Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.
Ülésnapok - 1869-139
139 országot ülés márczius 8. 1870. 371 is a műszaki csapatok alkotására fordíttattak. (TJgy van! bal felől.) Az eredményre vonatkozólag, mi az igen t. miniszterelnök ur előadásának úgyszólván lényegét képezte, a miniszterelnök ur puszta számokkal lép elő. Én elhiszem, hogy a számoknak kétségkívül igen fontos szerepök van számtani tekintetben, hanem azok engem még sem nyugtatnak meg. En azt óhajtottam volna, hogy a miniszterelnök ur ezen intézménjmek tökéletes szervezésével lépett volna elő, {TJgy van! hal felől.) és ezen szervezésnek tökéletes miségét állította volna bíráló szemünk elé, mert akkor láttuk volna : hogy az eredmény nem oly meglepő, mint az előtüntetve volt. Végre a háznak némi derültsége közt hívta föl figyelmünket arra, hogy ime már honvédeink vannak; hála az égnek ! többeket van szerencsénk tisztelni a házban jelenleg, hanem bármi tetszetős alakban tűnjenek is azok elő, én óhajtanám, hogy ez irányban velők a közhondvédség is lépést tartana, (Helyeslés bal felől.) mert tudva van t. ház, hogy a közhonvédség nem csak öltönyök, és más kellékek: mint elhelyezés, elszállásolás, de sok más tekintetben is a középszerűségen igen, • igen alul áll. (TJgy van! bal felől) A mi végre azon tárgyat illeti, miről szintén némi elkeseredettséggel volt szó, t. i., hogy a tiszti kinevezéseknél szigorú vizsgálat tartatik arra nézve, vajon bizonyos kellékeknek megfelelnek-e? vajon politikai hitvallásuk megegyez-e a kormány által vallott elvekkel? ezek nem épen kellemes dolgok, de mihelyt arról van szó, hogy a valóság kiderittessék, hogy a ház tudja magát bizonyos kérdésekben tájékozni, akkor fájdalommal kell megvallanunk, hogy ez csakugyan elvítázhatlan tény; tömérdek adatokkal szolgálhatunk, különösen — hogy csak egyet említsek — arra nézve, hogy a főispánok, iskolatanácsosok és egyéb egyének e tekintetben relatiókkal tartoztak és nyújtottak be a miniszter ur fölszólitására. (Fölkiáltások ssélsö bal felől: Nagyon ssép!) Ernuszt Kelemen igen t. képviselőtársam igen szép dolgokról beszélt, gyönyörű elméleti eontemplatiókba bocsátkozott, de melyekben a kérdés magvát általunk láttatni talán épen ezért elmulasztotta, beérvén bizonyos szellemi viziók előadásával. A többi között azt is emiitette, hogy a kormány szakított ama hagyományos szellemmel, mely az osztrák hadseregben oly díszesen virított, s melynek nyomai már a mi honvédségünkben is mutatkoztak. Én óhajtom, hogy a kormány szakítson azon szellemmel, mely minden fejlődést gátol. Nem szükség ez irányban hosszas tárgyalásba bocsátkozni, úgyszólván mindnyájunk előtt ismeretes, úgyszólván szemünk előtt játszatott le azon szomorú dráma, mely valóban csupán csak azon veszélyteljes szellemnek volt következménye. Takarékosságról szól, takarékosságra inti a házat; és ő is ugyanazon hibába esik, hogy a takarékosság kedvéért elveszti szeme elől a dolog lényegét. Egyébként a takarékosság sem oly rendkívüli, mint azt élőnkbe állítja. Hiszen tudjuk, hogy a napi sajtó naponkint adatokat hoz, hogy mely hiányok fordulnak elő a honvédség fölszerelésére és fölruházására nézve. Ha az volna a kívánság : rendet, pontosságot behozni, és erre valamivel több pénz kellene is; azt a ház szívesen meg fogja szavazni, mert az ily esetben bejött jobb anyag stb. tökéletesen meg is fogna a czélnak felelni; ha ez meg fogna történni, akkor indokolva lesz azon szép eulogium, melyet t. képviselőtársam a jelen kormánynak hozni méltóztatott. Ezen megjegyzések után, mielőtt a szőnyegen levő költségvetés átalános tárgyalásába bocsátkoznám, engedje meg nekem a t. ház, hogy azon határozati javaslatra nézve, melynek előterjesztője voltam, igénytelen nézeteimet néhány szóba foglalhassam. Midőn szerencsém vnlt azon határozati javaslatot a t. ház asztalára letenni, nem mulasztottam el annak indokolása alkalmával kifejezést adni azon benső megnyugvásomnak, melyre az akkoron indokul fölhozott érvek döntő ereje által némileg jogosítva éreztem magamat. Hivatkoztam ugyanis az 1848-49-ki országgyűlés amaz ismert határozatára, mely elismervén a 48-49-ki honvédség valóban mérhetlen becsű és a nemzet egész jövőjére áldásosán kiható szolgálatait, annak jövő sorsát a nemzet becsületsza-vának pajzsa alá helyezte^ illetőleg a nemzetet, melyet törvényesen képviselt, becsületileg kötelezte annak jövőjéről gondoskodni. Utaltam továbbá méltányosság szempontjából, azon kétségbe nem vonható körülményre, miszerint e honvédség rendithetlen hazaszeretete s önfeláldozó hősisége által ezen országgyűlési intézkedésre magát teljesen méltónak igazolta. — Végre ecsetelni törekedtem azon valóban szomorú sorsot, mely e honvédség annyi nemes törekvéseinek, oly dicsteljes győzelmeinek mintegy jutalma lett, és nem véltem szükségesnek ez irányban tovább terjeszkedni, mert bensőíeg meg voltam győződve, hogy e honvédség ügye nyilt kebel előtt sem ékes dialecticára, sem különösen gondozott érvelésre nem szorul. Ez órában is, midőn a t. ház arra lesz hivatva, hogy a 48-iki országgyűlés imént jelzett kegyeletes intézkedésének végrehajtása fölött határozatot hozzon, engedje meg a t. ház, hogy ez órában is ugyanazon meggyőződésemet fejezzem ki, miszerint bizonyára senki sincs e teremben, ki velem egyet 47*