Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-130

130. országos Ülés február 25. 1870 151 ogyh mostan itt van az alkalom, hogy ugy a t. ház, mint a közoktatásügyi miniszter ur megmutassák, miszerint e bajon annyival is inkább segíteni óhajtanak, miután ez ellen nyomatékos ellenvetést fölhozni nem lehet, — Ne szolgáljon okul netalán csak az, hogy az az ellenzék padjairól hozatott íöl; nagyon szomorúnak látnám helyzetünket, ha ez lényeges ok lehetne. Egyébiránt az egyetemi tanárok fizetésének kérdése szoros összeköttetésben áll egy másik kérdéssel, a tandijak, a tanpénzek eltörlésének kérdésével. (Helyeslés bal felől.) Magyarország ifjúságának virága, miként azt Hoffmann képviselő ur mondotta, kinek férfias föllépése, azt hiszem, igen jótékonyan hatott e padokra, kinek felszólalása, azt hiszem, némi reményt enged az iránt, hogy a kormány kinevezésétől függő egyének mégis mernek lelkiismeretesek lenni ott, a hol kell, (Helyeslés bal felől) ón, mondom, a képviselő urnák e kifejezését, — hogy az egyetem a magyar iíjuság virágának tanyája, helyeslem, ós okvetlenül szükségesnek tartom, hogy egy pillanatig sem várjunk tovább, hanem eltöröljük, ha lehet, még ma a tanpénzeket. En egyátalában nem látom át, mért ne lehessen e csekély összeget megszavazni, minek megszavazása az ifjúságnak a tanpénz fizetését fölöslegessé tenné ; mert én nem akarom hinni, hogy az ifjúság csak azért fizeti a tanpénzt, mert e tanpénz fizetése divatos, szokásos más államokban is ; nem hiszem uraim, hogy ez csak azért volna igy, mert azon szerencsétlen conservativ állam-bölcsészetből mint eorollarium folynék ki, mely bölcsészet azt mondja, hogy ne engedjük mód nélkül fölszaporodni a tudományos müveltségüek számát az államban, mert szerencsétlenné teszszüb őket; nem akarom hinni, hogy a „Reform" irója, b. Eötvös József ezen conservativ állambölcsészek elvét osztaná, fölteszem, hogy nem tartja szerencsétleneknek azokat, kik a tudományokkal foglalkozhatnak, hanem inkább azt hiszem, hogy ő csak azért nem akarta eddig eltörölni a tanpénzeket, mert különben nem tudta volna a tanárokat még csak a mostani fizetéssel sem díjazni. De gondolják meg, uraim, hogy azon közel 2000 ifjú, kik a magyar egyetemen magasabb képeztetésöket nyerik, mily nagy küzdelmeknek vannak kitéve a tanpénzek miatt! Avagy tán nem tudja-e valaki e házban, — én nem hiszem, hogy ne tudná, — hogy minden egyes ifjú, ki csak a tanpénz fizetésétől fölmentve nincs, 40—50 frtot fizet évenkint tandíj fejében? Vegyük hozzá a nagy drágaságot Pesten, negyük hozzá, hogy a tankönyveket saját zsebéből kell megfizetnie, és minden eszközt saját zsebéből kell megvásárolnia, mely önképzésére szolgál! Fölhívok mindenkit, ki a tiszta demokratiának és a közművelődésnek barátja, és kérdem, számot vetett-e magával e részben, meggondolta-e, mennyi ragyogó tehetségű, mennyi ernyedetlen buzgalmu fiatal erő löketik az által vissza a haza szolgálatától, hányakat gátol meg ez óvenkint attól, hogy a hazát, mint annak jövő oszlopai szolgálják annak idejében, és taszit vissza tán a nyomorba egy egészen más térre, hol a hazának nem csak hogy fényes szolgálatokat nem tehetnek, de melyen annak egyenesen kárára válhatnak? Részemről nem találok semmit, mit emiitett inditvány ellen fölhozni lehetne, s midőn ez indítványt részemről pártolom, hozzáadom még ez indítványhoz azon határozott föltételt, hogy az egyetemen a tandijak és a szigorlati dijak töröltessenek el. A mi még a t. eultusminiszter ur felszólalását illeti, arra nézve van egy megjegyzésem. Nagyoa sajnálom, hogy fiatal parlamentalismusunkban a nevelésügyi miniszter, midőn érveket, objectiv érveket hoznak föl ellene, igen ritkán szerencsólti a házat azzal, hogy azokra szintén objectiv ellenérveket hozna föl, hanem sokszor áradozik el szép szólamokban, melyek igazságáról nem kételkedik senki s legkevésbé az ellenzék, de a mely szólamok, hogy ne mondjam, szóvirágok, habár tesznek is az ő költői lelkületéről bizonyságot, én azt hiszem, fölvilágositólag nem hatnak s a nehézségeket el nem oszlatják. (Helyeslés bal felől.) En kétségbe vonom, hogy közművelődési politikusnak szabad legyen mondani, hogy az első mindenek előtt az elemi oktatás. Kétségbe vonom azt, uraim, hogy szabad legyen ezt oly értelemben mondani, mintha ezen elsőség kizárólagosságot vindicálhatna magának a magasabb tanfolyamok fölött. Uraim ! azt hiszem, egy bölcsésznek, ki az életet tanulmányozta, a mint tanulmányozta b. Eötvös József, nem csak tudnia kell, de tudja is azt, hogy az élet véghetetlen változatosságu, ezer oldalú, s annak szükségletei nem szoríthatók egyetlen egy mederbe. En azt hiszem, ilyesmit törvényhozó ma ki nem mondhat, hanem én vallom azon elvet, hogy egyszerre, együttesen, kellő részarányosságban kell emelni s támogatni mind az elemi, mind a - másodlagos, mind a magas tanfolyamokat. (Helyeslés bal felől.) A mi a t. miniszter ur eljárását illeti, valóban nagyon különös taktikát látok abban, (Halljuk!) hogy midőn arról van szó, miért nem tett többet, mint a mennyit tett az elemi oktatás ügyében, akkor előáll mindenféle okokkal: azért nem, mert mással is kell foglalkoznia, azért nem, mert nem egyedül az elemi oktatásügy, hanem más nagy föladatok is állanak előttünk, melyeket megoldani kell, hogy az idő nem alkalmas még arra, hogy a közszellemet ébresz-