Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-124

124. országos Ülés február 18. 1670. 23 lyek nekem nem engedik meg azt,, hogy a t. kép­viselőtársam által felhozott nézethez csatlat­kozzam. Egyébiránt nem tartozom azok közé, kik egyes vallásfelekezet előnyére talán az államnak bárminemű jogát, bárminemű vagyonát kívánják, óhajtják kibányászni. Legtávolabbról sem. Egye­dül azok közé tartozom, a kik e kényes kérdést nem egyes hitfelekezet, de lehetőleg az összes országnépesség megnyugvására kívánják megol­datni, a kik a szoros igazság és méltányosság korlátai között el akarnak választani mindent a mi kétes, el akarnak választani mindent, a mi nem az országé, és az illető tulajdonosnak vissza kívánják adni; és mert a beadott módozatok közül szerintem azon indítvány, a melyet t. képviselőtársam Horváth Mihály nyújtott be, legczélszerübb, mert az nem odázza el a kérdés­nek megfejtését, hanem bátran hozzányúl, és nem praejudieál semmiféle jognak, nem prae­occupal semmit, ezen indokoknál fogva én a ő indítványát egész készséggel elfogadom. (He­lyeslés jobb felől.) Berzenczey László: T. ház! Attól félek, hogy most ez egyszer csalatkozni fognak várakozásukban, mert én a tárgyat oly fontosnak tartom, hogy egy csepp kedvem sincs humorizálni, attól tartva, hogy az előttünk fekvő tárgyban épen azon ezélt, melyet el akarunk érni, nem fogjuk el­érni, sőt épen ellenségeinknek fogjuk malmára haj­tani a vizet. A fanatismusnak legnagyobb ellen­lensége a világon a tolerantia; és a fanatismus­nak sikerülhet bennünket indulatba hozni és oly kifejezésekre ragadni, a melyek egy vagy más vallásfelekezet dogmáiba is átmennek. A szabad egyház kérdésében Pulszky képvi­selőtársam előhozta Amerikát. Valóban bámu­lattal hallgattam őt, hiszen egyszerre voltunk ott, és egyszerre néztük azokat a viszonyokat, és épen azért emlékezhetik, hogy egy kis kü­lönbség van köztünk és Amerika között, akár hogyan akarja Horváth Mihály képviselő nr ki­egyenlíteni a dolgot; van különbség: az, hogy Amerikában igen is szabad egyház van a szabad államban, hanem ott ez alatt, nem csupán azt értik, hogy az egyik egyház független a másik­tól, hanem egyik egyháznak papjai sem képez­nek „statust in statu" ; és bármit mondjunk az 1848-ki törvényekről, ha most körülnézünk az országban, mégis azt kell mondanunk, hogy a katholikus egyháznak papjai még mindig „sta­tust in statu" képeznek, (ügy van! bal felől.) Tovább menve, kívánom, hogy az egyház füg­getlen legyen; de megkívánom más részről azt is, a mi itt a házban kérdés tárgyát képezi: hogy a neve­lés ügye a lehetőségig független legyen az egyháztól. Itt tehát nem az a kérdés, hogy mi vágunk bele az egyház jogaiba, hanem mi követeljük, hogy az egyház ne vágjon bele az állam jogába ott, hol az állam az ő jogát föl akarja tartani. Ame­rikában, ha egy iskolának fölállításáról van szó, egy papságnak sem jut eszébe azt mondani, hogy azt ő fogja fölállítani, sőt tiltakoznak az ellen, hogy felekezeti iskola legyen, mert nincsen fele­kezeti iskola Amerikában. A kérdés az : ha ők lemondanak követelésükről az állam irányában, bizonyosan az államnak sincs érdekében, hogy az ő ügyeikbe avatkozzék. Három kérdés van itt. Első az állam, máso­dik az egyház, harmadik a katholikus egyház kér­dése. Ezeket meg kell különböztetni. Oly vagyonról van szó, melyet senki sem fog kérdésbe hozni. Vannak papi javak, melyekről senki sem kételkedik, hogy az egyházéi; másodszor van nagyon, vannak alapít­ványok, melyek a katholikus státuséi; harmad­szor vannak olyanok, melyek az államéi. Már most ezen kérdés hol fog eldöntetni? A képvise­lőház nem szólhat hozzá, sem a katholikus egy­ház átalában, sem a katholikus papság nem szólhat e kérdéshez, mig azon nagy mondásnak elég nem lesz téve : „add meg a császárnak, a mi a császáré, s az Istennek, a mi az Istené." Mig e kérdés, és pedig sajnos, vagyon kérdése meg nem oldatik — és én mint a katholikus egyitáz tagja, részemről kívánom, hogy megol­dassák, és joggal kívánhatja minden képviselő, hogy fejeztessék be, — addig ezt eldönteni nem lehet. Itt a kérdés tehát csak e körül forog, nem a körül, hogy az állam monopóliumot akar gyakorolni; sőt ellenkezőleg mi azt kívánjuk, hogy a nevelésből egy felekezet se csináljon mo­nopóliumot, hogy a tudomány csak egy feleke­zet monopóliuma legyen. Isten mentsen meg attól, hogy a papi jó­szágokat dobra verjék, és akkor majd aztán azt mondják, hogy fizessük a papokat, vagy pedig, hogy előálljon itt Miletics ur, vagy Wahrmann ur, és azt kívánja, hogy a papi jószágokat osz­szuk el minden felekezet közt. Én azt hiszem, nincs ember, ki ezt kívánja, és azt mondom, becsüljük meg a régi intézményeket, ezt nem csak mint katholikus, hanem mint Pulszky ur monda, a tudomány érdekében mondom, és azt mondom Hugó Victorral: Mentsük meg, és ne bántsuk a régi történelmi emlékeket, még ha despoták emlékei is, és ne rontsuk össze, mert mind történelmi emlékek, és mind hozzátar­toznak Franeziaország történelméhez. Ősi, bizo­nyos régi, s századokon fönálló intézmények ösz­szerombolása saját történelmünk összerombolása. En tisztelem ezeket, nem mint katholikus, s til­takozom az ellen, hogy utóbbi beszédemben Ró­máról szóltam volna. Midőn én Egyptom pira­misaiban a múmiákat néztem, és arra gondol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom