Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-137

308 137. országos ülés márczius 5. 1870. mint Esztergám vármegyébe kebelezett Tokod község telkes jobbágyai megbízottja a nevezett község úrbéri pere befejezésének a nagy mélt. m. kir. minisztérium utján sürgetéseért esedezik. Győr megye Nagy-Bajcsi községe a győri mélt. püspökség által fegyverpénz és vizahalá­szat, most pedig vadászat és halászati ezim alatt évenkint behajtott 81 váltó frt. vagyis 34 frt 2 kr o. é. terhe alól magát föloldatni kéri. Végre Ballá László folyamodik a t. házhoz az erdélyi marosszéki községi választás alkalmá­val elkövetett szabálytalanságok megvizsgálfatá­sának elrendeléseért. Elnök: A két első, ugyhiszem, a kórvé­nyi bizottsághoz utasítható, a harmadik pedig a vizsgáló bizottsághoz. Jókai Mór: T. ház! Én azt hiszem, hogy miután a harmadik kérvény is a községi és nem képviselő-választás szabálytalanságaira vonatkozik, mind a három kérvény a kérvényi bizottsághoz utasítandó. Elnök : E szerint niind a 3 kérvény a kérvényi bizottsághoz utasíttatik. Bittó István: Van szerencsém Abrud­bánya bányavárosa képviselő-testületének kér­vényét benyújtani, melyben Abrudbányán kirá­lyi bíróság fölállítását kéri. Csiky Sándor: T. ház ! Sajnálom, hogy a belügyminiszter urat, a kihez egy interpelia­tiót akarok intézni, nem látom, bizonyára aka­dályozva volt az országgyűlésen megjelenésben. Minthogy azonban interpellatióm írásba fog­lalva és egyszersmind indokolva is van, de más­részről a t. háznak kegyes türelmét hosszasabb indokolással igénybe venni nem akarom, inter­pellatiómat egyszerűen fölolvastatni kérem. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa Csiky Sándor interpettatióját:) X A hírlapokat olvasó közönség, és így a t. belügyminiszter ur előtt is tudva levő dolog, miként Felső-Fehér megye volt főispánja, gr. Haller Ferencz, egy általa a Kolozsvárt megjelenő „Magyar Polgár" ezinxü erdélyi politikai lap idei 18-ik számában saját neve alatt közzé tett hírlapi czikkben, a bel­ügyminiszterium múlt évi 13,165 sz. rendeleté­vel Felső-Fehér megyébe kiküldött kormánybiz­tos Mikó Mihály urat azzal vádolta, miszerint ebbeli kormánybiztosi hivatala teljesítése kö­rül, az Erdélyben fönálló büntető törvénykönyv 101-ik szakaszában körülirt bűnös cselekvényt követte el. De más felől gróf Haller Ferencz felső-fehér­megyei volt főispán által belügyminiszter úrhoz közvetlenül beadott folyó évi január 24-kéről kelt előterjesztésében ezen bűntényről jelentést is tett a már emiitett kormánybiztos ellen, egy­szersmind a bűnügyi vizsgálat elrendelését is kérvén. Megmagyarázhatatlan indokból azonban, ezen a belügyminiszter úrhoz bejelentett bűntény iránt máig semminemű vizsgálat sem lőn elren­delve, daczára azon körülménynek, hogy a fön­kijelölt büntenynyel nem csak az állam egyik közhivatalnoka, hanem a királyi fölség sérthetetlen személyiségének képviselője, egy kiküldött kor­mánybiztos vádoltatik. Minthogy 7 pedig az állam, és igy minden, az állam tekintélyét megóvni akaró országgyűlési képviselőnek is érdekében áll, hogy az ország közhivatalnokainak tekintélye a fönirt alakban közmegtámadásoknak alapos ok nélkül kitéve ne legyen, kötelességemnek ismerem következő i nterpellatiót intézni belügyminiszter úrhoz : Bujanovics Sándor Jegyző: (olvassa Csiky Sándor interpettatióját:) Szándékozik-e fő­ne bbi. közvetlenül a t. belügyminiszter úrhoz is beadott vádak folytán, nevezett kormánybiztos ellen. egy. részről,- a közhivatal tekintélyének megóvása, másrészről az általa elkövetett tör­vényszegések, és sérelmek orvoslása szempontjá­ból, részrehaji atlan nyomozó vizsgálatot rendelni el, s ezen vizsgálat eredményéhez képest, a hoz­zá e tárgygyal összefüggő sérelmi panaszokat tör­vényszabta utón minél hamarább elintézni?" •. Elnök % Az interpellatió közöltetni fog a miniszter úrral. Benedek Gyula T. ház! Nem any­nyira interpellatiót, mint inkább kérdést aka­rok intézni az igen t. igazságügyminiszter úr­hoz. A birói felelősségről szóló és szentesített törvényben az országgyűlési képviselői állásnak a birói hivatallal összeférhetlensége ki van mondva, és egyszersmind meg van állapítva, hogy oly egyén, ki a birói hivatalt elfoglalta, országgyűlési képviselő nem lehet. Azonban, t. ház, van egy eset, melyről tudomásom van, hogy t. i. egy nem rég kínevezett királyi táblai ülnök képviselői állásáról máig sem mondott le, hanem mindkét hivatalban megmaradt. (Fölkiáltásók: bal felől: Ki az?) Ezen törvénytelen jogviszony megszüntése czéljából bátor vagytok a következő kérdést intézni a t. igazságügyminiszter úrhoz. [Halljuk!) Széll Kálmán jegyző (olvassa Bene­dek Gyula interpettatióját^) „Tekintettel azon körülményre, miszerint Binder Mihály szászsebesi képviselő az erdélyi királyi táblához ülnökké kineveztetett, több ha­vakkal ezelőtt — azonban képviselői állásáról máig le nem mondott; hajlandó-e az igazságügy­miniszter ur intézkedni az iránt, hogy nevezett képviselő és királyi táblai ülnök ezen állomások

Next

/
Oldalképek
Tartalom