Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-137

310 137. országos ülés márcziusus 5. 1870 tárgy: az igazságügyi miniszter rendkívüli szükséglete. Széll Kálmán jegyző: (olvassa) a rendkívüli szükséglet. Codifleationalis munkálatokra 15,000 frt. Ifj. Zichy József gr. előadó: Ezen fejezetre nézve a pénzügyi bizottság tisztelettel a következőket jegyzi meg: Ezen fejezetben eodificationalis munkálatokra 15,000 frt van előirányzatba véve, tehát 5000 frttal több, mint a mennyi e czélra a múlt évben engedélyeztetett. Ezen tétel iránt az igazságügynimiszter odanyilatkozott, miszerint a eodificationalis munkálatok, melyek átmeneti természetüknél fogva mihelyt befejeztetnek, megszűnnek terhelni a minisztériumot, ez idő szerint még mindig napirenden vannak, s hogy azoknak gyors és helyes befejezésére nézve szükségesnek tartja, miszerint a minisztérium könyvtárának szükségessé vált szaporításán kivül szak- és munkaképes egyének a külföldre küldessenek a végből, hogy az igazságszolgáltatásra felállított intézkedések és intézeteknek tanulmányozása mellett különösen a) az esküdtszéki intézményt, b) a szóbeliséget, c) a börtönügyet és d) a büntető perrendtartást behatóan tanulmányozzák, hogy ennek eredménye, valamint a tett tapasztalások annak idejében hazánk igazságszolgáltatásának javára értékesíttethessenek. Miután végre a eodificationalis munkálatokra oly egyének is használtatnak, kik nincsenek a minisztériumnál rendes alkalmazásban, a fenébb kért összegnek egy része ezeknek díjazására is fordíttatnék. A bizottság ezen fejezetre vonatkozó indokolást helyesnek találván, az előirányzatba vett 15,000 frtnyi összegnek megajánlását tisztelettel javaslatba hozza. Hodossy Imre: T. ház! Engedje meg a t. képviselőház, hogy a eodificationalis munkálatokra előirányzott tételnél figyelmét néhány perezre igénybe vegyem, mert nézetem szerint ezen tétel képezi az igazságügyi minisztérium költségvetésének súlypontját, mivel ugy vagyok meggyőződve, hogy bármennyit szavazzunk is meg különbeD az igazságszolgáltatás költségeire, addig jó igazságszolgáltatásra nincs kilátásunk, mig a codificatió terén előre nem haladunk. A múlt napokban több oldalról fel említtetett igazságszolgáltatásunk jelenlegi rósz állapota ós sürgettetett egy-egy bajnak orvoslása, ámde egész magánjogi rendszerünk alkotmánya oly korhadt, hogy egyes részleteinek javítgatása által a bajon nem sokat segítünk. Méltóztassék figyelembe venni: miből áll jelenlegi rendszerünk s mi annak története? Mi már 1848. előtt messze elmaradtunk e téren a többi mivelt nemzetektől, mert nyugat Európa akkor már századok óta élvezte a római jog áldásait, egy része már birta a Code Napóleont, Ausztriában már életben volt a polgári törvénykönyv, mi pedig nem haladtunk tovább Verbőczy jogtudományánál, mely a donationalis rendszerben culminal s hűberszerü alkotmányjogunknak alkatrészeként kezeltetett. Akkori alkotmányunk és társadalmi viszonyaink mellett ez kevésbbé volt nyomasztó, mert az élénkebb forgalmú városok statútumok utján segítettek magokon, a jobbágyságra nézve pedig a forgalom jóformán lehetetlen volt és a nemességnek nem volt arra szüksége; de mégis nyilvánult a javítás utáni vágy az 1790. és az 1836 — 40-ik évi gyenge reform-kisérletekben. 1848-ban hűberszerü alkotmányunk egy, a népfenség alapjára fektetett modern alkotmánynyal cseréltetvén föl, társadalmi és forgalmi viszonyaink is teljesen átalakultak, de magánjogi rendszerünkben ugyanakkor mégis csak azon negatív intézkedés tétetett, hogy az ősiség elvben eltöröltetett. így történt, hogy közvetlenül ezen átalakulás után magánjogunk eltörölt része betöltetlen űrt hagyott, fentartott része pedig az uj viszonyoknak sehogysem felelt meg. Elavult fenyítő törvényeink, melyek szintén a 48. előtti kornak maradványai, szintén sehogy sem feleltek meg az uj kor igényeinek. Az absolut kormány ezután oly magánjogi institutiókat hozott be. melyek hazánk speciális viszonjrait nem vették ugyan kellőleg tekintetbe, de melyek mégis jobban illettek átalakult, a nyugat európaiakhoz hasonlóvá lett társadalmi viszonyainkhoz, mint régi törvényeink. igaz, hogy ugyanezen kormány egy teljesen elvetendő büntető codexet octroyált reánk, de ezért mindig sajnálatos marad, hogy 1861-ben nem értük be ezen büntető codex kiküszöbölésével, hanem be nem várva, mig jobbat alkothatnánk, mellőztük az osztr. magánjogi rendszert is azon képzelem kedvéért, hogy saját régi törvényes intézményeinket állítsuk azok helyébe vissza. Ez, mondom, csak képzelet volt, mert az ősiség eltörlése által támadt űrnek betöltése, sok elavult intézmény pótlása és számos ujonan támadt szükséglet kielégítése végett mégis egy jó adagot kellett az osztrák jogrendszerből kiszakítva fentartani és sokat kellett rendeletek utján pótolni. Ebből támadt azon chaos, mely jelenleg magánjogi rendszerünket képezi s melynek alkatrészei : egyrészt a Corpus jurisnak, másrészt