Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-133

210 133. országos Ülés márczius I. 1870. mányzott és tanácskozott itt, és az volt a kizárólagos magyar nemzet. Ha azon időben elfoglaltuk volna ezen tért, ha azon időben engedte volna magát megadóztatni a nemesség, akkor megmagyarosithattuk volna az egész nemzetet. Hanem igen jól emlékezhetünk mi, kik a régi időkből valók vagyunk és igy péld. Ghyczy Ignácz t. képviselő ur igen jól fog emlékezni arra, hogy valahányszor fölmerült azon kérdés, hogy a nemesség megadóztassák, mindig kortesek jöttek ide be és megakadályoztatták ezen törekvést az ismert jelszóval : „nem adózunk". Akkor tehát elutasítottuk a Sybilla könyveit. Most újra előttünk vannak. Most azonban már nem az a föladatunk, hogy magyart neveljünk, hanem a mi még nemesebb, hogy embert neveljünk. (Helyeslés.) Félek, hogy ha most elmulasztjuk az alkalmat, eljön az idő, a midőn communisticus törekvések elnyomása ezéljából kellene ezen Sybilla könyveket elfogadnunk; de meglehet, hogy ex csak akkor fog történni, midőn már későn lesz. Én tehát örömmel .üdvözlöm ezen indítványt, és erre nézve eltérek talán számos általam igen t. képviselőtársam nézetétől, mely kellemetlen^ helyzetbe különben én igen gyakran jövök. Én ugyanis nem látom be annak ezélvszerüsógét, hogy ezen indítvány a pénzügyi bizottsághoz utasíttassák, miután a pénzügyi bizottság ezen kérdés irányában nincs más helyzetben, mint mi magunk. A kérdés az, hogy a fedezet iránt történjék gondoskodás. De hogyan gondoskodhatunk mi most a fedezetről, midőn mi még eddig átmeneti korszakban levén, semmikép sem ismerjük az ország valódi jövedelmét. A múlt országgyűlés, mely első volt, mióta a nemzet a nemz étnek visszaadatott, igen helyesen a legnagyobb gazdálkodással állapította meg a költségvetést és mi mégis azt hittük, hogy az első esztendő deficittel fog végződni. S mi történt? Az év többi ettél fejeztetett be és a pénztár tele volt. Ez annyira váratlan vala előttünk, hogy a mint jól emlékezünk — tekintélyes képviselők, kik számolnak és belenéznek a dolgokba, sőt a hírlapirodalom egy nagy része is be akarta bizonyítani, hogy „deficit" van. Most már a második esztendőn is túlestünk és még sem tudjuk egész bizottsággal, hogyan állunk, nem tudjuk, hogy volt-e 1869-ben deficit, vagy nem 1 Én ugy hiszem, hogy nincs, ámbár határozottam nem állithatom, mert nincs betekintésem a dolgokba, de a mennyire körülbelől a jelekből következtethetek, én azt hiszem, hogy a múlt évben sem volt deíi cit. En meg vagyok győződve, hogy egy áll amnak sem lehet czélja, hogy thesauriáljon és nézetem szerint, a népet csak annyira szabad terhelni, a mennyi a kiadásokra szükséges. (Helyeslés.) A mi már most a népnevelést illeti, az oly szükséglet, melynek csak egy korlátja van, t. i. a fedezet, sőt én még ezen is tulmennék, és nem ijednék vissza a kölcsön fölvételétől sem. Az igaz, hogy a kölcsöntől kamatokat kellene fizetnünk, mert ez önmagából nem hozna kamatokat, mint hoz például a vasúti kölcsön, hanem igenis hozna morális kamatokat, azt azonban még nem láttuk, hogy Európában bárhol is kölcsönt vettek volna föl a népnevelés számára. Azt láttuk, hogy a katonaságra csináltak adósságokat, fölfegyverkezésre, vasutakra, de a népnevelésre nézve ez eddig nem történt, a mi pedig, nézetem szerint, tán szükségesebb volna, mint bármi más. (Helyeslés hal felől.) En tehát, mint mondám, üdvözlöm az indítványt és azt hiszem, hogy azon összeg, mely inditványoztatott, elvégre nem is oly nagy, hogy ne jöhetne be a költségvetésbe. (Igaz!) Ámbár igaz, most azon meggyőződés uralkodik, hogy ezen esztendőt nem zárhatjuk be deficit nélkül. De figyelmeztetem a t. házat, hogy két esztendővel ezelőtt is azt hittük és a múlt esztendőben ugyanazon meggyőződésben váltunk el ezen teremtől és mégis most már hivatalosan tudjuk, hogy 1868-ban nem volt hiánylat és ugy hiszem, hogy 1869-ben szintén nem volt. Ezek következtében én szívesen hozzájárulok Kállay t. képviselőtársam indítványához. (Helyeslés.) Jámbor Pál; T. ház! A közoktatási budget tárgyalása végéhez közelit, engedjék meg, hogy mint volt munkása a nevelés ügyének, az elemi iskolákról szóljak. Prancziaországban majdnem minden kitűnő államférfiúi nevelésügygyel foglalkozik, azon problémát állítván föl, mikóp kell nevelni a népet, e nagy gyermeket, melyre még mindig keresi a, helyes utat. Jules Simon, midőn az elemi iskolákról szólt, beszédével az egész ülést betöltötte. És ez igen természetes, mert némelyeknek nem elég, hanem még több világosság kell, másoknak pedig már sok azon világosság is, mely a láthatáron szétárad. Némelyek az iskolák számában keresik a jövőt, mások a tanári fizetések felemelésében. Azt hiszem, hogy ez mind nem elég. Az egész nevelés titka két szóban fekszik. Egyik az elemi tanítók képezdéje, a másik a gymnasiumi tanárok képezdéje. Ha a budgetet nézem, az egyikre 7000 forint, a másikra 7500 forint van ajánlva. Ha azt kérdezzük, vajon elég-e ezen összeg? ugytaláljuk, hogy azon nem csak könyveket nem szerezhet, hanem legfeljebb csak kenyeret szerezhet a tanár. Tehát a fődolog két intézetet állítani azon összegből, melyet Irányi Dániel t. barátom előterjesztett, és én azt azért egész lelkem-