Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.
Ülésnapok - 1869-119
308 119. országos ülés február 12. 1870. A jogegyenlőségnek van két neme, vagy jobban szólva: létezik egy valódi, igazi jogegyenlőség és egy hamis jogegyenlőség, s ez azon ok, mely miatt, daczára annak, hogy ez elvnek mindnyájan hódolunk, a kivitelben egymást még sem támogatjuk, egymástól eltérünk. Megmondom én, mit tartok igazi jogegyenlőségnek, melyet elismerek, s mit olyannak, mely nem az. A jogegyenlőségnek, t. ház, két neme gondolható. Egyik az alaki, a formális jogegyenlőség, mely abból áll, hogy az egyes egyének közt maga a törvényhozás semmi különbséget nem tesz sem politikai, sem magánjogok szerezhetése és élvezésében. Ezen jogegyenlőség az igazi jogegyenlőség, ez nálunk oly nagy mértékben létezik, melynél nagyobb mértékben sehol, ez az, mit mi mindnyájan elismerünk, ez az, mi előtt készek vagyunk mindig meghódolni. A másik jogegyenlőség, melyet nézetem szerint tévesen hirdetnek a ma fölszólalt képviselő urak is, a hamis, az anyagi jogegyenlőség, mely abból áll, hogy az emberek ne csak a törvény által tekintessenek egyenlőknek, ugyanazon feltételezések nyújtatván nekik a jogok megszerzésére, hanem kívánják, hogy a törvény valóban egygyé tegye azokat materialiter is. Ezen jogegyenlőség, t. ház, a communismus. (Élénk helyeslés.) Ha például ki van fejezve — mint magánjogunkban — hogy tulajdont mindenki szerezhet, ez az igazi helyes jogegyenlőség; épen oly joggal mondhatnók azonban mindnyájan, mint ma panaszkodtak azon képviselő urak, hogy ez még nem jogegyenlőség, mert vannak olyanok, kik több, és vannak olyanok, kik kevesebb tulajdonnal birnak. Ámde ily jogegyenlőség, t. ház, nem létezik, materiális jogegyenlőség, mely valóban realisálná azt az egyesekre, nem létezik, nem létezett soha és nem létezhet soha. A formális jogegyenlőség meg van hazánkban, ismétlem még egyszer, oly nagy mérvben, mint sehol, a másik jogegyenlőség, melyre ama képviselő urak ma s ezelőtt többször hivatkoztak, bocsássanak meg, nem létezhet, mert ez nem jogegyenlőség, hanem végeredményben minden jognak eltipratására vezetne. (Helyeslés.) En tehát arra kérem a képviselő urakat, s ezzel végzem szavaimat, méltóztassanak azok, kik egyes nyelvrokoni, ha ugy tetszik, nemzetiségi szempontból lépnek fel követelésekkel, az igazságot, a jogosságot, a lehetőséget szemelőtt tartani; ne méltóztassanak a jogegyenlőség elvével viszszaélést űzni; ne méltóztassanak a jogegyenlőség nevében communismust kivánni; ne méltóztassanak a jogegyenlőség nevében a joguralmat aláásni. (Élénk helyeslés és tetszés.) Ha ezt szem előtt fogják tartani, sohasem fognak köztünk előfordulni oly jelenetek, melyek talán a kölcsönös egyetértést, melynek köztünk fönállnia kell, koczkáztatnák. Vannak közöttünkjogászok is, és én kérem azon képviselő urakat, a kik azok, és kiknek nem volt arra szükségük, hogy mindezt én mondjam el, mert ezt a jogtudomány terén minden kezdő tudja ; ne méltóztassanak megfeledkezni, méltóztassanak szemelőtt tartani, hogy a jogegyenlőség azon értelemben, melyben most hangsúlyoztam, nem jogosult, az a jognak megrontására, végeredményében megszüntetésére vezet; ha ezt méltóztatnak szem előtt tartani, ilyjelenetek többé előfordulni nem fognak. (Élénk helyeslés.) Babes Vincze: T. ház! (Halljuk!) Azt tartom, azon kérdés van szőnyegen, hogy a belügyminisztérium budgetében benfoglalt, a magyar nemzeti színháznak szánt subventió benhagyassék vagy kitöröltessék-e 1 tehát e kérdés vitatására fogok szorítkozni. Az én csekély nézetem szerint a színház nemcsak aestheticai művelési iskola, hanem valóságos népiskola, életiskola. T. i. valamint a tanintézetek a fiatalság számára iskolák, ugy a színházak a felnőttek, a már érettebb korú lakosságnak iskolája, s épen azért, mivel én azt tartom, hogy egy ország sem mondható műveltnek, polgárisodottnak, ha csak az iskolákat végezte a fiatalság, ha az érettebb korú nem folytatja kiművelését, a minek egyik főeszköze a színház, ennélfogva én a színházat az országra nézve szükségesnek tartom, és épen azért, mivel szükségesnek tartom, nem ellenzem azon tételt, hanem szívesen szavazom meg. Az mondatott itt igen t. belügyminiszter ur és a pénzügyi bizottság t. előadója részéről, hogy ezen tétel ilyképeni fogalmazása tévesen jutott ide, mert ezen összeg tulajdonkép egy operaiskolára van szánva. Megengedem, és ha ugy van, csak gratulálni tudok a magyar nemzeti színháznak. En ugyan a múltból indulva ki és szem előtt tartván a színháznak évi számadásait, valamint azon körülményt is, hogy tavaly legfelső helyről a civilistából 60,000 frt fordíttatott a színházra, azt mondhatnám, hogy a színház szükséglete fedezve nincs, és hogy a segélyezés szüksége fönáll. Azonban akár áll fön a szükség, akár nem, a mennyiben megvan, én azt megszavazom. De föltéve, hogy a szükség fen nem áll. én azt gondolom, hogy a múltban ezen dotatió épen a szükséggel indokoltatott, és épen ennélfogva én a szükséget tartom itt döntő körülménynek. Ebből, valamint a színház kifejlődésének szempontjából kiindulva, én azt állítom, hogy akármeby népnek szüksége van ily életiskolára, és a