Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-137

330 137. országos ütés márczíus 5. 1870. alakulna, s a kiküldöttek együtt és egyszerre működnének, miután én ezt e ház jogaival megegyeztetni nem tudom, s legkevésbbé akkor, midőn a felsőháznak reformjáról van szó, ez értelemben az országos küldöttséget nem pártolom. Tisza Kálmán: T. ház! Részemről csak egy pár perezig kivánom becses figyelmét igénybe venni és épen azért, hogy igen rövid legyek, nem is fogok kitérni mindazokra, a melyekre itt némelyek kitértek ; nem fogom azon valóban nagy fontosságú és nagy érdekű kérdéseket vitatni, — miután ez különben is a codificatio kérdéséhez nem tartozik, — hogy például mi lett volna Magyarországból, ha Szent István nem vette volna fel a keresztségét, (Derültség bal oldalon és helyeslés) mely kérdés különben igen fontos és tudományos szempontból igen érdekes lehet, — valamint azon másikra sem térek ki : mi történt volna, akkor, ha Magyarország a törökök karja közé vetette volna magát, a mi szintén igen érdekes, de miről szintén nem hiszem, hogy az e feletti elmefuttatások bármikép irányadók lehetnének a codificatiónál követendő eljárásra. (Helyeslés 1 cd oldalon.) Különben most tüzetesen azt sem akarom vitatni, hogy — a codificálás tekintetében egyátalában — helyes-e azon ut, melyet eddig követünk ? Az eredmény bizonynyal nem szól az eddigi eljárás mellett; mert az eredményt nem csak a mennyiség, hanem a minőség szerint is kel] megítélni és ez aligha kedvező. Azt hiszem, a leghelyesebb eljárást követtük volna. — és nem tudom, vajon nem lehetne-e még ezen eljárást a hátra levők tekintetében is követni? — ha meggondolva, hogy valóban magánjogi szempontból meglehetősen zavarban vagyunk, de meggondolva más felől azt is, hogy, mint a miniszter ur is igen helyesen elmondá, jó és czélszerü codificálásra — hacsak egyszerűen másolni nem akarunk. — huzamosb idő kell. először novelláris utón segítettünk volna a legégetőbb szükségeken és ennek megtörténte után hozzáfogtunk volna a nyugalmasan eszközlendő rendszeres codificáláshoz ? (Helyeslés bal felől.) Mert jelenleg minő helyzetben vagyunk ? Több izben hangsúlyozta a t. igazságügy miniszter ur, miként, — s ebben kénytelen vagyok neki igazat adni, hogy egyszerre novelláris utón és rendszeresen codificálni nem tartozik a lehetőségek közé. mert ez fölülmúlja az egyes embernek, valamint a háznak idejét és tehetségét. De most, miután a nélkül, hogy a legégetőbb szükségeinken segítettünk volna, rögtön nekimentünk a rendszeres codificatio utján való eljárásnak, s eredménye az, hogy a legégetőbb szükségekre, a legégetőbb dolgokra nézve ma is azon legroszabb állapotban vagyunk, melyben bennünket az 1867-iki változás talált. Fenmaradt az ideiglenesség, hallani fogjuk évekig és évekig az átmeneti korszak nehézségeit emlegetni, (Helyeslés bal felől) s mindamellett, midőn eodexeket csinálunk, azokat,— mert minden ember, a minisztertől kezdve az e téren működő legutolsó tagig e bajtól végre szabadulni akar — kellő megfontolás nélkül és így elhamarkodással készítjük. Most a további teendőkre nézve akarok egy pár szót mondani, miután indítványok adattak be s a miniszter ur, valamint az indítványozó urak nyilatkozatából körülbelől azt fogtam fel, hogy az itt felmerült indítványok figyelembevétel végett a miniszterhez fognának utasíttatni, — legalább a miniszter ur ilyformán fejezte ki óhajtását, — s hogy aztán ő fog a codifieatióra nézve törvényjavaslatot a ház elé terjeszteni ; én részemről szándékozom e tekintetben indítványt a ház asztalára letenni. Csak azon esetre, ha csakugyan az fogna a házban történni, hogy megszavaztatván a kért összeg, a miniszter ur a jövő javaslatok tételére utasíttatni fog, bátor vagyok figyelmébe ajánlani: hogy vajon nem volna-e legczélszerübb, hogy választassák a ház kebeléből egy néhány tagú bizottság, mely nem codexjavaslatot készítsen, hanem mely lefektesse azon elveket, melyek szerint a codexek készítésénél eljárni kellene; mely meghatározza ezen elveket, valamint a sorrendet, s az iránt javaslatot terjeszszen a ház elé: mert én legalább azt hiszem, hogy ha valahol, ugy épen itt szükséges az, hogy bizonyos sorrendben s meghatározott elvek alapján történjék az eljárás. Most, midőn ezt a t. miniszter urnák figyelmébe ajánlókig elmondtam, szabad legyen még csak egy pár rövid észrevételt tennem. Első észrevételem az, hogy én — részemről engedelmet kérek e tekintetben a római jog kedvelőitől, de ki kell mondanom — hogy én, nem abban látom Magyarország szerencsétlenségét, hogy 1848-ban még minálunk a római jognem volt életbe léptetve, mig más országokat már áthatotta; mert engedjék meg nekem: én abban, hogy Magyarországban a római jog nem hozatott be, látom egyik kulcsát és okát annak, hogy Magyarország minden szomorú viszonyai közt a szabadságot meg tudta őrizni s függetlenségét s önállóságát megtartani, (Elénk helyeslés a bal oldalon) mert tanúskodik arról a történelem, hogy Európa minden államaiban a szabadság megbukása a római jog életbeléptetésével és a római jog elveinek befolyásával egyidejű. (Ugy van '. bal felől.) Még az angol gyakorlatra nézve, melyre Simonyi Ernő t. barátom hivatkozott, kell egy megjegyzést tennem, s ez a megjegyzés oda megy ki, hogy — mennyire legalább én tudom —