Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-163

390 1C3. országot ülés áprii 7 1870. fogva fölösleges az eredeti törvényjavaslatot föl­olvasni. Elnök: Engedelmet kérek, e módosítá­sok oly csekélyek, hogy annak újra kinyom atá­sa fölöslegesnek mutatkozott, e módosítások itt mindjárt kiigazíthatók. Elfogadja a t. ház e szakaszt? [Elfogadjuk!) Tehát el van fogadva. Irályi Dániel: Én azt vagyok bátor kérdezni a tisztelt pénzügyminiszter úrtól, nem levén jelen a miniszterelnök ur : vajon azon sorrendben kivántatnak-e létesíttetni azon mun­kálatok, a mint föl vannak véve ? Lóyay Menyhért pénzügymi­niszter : Nincs itt sorrendről szó, itt csak egyenkint elősoroltatnak a tárgyak. Irányi Dániel: Én azt óhajtom, hogy a sorrend állapíttassák meg és különösen a Du­na szabályozása, a mennyiben Pestnek az árvíz­től való mentesítését tárgy azzá, tétessék első helyre : mert meglehet, hogy a többi munkák­ba belefogunk, mielőtt Pestet az árviz ellen biztosítottuk volna, és erre azután nem lesz költség, ugy hogy ismét kölcsönhöz kell fo­lyamodni. Mint mondám, én ezt tartom legfontosabb­nak, legszükségesebbnek, következőleg azt óhaj­tom, hogy a c) pont tétessék az első helyre és határoztassék meg. mely sorrend szerint vétes­senek föl a munkák. Jámbor Pál jegyző (olvassa Irányi Dániel nwdositványát) : „A c) pont tétessék első helyre." Lónyay Menyhért pénzügymi­niszter : Már említettem, hogy sorrend nincs itt megállapítva és az a), b), c), pontokra az elősz ámítás szerint tökéletes fedezet van az ősz­szegben és miután egy későbbi szakaszban főn van tartva, hogy a törvényhozás elé terjesztes­sék a költségvetés; és annak alapján szavaztas­sanak meg e tételek, fölösleges volna ujabb classificatiót csinálni. (Helyeslés.) Elnök : Elfogadja a t. ház a központi bi­zottság véleményét? (Elfogadjuk.) Tehát marad a szerkezet­Széli Kálmán jegyző (olvassa a tör­vényjavaslat 4-ik szakaszát.) Térey Pál előadó: A pénzügyi bizott­ság ezen szakaszra a következő módosításokat ajánlja, melyeket a központi bizottság elfogadás­ra ajánl: a c) betűnél a második sorban e szó után „árukért" közbeszúrandó volna : „e czélra." — Ad) betűnél pedig az utolsó előtti sorban e szavak helyett : „a magyar államterületre" tétessék: „Magyarországra". Ellenben a g. pont alatt a pénzügyi bizottság által hozzá toldatni ajánlott ezen mondat: „addig,mig a 7-ik szakaszban tett intézkedés folytán a jelen törvényben kitű­zött czélokra beruháztatnak" egészen kihagyan­dó és marad az eredeti törvényjavaslat szer­kezete. Elnök: Méltóztatnak a központi bizott­ság véleményét elfogadni ? (Elfogadjuk!) Tehát a központi bizottság szövegezése szerint lesz a 4-ik szakasz szerkesztendő. Széll Kálmán jegyző (olvassa a tör­vényjavaslat 5-ik szakaszát.) Térey Pál előadó : Ezen szakaszt a pénzügyi bizottság kihagyta, és a központi bi­zottság a pénzügyi bizottság véleményéhez já­rul, és ennek folytán a szakaszok száma mindig egygyel alább lesz. Elnök : Kihagyja-e a t. ház ezen szakaszt 1 (Kihagyjuk!) Tehiít a 6-ik szakasz lesz az 5-ik. Széil Kálmán jegyző (olvassa a 6-ik, most már 5-ik szakaszt.) Térey Pál előadó : E szakaszra sem a pénzügyi sem a központi bizottságnak nincs észrevétele, csak a szakasz száma változik, az első sorban 5-ik szakasz helyett a hivatkozás a 4-ik szakaszra történik. Széll Kálmán jegyző (olvassa a 7-ik most már a fí-ik szakaszt.) Térey Pál előadó : Nincs észrevétel. Elnök : Méltóztatnak elfogadni ? (Elfo­gadjuk!) Tehát elfogadtatok. Széll Kálmán jegyző (olvassa a 8-ik, most már 7-ik szakaszt.) Térey Pál előadó: Nincs észrevétel. Elnök: -Méltóztatnak elfogadni? (Elfo­gadjuk!) Tehát elíbgadtatik. Széll Kálmán jegyző -(olvassa a 9-ik, most már S-ik szakaszt.) Térey Pál előadó: h) Az uj 8-ik szakaszban az a) betűben e szók helyett : „a 4-ik és 5-ik szakaszokban" tétessék „a 4-dik szakasz­ban", továbbá a központi bizottság a 8-ik szakasz a) pontjának végén következő toldalékot hozza javaslatba ; „Azon vám- és adótételek szerint, melyek törvényhozásilag időről időre megállapit­tatnak." Elnök : Elfogadja a t. ház? (Elfogadjuk.) Tehát elfogadtatik. Széll Kálmán jegyző (olvassa a 10-ik, most már 9-ik szakaszt.) Térey Pál előadó: A központi bi­zottság szerint az uj 9-ik szakaszban a b) pont má­sodik sorában e szó után „közmunkák" teendő : „az országgyűlés elé jóváhagyás végett terjesz­tendő tervek alapján." A 9-ik szakasz 5-ik sorában e szó után „társulattal teendő „méltányos" , ugyancsak ezen szakasz b) alatti tételének 2. sorában a pénzügyi bizottság által javaslott közbeszurásnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom