Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-130

130. országos Ölés február 25. 1870. 157 mindenütt fölléphet, mindenütt taníthat, mindent kinyomathat, semmi nagy igazságnak — mondom — kathedrára szüksége nincs, hogy magát kivívja. Sehol Harley tana számára a vércirculatióról nem volt szükséges kathedrát állítani, hogy átlássa a világon mindenki, hogy az való és hogy nagy találmány. Es igy, ha a homoeopathia csakugyan oly tudomány, melynek jövője van, az kathedra fölállítása nélkül is érvényt fog magának szerezni. Másrészről, bocsánatot kérek, azt hiszem, ép oly jó hazafi vagyok, mint bárki más, és megbocsát nekem t képviselőtársam, ha oly tudománynál, mely ugyanezen kérelemmel mindenütt föllépett, föllépett 1865-ben Francziaországban, hol a bires Dumas tartá a senatusban eziránt a rapportot, föllépett Angliában, föllépett Németországban és föllépett mindenütt, azt látom, hogy mindenütt épen azon férfiak, kik a természettudományok körében első sorban állanak, a homoeopathák ezen kivánatát megtagadják: ez, megvallom, előttem roppant nagy sulylyal bir, épen mert a természettudományról van szó, az az oly tudományról, melynek körében én magamat illetékes bírónak nem tartom. En tehát az indítványt nem fogadhatom el. (Élénk m helyeslés részleg.) Ürményi Miksa; A múlt napok vitája alatt több nem-kath. képviselő igen becses tanácsokat adott a kath. autonómiáról és sokan beszéltek a t. képviselők közül az izraelita felekezetek viszonyairól. Ugyanezen jogczinien talán szólhatok én is a hasonszenvészetról. Megvallom t. ház, hogy igen nehéz helyzetben vagyok, mert Szathmáry igen t. képviselő ur azon érvek legtöbbjét, melyeket fölhozhattam volna, már kimerítette, és igy csak néhány rövid észrevételre kell szorítkoznom. Bátor leszek mindenek előtt előttem szólott igen t. cultusminiszter ur észrevételeire néhány szót válaszolni. A miniszter ur azt állította az allopathia védelmére, hogy az allopathák folyvást változtatják tanaikat, mert elvtelenek, a homoopathák ellenben sohasem változtatják a magokét. Először, bocsánatot kérek, én azt hiszem, a homoeopathák annyit ostromlott elve : simila similibus, magában véve még nincs egészen mindenhol kére ztülvíve. Nem minden betegségnél tudják bizonyosan, hogy ez vagy ama gyógyszer ennek hasonszenvi szere, és nem tehetem föl, hogy a homoeopatha orvosok lesznek épen azok, kik azt akarják, hogy tudományuk megkövüljön, és nem keresnek naponkint más és más szereket, mint az allopathák, ha látják, hogy ez nem használ. Legyen továbbá szabad kételyemet fejezni | ki a fölött, vajon oly nagyon szívesen és tárt karokkal, mint miniszter ur monda, fogadnák-e itt az egyetemem azt, ha egy kinevezett tanár ott nagy ünnepélyességgel egyszerre homoeopathikus tanokat hirdetne. A mint eddig ismeretesek az allopatha orvosok indulatai a homoeopathia irányában, erről kételkedem. Tagadom továbbá a miniszter ur azon állítását is, hogy nagy igazságoknak sohasem szükséges kathedra. (Igás!) Igaz, hogy nagy igazságok valahára elismertetnek; de itt nem olynemü igazságokról van szó, mint a minőt pl. Galilei hirdetett, hanem itt gyakorlati, a mindennapi életben alkalmazandó apró igazságokról van szó. Ilyeknek, ha hirdetőiktől az alkalmat megtagadjuk, tanításukra nehéz lesz utat törni magoknak az életben; és én nem tartom helyesnek, hogy az állami segély ezektől egészen megvonás sék. A legerősebb érv előttem a homoeopathia mellett mindig az volt, hogy azon okokat, melyeket ellene eddig fölhozni hallottam, nem tudtam elég súlyosoknak elismerni. Egy pár ily okot előadott Szathmáry képviselő ur is: méltóztassék megengedni, hogy megtoldjam még egygyel, a melyről bizonyosan elismerik, hogy használni szokták a homoeopathia ellen. Sokan állították, magam is sokszor hallottam, hogy azon betegek, kik homoeopathiával kigyógyittattak, vagy nem voltak igazán betegek, vagy amúgy is meggyógyultak volna. Ezen állítást én, t. ház! nem tartom egy csöppet sem komolyabbnak, mint azon második, e napokban a hírlapban olvasott nézetet, mely szerint egy homoeopathiai tanszék fölállítása ugyanannyit tenne, mint a boszorkánytant hirdetni. Nekem, t. ház, ily érveléshez semmi szavam, csak föltéve, hogy az illető itész ur ne akarja a homoeopathák ellen ugyanazon fegyvereket alkalmazni, melyeket hajdan a boszorkányok ellen használtak. Külöüben, tisztelt ház ! én e kérdést főleg és első sorban statisztikai kérdésnek tartom; szerintem itt előttünk nem az a kérdés, mi tudományos értéke van a homoeopathiának? hanem miután fölteszem, hogy e háznak minden tagja szereti a politikai szabadságot, melegen óhajtja a vallások teljes szabadságát, de mindenek előtt és mindenek fölött meg van győződve arról, hogy e kettőnek anyja, a tudományok szabadsága, épenséggel nélkülőzhetlen: itt elvi kérdés nem foroghat fön, hanem csak statistikai, ez pedig az, vajon azok száma, kik ez országban e gyógymódot gyakorolják ós használják, elegendő-e arra, hogy az államnak itt kikért gondoskodását igazolja. (Élénk helyeslés.) Bátor vagyok erre nézve feleletül néhány tényt fölemliteni. Első tény az, hogy a hasonszenvészet.