Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.
Ülésnapok - 1869-134
134. országos Ülés márczins 2. 1870. 247 Ha azon nemzetiségi tudományos intézetek nem jó irányt követnek, nincs-e módjokban a,zon barátainknak, kik ugyanazon nemzetiséghez tartoznak, és jó hazafiak, belépni azon társulatokba ? vagy pedig ha nem lehet belépniök, egy ellenkező és jó irányt követő tudományos társulatot alakítani, mely tudományos társulatok az irodalom utján azon népet, azon nemzetiséget a haza szeretetére vezessék 1 (Helyeslés.) Uraim! Állítani akarni azt, hogy például a felső tót-vidékek összes népessége ne ragaszkodnék hazájához 1 nem az első lett volna azok közt, a kik 1848. és 1849-ben a haza szabadságát, alkotmányát, magát Magyarországot a fél-világ ellen védelmezték volna? hogy ugyanezen hazáját szerető tót nép, ha vezetői akár egy már meglevő társulatba, akár pedig egy annak ellenében alakult társulatba belépnének, nem volna jobb útra vezethető? azt kereken tagadom. (Tetszés a bal oldalon.) T. ház! Itt egy olyan fegyver nyujtatik felénk, mely most markolattal áll felénk fordítva. Kínálják mi nekünk nemzetiségi képviselőtársaink, hogy segélyezzük az ő tudomány és közművelődésre szánt intézeteiket is. Ha a magyar törvényhozás, ha a magyar kormány arra rá áll, hogy segélyezze őket, egyúttal jogot kajoott hozzá, hogy ezen intézetek belügyeibe beavatkozhassak és őket ellenőrizhesse, hogy igazán a közművelődésre és igazán a politikai agitátió kikerülésével tudományos ezélokra fordítsák azon összeget, a mit az ő számukra megszavazott. (Helyeslés bal felől.) Azt mondani most ezen ajánlkozóknak: nem kell fegyveretek, melynek markolata most felénk van fordítva, hanem nyújtsátok hegyét, s azt fogjuk meg: ez volna a legnagyobb diplomatiaellenes tett. (Tetszés bal felől.) De mi annyira félünk ezen kérdéstől, hogy féltünkben saját magunk fegyverét is otthon hagytuk. íme a vallás- és közoktatási minisztérium költségvetéséből ki van hagyva saját tudományos akadémiánk, melynek segélyezésére nem akarunk adni semmit; nem akarunk pedig adni azért, nehogy a többi nemzetiségeknek közművelődési eszközeire is kénytelenek legyünk adni valamit. (Tetszés.) Annál fogva én óhajtom, hogy mind a magyar akadémia legyen ellátva azon eszközökkel, melyekkel ellátva jelenleg nincs, melyek nélkül czéljának nem felel meg, mert most fenn az ernyő, nincsen kas; van egy pompás palotája, vannak tudósai, de a tudósoknak nincsenek ahhoz való eszközeik, hogy a tudományt művelhessék. En tehát, midőn az összes nemzetiségek művelődési czéljaira kívánok az ország által megszavaztatni valamit, kívánom saját magam nemzetének is megszavazni azt, a minek jelenleg hiányában van. (Helyeslés.) Annál fogva bátor vagyok a következő indítványt terjeszteni a ház elé: „Vegyen föl a vallás- és közoktatási miniszter ur a rendkívüli szükséglet rovatában ezen czim alatt: „tudományos hazai társulatok segélyezésére" nyelvi és nemzetiségi különbség nélkül a szükséghez és lehetőséghez mért összeget, fordítsa azt a tudományos társulatok működési terjedelme szerint a kitűzött czélra. Ivánka Imre: T. ház! Igen röviden akarok szólni. Az, hogy a nemzetiségi kérdés ismét és ismét fölmerül és leginkább a románok részéről, annak okát nagy részben a magyarok magatartásában keresem Erdélyben. (Helyeslés bal felől. Többen közbe szólnak: Nem ugy van!) Kérem, ez ugy van, tapasztalásból tudom. Ha én oly megyében laknám vagy oly vidéken, melyben a lakosság többsége nem magyar, bizonyosan első teendőmnek tartanám azon megye lakosságának nyelvét megtanulni s azt a nemzetiséget vezetni. (Élénk ellenmondás jobb felől. Halljuk l bal felől. Nagy saj.) Nem az által lehet legyőzni egy ellenséges és rontó irányt, ha annak kitérünk, hanem az által, ha a küzdelembe belevegyülve, annak vezetését veszszük kezünkbe. így van az a nemzetiségi kérdéssel is. A nemzetiségek azon része, mely a magyar államot mint magyar államot fön kívánja tartani, épen legnagyobb szolgálatokat fog tenni ezen eszmének, ha a nemzetiségek müveléséhez hasonlóképen hozzájárulva, a vezetést magok kezébe veszik, (lielyeslés bal felől) és ha nem fogják más irányba, hanem azon irányba terelni, mely a magyar elemnek barátságos. Ezen pár szót kívántam egyedül elmondani s pártolom Jókai Mór képviselőtársam indítványát. Borlea Zsigmond: T. ház! A tisztelt vallás- és közoktatásügyi miniszter ur nagy lelkesedéssel — hogy ne mondjam — nagy tűzzel kikelt az ellen, hogy Hódosiu képviselőtársam azt állította, hogy a költségvetésben kitett öszszegnek 18 / 20-da speeificus magyar ezélokra van előirányozva, s azt monda, hogy Hódosiu ezt csak azért állíthatta, mert az ő költségvetését nem tanulmányozta. És hogy Hódosiu czáfolatában egyenesen neki ment a magyar nemzeti múzeumnak. Hódosiu t. képviselőtársam a múzeumról egy szót sem szólt. Ő átalánosságban beszélt, de a tiszt. miniszter urnák már az rendes szokása, hogy midőn valaki a házban tőle valamit kérdez, ő egyet fordul, és nem arra, hanem egészen más tárgyról szokott lelkesedéssel felelni. Egyébiránt miután a t. miniszter ur a múzeumhoz ment,
