Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-155

258 155. erszígos fiiét mírcziis 29. 1870. vám- és kereskedelmi szerződés megkötése alkalmával a vasúti biztositások kérdése is bizton várható volt, miután ezek iránt a két törvényhozás egyetértőleg szándékozott intézkedni, hogy addig, migez sikerül, tehát legalább az 1867-ik év végéig minden vasúti építkezést betiltson. Bizonyára nem az ország érdekében cselekedett volna, ha gátlólag és betiltólag jár el mind azon vasutaknál, melyeknek épitése már az előbbi időszakban elhatároztatott, de a végleges engedély kiadásának némi csekélyebb fontosságú körülmény akadályul szolgált. Ez volt nézetem szerint a helyes, a eorrect és az ország érdekében álló eljárás. Azt mondja a t. képviselő ur, mintegy vádként, hogy ezen engedély a magyar pénzügyminiszter beleegyezésével és hozzájárulásával köttetett. Bizonyításául annak : minő állást foglalt el a magyar pénzügyminiszter, mondhatom, nem volt szüksége arra, miszerint tisztelt Simonyi Ernő ur figyelmeztesse, hogy ezen pótszerződés terhes föltételeket tartalmaz, mert igenis tudtuk és ismertük ezen körülményt, figyelmeztetése nélkül is ; de viszont láttuk azt is, hogy ezen dologban nem volna helyes akadályozólag föllépni, miután ezen vasút a magyarországi vastelepeket hozza kapcsolatba az osztrák kőszéntelepekkel, s ily nemzetgazdászati szempont is szolgált annak mielébbi létesítésére, és a birodalom mindkét fele levén a mielébbi kiépítés által érdekelve, tehát akadályozni annyit tett volna, mint ezen érdekeket egyenesen sérteni. Hy szempontból 1867. máj. 10-én, még mielőtt a XII. t. ez. szentesittetett volna, még a koronázás előtt egy megállapodás keletkezett, mely szerint a magyar közmunka- és közlekedésügy-miniszterium beleegyezik, hogy a következő 3 engedélyezés, melyek előkészítése véglegesen megállapittatott, ő felsége legmagasabb jóváhagyása alá terjesztetek, u. m.: a) a már engedélyezett kassa-oderbergi vasut-társaság által utólagosan kívánt kedvezmények ; b) a végleges megkötésre előkészített és legfelsőbb helyről engedményezett concessio a károlyvári vonalra a piski-petrozsenyi szárnyvonallal együtt; c) a déli vaspálya-társaság számára adott engedélynek átruházása a barcs-pécsi vonalra nézve az ezen czélra a szabadalmazott dunai gőzhajó-társaság által alakított consortiumra, mely egyesült a- darmstadti bankkal. Ezen társulatok alapszabályai azonban a végleges engedélyezés végetti legfelsőbb helyre leendő fölterjesztés előtt a közmunka- és közlekedésügyi minisztériummal közöltetni fognak. Ez tehát azon megállapodás, mely e tekintetben a két kormány közt keletkezett; pedig nem a pénzügy, de a magyar közlekedési minisztérium és az osztrák kereskedelmi minisztérium közt. Meg vagyok győződve, mindenki igazat fog nekünk adni, tekintetbe véve azt, hogy miután a vasutakra nézve semmi törvényhozási intézkedés nem létezett, a közös érdekű vasutak kérdésének mikénti megállapítása a kereskedelmi szerződés megkötéséig, tehát az 1867. évig függőben volt hagyva, ekkép eljárni volt a legczélszerűbb, s az adott viszonyok közt az ország érdekeivel leginkább megegyező. Egyébiránt annak bizonyítására, hogy miből állott a magyar pénzügyminiszternek a t. képviselő ur által anynyira hangsúlyozott beleegyezése, illetőleg jóváhagyása? elő fogom adni a kezemnél levő hivatalos iratok alapján a tényeket. Az 1867-ki május 12-én tartott miniszteri tanács megbízása folytán ezen annyira hangsúlyozott hozzájárulás következőleg fejeztetett ki: (olvassa) „a m. kir. minisztérium ezen kassaoderbergi vasutvonalat, a mint ez a m. kir. közlekedésügyi minisztériumnak a cs. kir. kereskedelmi minisztériummal kötött egyezményéből kitűnik, olyan természetűnek tekinti, mint az arad-károlyvárit, mi iránt is, a magyar minisztérium kinevezése előtt már törvényes tárgyalások folytak és legfőbb elhatározások keletkeztek; ennélfogva, habár az engedélyezett föltételeket elégteleneknek tartja, azok kiadása ellen akadályt tenni magát hivatva nem érezheti." Ha széles értelemben veszszük e kifejezést: „akadályokat nem tenni," ez Simonyi képviselő ur szerint aimyit tesz, mint egyenes beleegyezés és hozzájárulás, és ha mindazt, a mit nem akadályoz, minden tekintetben magáénak ismeri, ugy könnyen elmondhatnám azt is, hogy midőn az 1867-diki törvényeket hoztuk, azokat képviselő ur nem akadályozta, távol is volt: ezen okoskodás szerint tehát állana az is, hogy az 186 7-diki törvények, melyek ellen pedig sok észrevételt hallottunk, az ő pártja részéről és beleegyezésével hozattak. Ezek által kívántam jelezni azon állást, melyet a pénzügyminisztérium azon vasutvonalak engedélyezésének végleges kiadása alkalmával elfoglalt. Most átmegyek képviselő ur második vádjára, mely már sokkal súlyosabb, mert, ha talán a képviselő ur szives lenne is kimenteni a minisztériumot mindazért, a mit első kezdetben az első átmeneti korszak alatt nem kivánt akadályozni; de aligha lesz ily engedékenységgel a másik vádra nézve. Azt mondja a képviselő ur: „e szerint a concessiónak nem tudom (már t. i. a képviselő ur nem tudja), melyik, de világos (de azért még is világos !) rendelete sze-