Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-144
144. országos Illés márczius 14. 1870. 97 vallás- és nemzetiségi különbség nélkül mindazokat részesiti, a kik az 1848-ki jogharczban a nemzet függetlenségéért küzdöttek, és igy az országgyűlésnek ezen intézkedése csakis azokra nézve lehet sérelmes, a kik másokkal szövetkezve, harezoltak ellenünk. Nem értem itt uraim, egyátalán a hazában lakó nemzetiségeket, hanem értem azokat, a kik ellenségei a haza szabadságának. Mondatott továbbá még az is, hogy nem lehet jogosan, alaposan kívánni azt, hogy a különböző nemzetiségek adózzanak azon bonvédek ellátására, a kikkel egykor mint ellenségekkel állottak szemben. Ez érvelést megczáfolta a tapasztalás, az élet, a gyakorlat; mert ha a t. ház ezen érv alapján kívánná megtagadni a segélyezést: akkor ugyanezen alapon tagadhatták volna meg azt azon városok és községek is, melyek tetemes összeget ajánlottak föl ugyan e kegyeletes czélra, miután a nemzetiségek, a városok és községek házipénztárába épugy adóznak különbség nélkül, mint a többiek ; pedig nincs tudomásunkra, legalább én nem tudom, hogy a segélyezés bárhol is elleneztetett volna nemzetiségi szempontból. Legyen szabad még egy rövid észrevételt tennem az igen t. miniszterelnök ur nagylelkű adományára. Az igen t. miniszterelnök ur bőkezűsége kétségkívül dicséretre és elismerésre méltó, (Dániel Pál közbeszól a jobb oldalon : És követésre méltó!) melynek emléke sokáig élni fog a nemzet hálás szivében, csakhogy ez emléknek van égj' árnyéklata, mely a kegyeletes adományt mindenütt és mindvégig fogja követni az utolsó fillérig, homályt vet a nemzet jellemére és elsötétíti a honvéd múltjának dicsőségét, önérzetét — ezen árnyéklat: az alamizsnaság. — Pártolom a határozati javaslatot. (Helyeslés bal felől.) Szomjas József: T. képviselőház! Midőn e teremben először fölszólalok, nem tudom leküzdeni azon érzelmeket, a melyeket, egy szép és dicső kornak kegyelettel ápolt emléke kelt föl lelkemben. Ez okozta, hogy nem tudok a politikai tekintetek azon magaslatára emelkedni, melyre magát t. barátom és egykori bajtársam Gajzágó Salamon képviselő ur helyezi; ez az oka, hogy nem tehetem egészen magamévá azon tant, a melyet Zsedényi képviselő ur figyelmünkbe ajánlott, hogy a törvény alkotása egyedül az észt, és minden körülmény közt csakis egyedül az észt illesse: mert azt hiszem, hogy vannak helyzetek, — |ó$ ilyennek tartom a jelenlegit is, — melyben az és rideg tanácsa mellett meg kell hallgatni a sziv sugallatát is, (Tetszés bal felől.) A határozati javaslat ellen fölhozottakra nézve nagyrészben megfeleltek elvtársaim; azonban vannak egyes pontok, melyekre bármenyKÉPV. H. NAPLÓ 18ff VII. nyire kimerült is a t. ház türelme, kényszerülve vagyok megtenni rövid megjegyzéseimet. Gajzágó t. képviselő ur azon beszédében, melyben a napirendretérést inditványozá, a státusadósságokról beszélve, azt monda, hogy azoknak „átvállalása elengedhetlen föltétele volt azon nemzetközi egyetértésnek, azon kétoldalú szerződésnek, a melyet megkötöttünk, s melynek megkötése eredményezheté, hogy azon, nekünk mindenek fölött drága zászlót, melyet az 1848. és 49-diki honvédek minden hősiességük mellett is, a viszonyok szerencsétlensége folytán a földön heverve hagytak, a földről ismét fölemelhettük. (Halljuk!) Nem akarom hinni, hogy a hanyagul teljesített kötelesség vádjával akarná a t. képviselő ur sújtani az 1848 — 49-ki honvédséget: mert hiszen nemcsak mi, hanem tudja az egész világ, hogy két nagyhatalomnak kellé szövetkezni arra, hogy e maroknyi népet lefegyverezhesse; (Ugy van! bal felől). Nem hagyhatom azonban megjegyzés nélkül azt, hogy igen csalatkoznék a t. képviselő ur és igen csalatkoznának mások is, ha magának a'kiegyezkedésnek, a nemzetközi szerződésnek létrejöttét más körülménynek tulajdonítanák, mint azon élet- és védelemképességnek, melyet n&mzetünk a haza jogainak megvédésében tanúsított, (Élénk tetszés bal felől) s hogy ez élet- és védelemképességnek az 1848 — 49-ki honvédek adtak első sorban kifejezést, azt, ugy hiszem, szintén nem fogja tagadni senki. Zsedényi képviselő ur emlékeztetett bennünket arra, hogy — fájdalom — nemzetünk többször volt azon szomorú helyzetben, hogy szabadságának megvédésére fegyvert kellé fognia, és utalt a történelemre, hogy a kötött béke után a haza védői visszaléptek polgártársaik sorába, s jutalmokat alkotmányos szabadságuk megvédésében találták: míg ellenben azok, kik az akkori udvarnak kegyenczei voltak, adományokban és kitüntetésekben részesittettek. Engedje meg a t. képviselő ur, hogy ezen állításainak első részét nem találom egészen egyezőnek a történelem tanúságával. Mert hiszen azon béke-szerződéseknek, melyekkel ezen barczok bevégeztettek, mindenikében találtattak pontok, melyek a hadakozó felek által tett adományokat megerősítették, és jogerejüvé tették. Azon kornak szokása volt. hogy a hadiszolgálatot nemességgel, vagy a szolgálat fokához képest birtokadományokkal jutalmazta. — Nem lehet tehát mondani, hogy az akkori harczosok egyedül öntudatukra lettek volna utalva: mert hiszen ma is nem egy virágzó főúri családnak gazdagságát azon birtokok képezik, melyeket a Rákocziak. Bethlen s. a. t — adományoztak. De hiszen az 1848—49-ki honvédek tud13
