Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-154

154. országos ülés márczius 28. 1870. 243 lekedesi miniszter úrhoz az iránt: mi legyen ezen mulasztásnak oka? Akkor oda nyilatkozott : miszerint törvényjavaslatot szándékozik elő­terjeszteni a ház elé a végett, hogy ezen szárny­vonal államköltségen kiépíttethessék, és az e czélra szükséges póthitel megszavaztassák. A tör­vényjavaslat azonban azon időtől fogva mai na­pig sincs beterjesztve, és ezen szárnyvonal ki­építése érdekében, —mit a ház a hatvan-miskolezi fővonallal egyidejűleg rendelt kiépíttetni, mit a törvény létrehozatni parancsol, — még sem történt semmi intézkedés. A gyöngyösi szárnyvonalt, mely hasonlóképen a ház határozatánál fogva rendeltetett államköltségen elkészíttetni, kiépít­tette a kormány, a nélkül, hogy a törvényjavas­latnak beadását póthite] megszavazása iránt szűk­ségesnek tartotta volna. Az egri szárnyvonalra nézve pedig , mely ugyanazon alkalommal lett volna kiépítendő, oda nyilatkozott, hogy már ezt nem teheti azon 60 millió frtnyi kölesönből, me­lyet az ország vasutak építése végett vett fel, ehhez a ház egy ujabb határozatára van szüksé­ge. Tehát egyik szárnyvonalat lehetett kiépí­teni uj törvény alkotása és póthitel kérése nél­kül, a másikat pedig nem. Es miért nem? Azért, mert, a mint egyik miniszter ur előttem kije­lenté, hogy Eger városa nem kormánypárti, te­hát nem lesz szárnyvonala. (Nagy derültség.) Ha ez igy áll, ha a t. miniszter ur által előttem tett szavának nyomatéka van, akkor kérdem : van-e Magyarországnak alkotmánya? Van-e sza­badsága ? Van-e parlamentális kormáQyformája ? Ezt csak gúnykép lehetne állítani, és ez való­| szi nüleg ámítás lenne. Én, t. ház, az ilyen ké­nyeskedést, ily miniszteri omnijjotentiát veszé­lyesbnek tartom az egyes zsarnokok absolutisti­cus hatalmánál! Ezektől könnyebben meg lehet menteni a hazát; de ha fölötte ily apró zsarnok hatalmaskodik, az általa kegyelt alárendeltjeivel együtt, — az sokkal veszedelmesebb, mint egy korlátlanul uralkodó embernek kényuralma; mert ez esetben, ha már sikerült Péternek kegyét meg­nyerni, Pál neheztel az emberre és nyomja el jóllétét, s igy tovább. Ez veszélyesebb magánál a despotieus, absolutisticus hatalom gyakorlatánál! (Nagy derültség.) Egyébiránt t. ház, ez alkalommal csak arra akartam figyelmeztetni, hogy ily veszélyes, és méltán aggodalmat gerjesztő követelmények közt, az általam beadott határozati javaslat tárgyalá­sát mihamarább méltóztassék kitűzni. Egyéb­ként, mint már mondám is, Tisza Kálmán hatá­rozati javaslatát, mely a másik ma beadottal léuye­i gére nézve teljesen öszhangzik : pártolom. Elnök: T. ház ! Senki többé szólásra fel­jegyezve nincs; következőleg, mielőtt az átalá­nos tárgyalást a házszabályok 126-dik §-a ér­telmében bezárom, következnek az indítványozók és a miaiszter ur, ha netalán nyilatkozni kíván­nának. E czélból holnap 10 órakor ülés fog tar­tatni, és hogyha bevégeztetnék idejében a jelen tárgyalás, azon esetben, mint megallapittatott, a zárszámadások jönnének tárgyalás alá. (Az ülés végződik d. u. 2 1 \ i órakor.) 31*

Next

/
Oldalképek
Tartalom