Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-139

350 139. országos Illés márczhis 8, 1870. tűnik ki, hogy abban a tiszti fizetések már azon fölemelt összegekben vétettek fel, melyek a hadsereg tisztjeire nézve az 1870-ik évre ajánl­tattak meg, ellenben a lóilletmények a hadse­regnél jelenleg még érvényben levő rendszer sze­rint és így magasabban vannak felszámitva, mint a hogy azok a delegatiok által a hadsereg 1870-iki költségvetésében számíttattak. A pénzügyi bizottság tehát legelőször is azon elvi kérdés eldöntését tartotta szükséges­nek, vajon tekintettel a törvény fentebb idézett szavaira, helyes alapokon nyugszik-e a miniszté­riumnak előirányzata az illetékekre nézve. Az indokolás, mely a minisztérium részéről előterjesztetett, abból állott: hogy a törvény rendeletének megfelelőleg a honvédtisztek ez idő szerint minden tekintetben egyenlő illetékeket húznak ugyan a hadseregbeliekkel, minthogy azonban a delegatiok múlt nyári határozatai ál­tal a tiszti fizetések felébb emeltettek, a lóillet­mények pedig alább szállíttattak, a minisztérium azon reményben, hogy a törvényhozás nem leend mostohább a honvédek irányában, mint voltak a delegatiok a hadsereg tisztjeivel szemben, a pénz­beli illetékeket már azon mennyiségben vette fel az előirányzatba, melyben azok a hadseregre nézve az 1870-ik év január 1-től hatályba fog­nak lópui, — más részről azonban tekintettel azon körülményre, hogy a honvédlovasságnál csak 28 legénységi lóból áll századonkint a lo­vak békelétszáma, és igy az ügy érdekében kí­vánatos lenne, ha több szolgálatra képes tiszti ló tarthatására nyújtatnék lehetőség: a lóillet­ményt jövőre is, a jelenleg még fenálló rendszer szerint, vagyis minden egyes őrnagynál, lovas századosnál, főhadnagynál és hadnagynál egy ló­val többre vélte előirányzandónak, annyival is inkább, mivel az ez által támadó kiadási több­let a különben felveendő lóátalányon túl csak 11,792 frtot tenne. A pénzügyi bizottság azonban a maga ré­széről súlyt fektetve arra, hogy a törvény abbeli rendelete, miszerint a honvédség javadal­mazás tekintetében teljesen egyenlő lábra helye­zendő a hadsereggel, az illetékekre nézve idő­közben történt változtatások után is épségben maradjon, helyesli a minisztérium előirányzatát a tiszti fizetéseknek itt is alkalmazásba vett fe­lébb emelésére nézve, ellenben a teljes egyenlő­ség szempontjából a hadseregben létező mérvekre leszállittatni javasolja a lóilletményeket, és azokhoz képest, lóeleség és lóátalány tejében a költségvetés 1-ső cziménél, a központi igaz­gatásnál 639 frt. 65 kr. 2-ik cziménél, a főparancs­nokságnál .... 202 „ 50 „ 3-ik cziménél, a kerületi parancsnokságoknál . 243 frt — » 4-ik cz.-nél, a csapatoknál 19,347 „ 48 kr törlést hoz javaslatba, — viszont az igy leszállított lóilletmények helyett a hadseregre nézve is megállapított évenkinti szol­gálati pótdíj fejében a 4-ik czimnól 64 activ tiszt után egész évre számítva 7680 frt, és 96 szabadságolt tiszt után egy hóra számítva 960 frtot, összesen 8640 frtot javasol felvétetni. Elnök: Az e tárgyhoz szólni kívánókat egyik oldalról Széll Kálmán, másik oldalról Jám­bor Pál jegyző urak jegyzendik. Andrásy Gyula gr. miniszterel­nök : T. ház! Mielőtt a honvédelmi miniszté­rium költségvetésének tárgyalásába méltóztatnék bocsátkozni, kénytelen vagyok egy kérést ter­jeszteni a t. ház elé, mely a múlt évi és idei költségvetéssel összefüggésben van. A muít évben ugyanis 7 millió lett meg­szavazva a rendkívüli költségek között a hon­védség fölszerelésére; ezen 7 millió megrendelé­sek által teljesen igénybe van ugyan véve, de akkor, midőn szerencsénk volt előterjesztem a honvédelmi minisztérium budgetét, a pénzügyi bizottság még nem tudhatta: vajon az egész összeg egyszersmind utalványoztathatni fog-e, vagyis az illető áruk átadathatnak-e vagy nera. Most azonban a tapasztalás mutatja, hogy mindazokat teljesen átvenni nem lehetett, és kö­rülbelül egy milliónyi összeg az, a melynek meg­felelő czikkek a múlt évben átvehetők nem vol­tak, hanem csak az idén lesznek átvehetők. Már most a számviteli szabályok szerint három hóig a minisztérium utalványozhat ugyan a múlt év költségeire, de továbbra nem; miután pedig ezen áruk egy része ezen három hó alatt sem vehető át, azon kéréssel járul a t. házhoz; méltóztassék megengedni, hogy a múlt évről fen­maradt ezen egy milliónyi összeg az idei rend­kívüli költségek számlájába átvétessék, és ab­ban találja födözését. Hogy pedig a t. ház ezt forma szerint tár­gyalhassa és a pénzügyi bizottsághoz utasíthassa, van szerencsém ezen kérésemet Írásban is beadni, felkérve a t. házat, hogy méltóztassék azt a pénz­ügyi bizottságnak kiadni, mely igen röviden ad­hatna arról jelentést. (Helyeslés.) Széll Kálmán jegyző: (Olvassa a hon­védelmi miniszteri előterjesztést:) „A honvédelmi minisztérium ez évi költségvetésének összeállítá­sakor előre látható nem volt, mikorra érnek vé­get a honvédség részére folyamatban volt szá­litások addig, mig a íenálló szabályok mellett a múlt 1869. év számlájára még utalványozás történhetik. — Most azonban már kétségtelen

Next

/
Oldalképek
Tartalom