Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-134

234 134. országos ülés márczius 2. 1870 nyira gyorsítani, hogy az átvétel még ez évben megtörténhessék. Ennyi volt egyszerűen az, a mit mondani akartam. Elnök ; Ezen észrevétel mellett különben elfogadja a képviselő ur is a rendkívüli szükséglet közé való igtatását. A pénzügyi bizottság véleményét, melyszerint 13,230 frt. a rendkívüli szükségletbe helyezendő át, elfogadja a ház, és e czim alatt csak 4972 frfcot szavaz meg. Széll Kálmán előadó: A főösszeg tehát az 5-dik czim összes rovataira nézve 66,370 frt. Simonyi Ernő: T. ház! Ezen czimhez bátor vagyok egy még meg nem említett ezélra tenni indítványt. (Halljuk!) Vannak hazánkban, ugy mint más országokban is, a műveltség előhaladásához képest kitűnő irók, a kik az irodalomnak, következőleg a haladásnak szolgálatokat tettek. Gyakran megtörténik, hogy ily irók közöl talán a leggeniálisabbak, kiknek munkái a legmaradandóbbak, mint például a költők, szegény sorsban maradnak, mert az irodalom nálunk, már akár az olvasó közönség csekély száma, akár más okok miatt, nincs azon helyzetben, hogy kellőképen, bőségesen jutalmazza azokat, kik vele kizárólag foglalkoznak. Azt hiszem, ha szegénységünkhöz képest nem nagy, de mégis valami nemzeti jutalmat tűznénk ki oly irók jutalmazására, a kik kiváló érdemet szereztek az irodalom terén, s kik a mellett elszegényedtek: oly dolgot követnénk el, a mi más nemzeteknél is elfogadva s gyakorlatban van; nem kívánom épen, hogy valami nagy, fényes jutalmat osztogasson a nemzet, hanem, mint mondám, szegénységünkhöz képest igyekezzünk valamit adni azoknak, a kik az irodalom terén kiváló érdemet szereztek, ós kik e mellett elszegényedtek. Ehhez képest bátor vagyok következő indítványomat a tisztelt háznak elfogadás végett ajánlani: (Halljuk!) „Utasittatik a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur, hogy az irodalom terén kiváló érdemeket szerzett, de elszegényedett hazai irók tiszteséges, de mérsékelt évi jutalom báni részesítése iránt javaslatot tegyen. A miniszter ur ismeri az irodalom körülményeit jobban, mint én; sokkal illetékesb ember e részben javaslatot tenni a t. háznak, mint akárki más e házban; én tehát távol tartva minden indokolást, megelégszem, ha a t. ház elvben elfogadja az indítványt, hogy a miniszter ur a ház elé javaslatot tegyen." (Helyeslés.) Mihályi Péter jegyző (szintén fölolvassa az indítványt.) Elnök: Kívánja a t. ház most tárgyaltatni az indítványt? (Felkiáltások: Elfogadjuk!) A t. ház tehát magáévá teszi és a miniszter urnák ki fog adatni. Következik a 6-dik, most már 5-dik czim; „Köznevelési czólokra. Szükséglet. Magyar nemzeti múzeum." Pulszky Perencz: T. ház! A képviselőknek egyik kiváltsága az, hogy szabad a házat néha untatniok. Mások e privillegiumot igen sokszor igénybe vették; legyen szabad nekem is ez egyszer igénybe vennem. (Halljuk! Derültség.) Teszem ezt a múzeum ügyében, oly tárgy levén ez, a melyre én különösen nagy súlyt fektetek; minthogy pedig mások azt vélhetik, hogy ez nincs indokolva, óhajtanám meggyőződésemet a többiekbe is beleoltani. T. ház ! a múzeum oly nagymérvű intézet, melynél az ország segélyezése s az ország áldozata mindenesetre nem kivetett pénz. Körülbelül egy éve, hogy a miniszter oly kegyes volt: kezembe adni ez intézet igazgatóságát, s mindjárt első, vagy csaknem legelső teendőm az lőn, hogy a költségvetésre nézve javaslatomat kellett előterjesztenem. Meg kell vallanom, hogy a miniszter, — mind a két miniszter — igen bőkezüleg bánt előterjesztésemmel, és nem törölt belőle semmit, hanem — megvallom, mea culpa, mea maxima culpa — hogy akkor nem ismertem még elegendően az intézetnek szükségeit és fogyatkozásait, mert első pillanatban nem is lehetett azt tökéletesen áttekinteni, ugy hogy utóbb azt találtam, hogy bizony kissé szűkre szabtam a kelmét, s hogy nem kerül ki belőle mindaz, a mi szükségkép kívántatnék. Igaz, hogy most is szerények követeléseim, ha azon eszmény lebeg szemem előtt, milyenné egy pár esztendő alatt a muzeumot fölemelni kívánnám, azonban tudom, hogy ezt most egyá.talában még megközelíteni sem lehet; igen jól tudom, hogy itt csak lépésenkint haladhatunk előre; de ha csak a rögtöni szükségleteket venném is tekintetbe, látom, hogy igen sok van, a mi hiányzik, s csak egy van, a mi nem hiányzik: a közönség részvéte. Igaz, hogy a közönség, melyet a múzeumban látni szerencsés voltam, nem az, melyet ott látni még inkább óhajtottam volna; igaz, hogy a művelt osztályokból igen keveset látok ott, de látom más részről: a nemzet mégis érzi, hogy a múzeum az ő kincse, az ő tulajdona. Ezt mutatja az, hogy júliustól — mely időtől kezdve föliratom a látogatók számát — deczemberig, mikor az intézetet be kellett zárni — mivel télen át nem fűthető, minthogy a fűtésre az ország még nem ad pénzt, pedig azt hiszem, hogy télen sokkal többen használhatnák és élvezhetnék, — (Helyeslés) júliustól, mondom, de-