Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-155

258 155. erszígos fiiét mírcziis 29. 1870. vám- és kereskedelmi szerződés megkötése alkal­mával a vasúti biztositások kérdése is bizton várható volt, miután ezek iránt a két törvény­hozás egyetértőleg szándékozott intézkedni, hogy addig, migez sikerül, tehát legalább az 1867-ik év végéig minden vasúti építkezést betiltson. Bizonyára nem az ország érdekében cselekedett volna, ha gátlólag és betiltólag jár el mind azon vasutaknál, melyeknek épitése már az előbbi időszakban elhatároztatott, de a végleges enge­dély kiadásának némi csekélyebb fontosságú kö­rülmény akadályul szolgált. Ez volt nézetem szerint a helyes, a eorrect és az ország érdeké­ben álló eljárás. Azt mondja a t. képviselő ur, mintegy vád­ként, hogy ezen engedély a magyar pénzügymi­niszter beleegyezésével és hozzájárulásával kötte­tett. Bizonyításául annak : minő állást foglalt el a magyar pénzügyminiszter, mondhatom, nem volt szüksége arra, miszerint tisztelt Simonyi Ernő ur figyelmeztesse, hogy ezen pótszerződés terhes föltételeket tartalmaz, mert igenis tudtuk és ismertük ezen körülményt, figyelmeztetése nélkül is ; de viszont láttuk azt is, hogy ezen dologban nem volna helyes akadályozólag föl­lépni, miután ezen vasút a magyarországi vas­telepeket hozza kapcsolatba az osztrák kőszén­telepekkel, s ily nemzetgazdászati szempont is szolgált annak mielébbi létesítésére, és a biroda­lom mindkét fele levén a mielébbi kiépítés ál­tal érdekelve, tehát akadályozni annyit tett volna, mint ezen érdekeket egyenesen sérteni. Hy szempontból 1867. máj. 10-én, még mielőtt a XII. t. ez. szentesittetett volna, még a koro­názás előtt egy megállapodás keletkezett, mely szerint a magyar közmunka- és közlekedésügy-mi­niszterium beleegyezik, hogy a következő 3 en­gedélyezés, melyek előkészítése véglegesen meg­állapittatott, ő felsége legmagasabb jóváhagyása alá terjesztetek, u. m.: a) a már engedélyezett kassa-oderbergi vasut-társaság által utólagosan kívánt kedvez­mények ; b) a végleges megkötésre előkészített és legfelsőbb helyről engedményezett concessio a károlyvári vonalra a piski-petrozsenyi szárnyvo­nallal együtt; c) a déli vaspálya-társaság számára adott engedélynek átruházása a barcs-pécsi vonalra nézve az ezen czélra a szabadalmazott dunai gőzhajó-társaság által alakított consortiumra, mely egyesült a- darmstadti bankkal. Ezen tár­sulatok alapszabályai azonban a végleges enge­délyezés végetti legfelsőbb helyre leendő fölter­jesztés előtt a közmunka- és közlekedésügyi mi­nisztériummal közöltetni fognak. Ez tehát azon megállapodás, mely e tekin­tetben a két kormány közt keletkezett; pedig nem a pénzügy, de a magyar közlekedési mi­nisztérium és az osztrák kereskedelmi miniszté­rium közt. Meg vagyok győződve, mindenki iga­zat fog nekünk adni, tekintetbe véve azt, hogy miután a vasutakra nézve semmi törvényhozási intézkedés nem létezett, a közös érdekű vasutak kérdésének mikénti megállapítása a kereskedelmi szerződés megkötéséig, tehát az 1867. évig függőben volt hagyva, ekkép eljárni volt a legczélszerűbb, s az adott viszonyok közt az ország érdekeivel leginkább megegyező. Egyébiránt annak bi­zonyítására, hogy miből állott a magyar pénz­ügyminiszternek a t. képviselő ur által any­nyira hangsúlyozott beleegyezése, illetőleg jó­váhagyása? elő fogom adni a kezemnél levő hivatalos iratok alapján a tényeket. Az 1867-ki május 12-én tartott miniszteri tanács megbízása folytán ezen annyira hangsú­lyozott hozzájárulás következőleg fejeztetett ki: (olvassa) „a m. kir. minisztérium ezen kassa­oderbergi vasutvonalat, a mint ez a m. kir. közlekedésügyi minisztériumnak a cs. kir. keres­kedelmi minisztériummal kötött egyezményéből ki­tűnik, olyan természetűnek tekinti, mint az arad-károlyvárit, mi iránt is, a magyar minisz­térium kinevezése előtt már törvényes tárgyalá­sok folytak és legfőbb elhatározások keletkeztek; ennélfogva, habár az engedélyezett föltételeket elégteleneknek tartja, azok kiadása ellen aka­dályt tenni magát hivatva nem érezheti." Ha széles értelemben veszszük e kifejezést: „akadályokat nem tenni," ez Simonyi képviselő ur szerint aimyit tesz, mint egyenes beleegye­zés és hozzájárulás, és ha mindazt, a mit nem akadályoz, minden tekintetben magáénak ismeri, ugy könnyen elmondhatnám azt is, hogy midőn az 1867-diki törvényeket hoztuk, azokat képvi­selő ur nem akadályozta, távol is volt: ezen okoskodás szerint tehát állana az is, hogy az 186 7-diki törvények, melyek ellen pedig sok észrevételt hallottunk, az ő pártja részéről és beleegyezésével hozattak. Ezek által kívántam jelezni azon állást, melyet a pénzügyminisztérium azon vasutvona­lak engedélyezésének végleges kiadása alkalmá­val elfoglalt. Most átmegyek képviselő ur második vád­jára, mely már sokkal súlyosabb, mert, ha ta­lán a képviselő ur szives lenne is kimenteni a minisztériumot mindazért, a mit első kezdetben az első átmeneti korszak alatt nem kivánt aka­dályozni; de aligha lesz ily engedékenységgel a másik vádra nézve. Azt mondja a képviselő ur: „e szerint a concessiónak nem tudom (már t. i. a képviselő ur nem tudja), melyik, de vi­lágos (de azért még is világos !) rendelete sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom