléklendők." (Helyeslés.) Ekkor a tervek mellékelve lennének, a határozat pedig mégis a költségvetés fölött hozatnék. (Helyeslés.) Széll Kálmán jegyző : A módositvány így hangzik. (Olvassa a módositványt.) „Az országgyűlés elé jóváhagyás végett terjesztendő költségvetés alapján," ez jönne hozzá : „melyhez a tervek is melléklendők." Tisza Kálmán : Azon magyarázat után, melyet Csengery Antal t. képviselőtársam a 13. szakasznak adott és azon módosítás után, melyet t. pénzügyminiszter ur benyújtott, én saját módositványomat megszűntnek kívánom tekintetni. Elnök: Tehát a t. ház nem a központi bizottság által előterjesztett szövegezést, hanem a pénzügyminiszter ur módosítását fogadja el ? (Helyeslés.) Fog tehát hangzani: „Az országgyűlés elé jóváhagyás végett terjesztendő költségvetés alapján, melyhez a tervek is melléklendők." Következik a 10. szakasz. Széll Kálmán jegyző (olvassa az uj J0. szakaszt.) Térey Pál előadó: A központi bizottságnak csakis azon észrevétele van, hogy miután a szakaszok számai megváltoztak ez is kiigazítandó 11-ről 10-re. Elnök : Elfogadja a t. ház a 10-ik szakaszt? (Elfogadjuk!) A 10-ib szakasz el van fogadva. Széll Kálmán jegyző (olvassa a 11-ik szakaszt.) Henszlmann Imre: A 12. §. első három kikezdése helyett ajánlom a következő fogalmazást : „A fővárosi közmunkák tanácsa kilencz tagból áll." „A rendes és fizetéssel ellátott tagok közül hármat sz. k. Pest városa, kettőt sz. k. Buda városa képviselői választanak, négy tagot pedig