Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-124

124. országos Biés február 18. 1870. 17 azért is fölszólalnék, indítva érzem különösen az általam igen t. Horváth Mihály képviselőtár­sam fölszólalására némelyeket megjegyezni, már csak azért is, mert ha ő szives volt bennünket itt ez oldalon megkülönböztetni vallás és vallás­felekezet szerint: erkölcsi kötelességemnek tar­tom mint római katholikus ember fölszólalni csak azért, nehogy az általa ékes rethorikai szabályok szerint alkotott nagy sophistikus to­rony a vidéken világító toronynyal tévesztessék össze, a mire igen nagy szükség van, míg a másik az ügynek ártalmára szolgálhat. (Mozgás.) Nem szándékom azon elméleti theoriákat megtoldani, a melyek a magasabb körök neve­lésére vonatkozólag előadattak, hanem igenis kötelességem megvilágosítani ezen kérdést azon oldalról, melyről ez alkalommal e házban nem történt még, t. i. a népnevelés oldaláról, és előadni néhány gyakorlati életből merített és tapasztalataimon épült nézeteimet, e tárgyra nézve, mely nemzetünknek és népünknek műve­lődésére, és így közvetve magának az egész ha­zának javára és boldogitására oly nagy tényező­ként tekinthető, Es e tekintetben, uraim, legyen szabad mindenekelőtt néhány szót szólanom a népneve­lés akadályairól. Első sorban kénytelen vagyok itt megemlí­teni magának a papságnak, melynek kezében ez idő szerint is, ugy mint nemzedékeken át volt a nép nevelése, önmagának a papság nevelésé­nek nagy hiányait. Tekintsünk végig t. ház, ama papi képez­dén, melynek minden irányzata nem egyéb, mint az ifjú kebelnek, annak minden vágyainak, az ifjúi költészet s a szabad lélek leigázása. A dogmatica, a jus eanonicum egyedül arra utalja az ifjú papot, hogy elfojtsa gondolatait, szabad vágyait, és ne ismerjen egyebet, mint amaz irott szavakat, melyektől eltérni nemcsak halálos bűn, de melyek felett elmélkedni annyit tesz, mint megsemmisíteni jövőjét, ellentétbe helyezni ma­gát egyházi főnökeivel és üldöztetéseknek kité­tetni. Ily képezdéből kilépve a papnövendék, ha átveszi kötelességének első teljesítését, egy füg­getlen, önálló élet kapuja megnyílik előtte, a hol azon népnek barátja, azon egyháznak boldogító atyja, a lelkész valódi hivatásának teljesítője le­hetne, akkor ő már megmételyezve jelenik meg orthodox nézeteivel az uj parochián. Ne gondol­ják t. képviselő társaim, hogy ez az összes pap­ságról szól, nem, épen azért, mert ez nem al­kalmazható egyátalában, épen azért jobban bi­zonyodik be állitásom, hogy a parochiák, a nép­nevelés első bölcsője, épen e táborból állíttatik ki. Mert tudjuk jól, hogy azok, kik hivatva van­nak nagy szerepet játszani az életben, kik mint KÉPV. H. NAPLÓ 18S4 vi. fényes csillagai a hierarchiának nagy nevet alkot­tak maguknak, azok már ifjú korukban kezdtek maguknak arra utat törni, azok falusi jDarochiára kárhoztatva soha sem voltak. Távol van tőlem e tekintetben az egész papságot igy jelezni, mert hiszen ha ezt tenném, meghazudtolna hazánk történelme, meghazudtolna a magánéletben több általam igen t. papi személy, kiknek nevét a polgári és egyházi pályán szerzett érdemeikkel a történelem arany betűjével fogja feljegyezni — mint eddig is sűrűn történik — hazánk tör­ténetlapjain. De t. ház, hogy hosszas ne legyek, gondoljuk meg csak azon vidéken, melynek én lakója vagyok, a Tisza kiöntései közt, az efféle, falura kárhoztatott ifjú papot, a póstajárás, az újságok, irodalom, szomszédság, a szellemi élet minden közlekedésétől kizárva, egyedül önmagára szorítkozva, gyakorta, t. ház — nem azért mon­dom, hogy derültséget idézzek önök soraiban elő — gyakorta keblének fellengző poeziséből oda sülyed le, hogy triviálisan mondva, az ifjú lelkész egye­düli foglalkozását, örömét a szilvoriumos üveg, hosszúszárú pipa és a tarokk-kártya képezi. (Derültség.) Es már most vegyük a nép viszonyát papjához. A pap és népe közt hiányzik az ösz­szetartó kapocs, a bizalom és szeretet kapcsa. A nép előtt a pap nem egyéb, mint követelője ama kellemetlen zsoldnak, melyet egyenesen ő maga mint executor kénytelen a nép kezeiből magának behajtani. Ezen viszony teheti-e lehe­tővé, hogy a pap hivatásának megfeleljen, a nép szeretetét és bizalmát megnyerje! Bizonyára nem. Ugyan vegyük csak magát azt az utálatos mód­ját az executiónak, melyet papi párbérnek szok­tunk nevezni, vessünk egy pillanatot t. képvise­lő ház a vidékre és annak viszonyaira; ugyanis a fertály sessiónak tulajdonosa, a ki köztudomás szerint két köböl életet vet el, és abból jó ha 14 köböl megterem, papjának, kántorjának és mesterének majd kettőt oda adni kénytelen; mi történik a szegény zsellér cseléd emberrel 1 ^ a ki azt, a mit gépeknél vagy aratásnál megkeres, papjával megosztani tartozik. (Zajos közbekiáltá­sok. : Nem ide való!) Elnök: T. ház! Kénytelen vagyok, a sza­bályok kényszeritnek engem arra, figyelmeztetni a t. képviselő urat, hogy midőn a pénzügyi bi­zottság jelentését tárgyaljuk, a vallás- és közok­tatási minisztérium költségvetésének előterjeszté­sére nézve, akkor lehetetlen a papi párbérről szólani. Ez csakugyan a tárgyhoz nem tartozik. {Ugy van! jobb felől.) Németh Albert: A t. elnök urnák figyelmeztetését mindenkor tisztelettel és szívesen is veszem. De azt kérdem a t. elnök úrtól, hogy az esetben, ha én szóba kívánom hozni, hogy 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom