Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.
Ülésnapok - 1869-118
118. országos Dlés február II. 1870. 287 lenleg is a tavalyi mód szerint történt, előre láthatólag az összeírásból sokan maradtak ki azok közül, a kik törvény szerint összeirandók. A minisztérium kijelenti, hogy a Pestre tett kirovást nem tekintheti másként, mint olyannak, mely kizárólag az eddigi kimutatásoknak felel meg, és hogy az addig elmaradottaknak hivatalból leendő utóállitását, és igy egy pótlagos kiegyenlítésnek, mire tér hagyatott, eszközölhetését az ujabban beérkezendő helyesebb adatok alapján a törvény értelmében magának fentartja. Az ujonezozást Pest kedvéért el nem halaszthatá, nehogy koczkáztassa azon törvén}^ végrehajtását, mely azt rendeli, hogy a sorsolásnak márczius 15-kéig be kell végeztetnie. Ez volt Pest városának és a kormánynak eljárása ugy a múlt, mint a jelen évben. Ezen példa is mutatja, mennyire jó és hasznos lesz, ha — mint a miniszterelnök ur épen kilátásba helyezé jövőre — ugy az egész ujonczjutalék felosztását feltüntető táblázat, mint az ujonezozás körüli eljárás átalában, az összeírástól kezdve a tettleges állitássa], végig nyilvánosságra hozatik. Hadd ítéljen a tájékozott közvélemény ugy a kormány, mint a törvényhatóságok működése felett. Oly eljárás, mi mellett azok iratnak össze, kik magukat — mint a népszámlálásnál szokásos — önként följelentik, és hol az anyakönyvi ivek csak arra használtatnak, hogy az összeírásba illetéktelenek be ne foglaltassanak és nem arra is, hogy illetékesek ki ne maradjanak, nem nyújthat oly alapot, melyre, ha a minisztérium az arithmetikus eljárást alkalmazza, az eredmény a czélnak megfelelő legyen. Epén azért tavaly megtettük ez irányban kötelességünket, valamint megtettük a folyó évben is. Bátor voltam ezeket e helyen nyilvánosságra hozni azért, hogy meggyőződjék a t. képviselőház arról, hogy a hol hiba volt, azt megláttuk és igyekeztünk rajta segíteni; de a törvényhatóságokon a sor: részükről is szigorúan teljesíteni a tőrvény által rájuk bízottakat a ezélból, hogy az átalános védkötelezettségnek a képviselőház részéről osztatlan tetszéssel fogadott elve megvalósíttassák. (Tetszés jobb felől.) Tisza Kálmán: T. ház! Mondhatnám: ily némileg bonyolódott és számokkal nem anynyira tisztán kimutatott, mint bebonyolitott fölvilágositásra rögtönözve felelni valóban nem könnyű; azonban a szabályok más alkalmat nem adván, megkísértem a feleletet. (Halljuk!) A mi legelőször is a miniszter ur nyilatkozatát illeti, mely szerint ő kész ezentúl az öszszes kivetési táblázatokat a hatóságokkal közölni, hogy igy azok nyilvánosan ítélhessenek az eljárás helyes vagy helytelen volta fölött, ós hogy ha volna hiba a kimutatásban, megítélhető legyen, hogy kitől ered a hiba, azt részemről örvendetes tudomásul vettem, és csak azt jegyzem meg, hogy szemben azon állításával, mint ha a régibb időben nem lett volna szokásban az ily táblázatok közlése a hatóságokkal, kénytelen vagyok állitásom mellett maradni, miután én ennek ténylegesen ugy történtéről oly hatóság utján értesültem, mely hatóságnak e kimutatások megküldettek, és a melynél az azelőtt közlött táblázatok tényleg megvannak. Andrásy Gyula gr. miniszterelnök: Meglehet, kivételesen. Tisza Kálmán: A mi a kulcsot illeti, a t. miniszterelnök ur is hivatkozott a vódtörvény 30-ik §-ára. Igaz, hogy ott az van mondva, hogy a tapasztalás által igazolt ujonezállitási képesség arányában osztandó föl az ujonczjutalék a különböző ujonezállitási kerületek között. De ha valamelyik kerületnek egy járása nem tudná ezen mennyiséget kiállítani, ugyanezen kerület többi járása által fognak pótoltatni. A védtörvényben ez van, de a Debreczen város irányában fölhozottak tekintetében bátor vagyok arra hivatkozni, hogy 1868-ban, midőn először történt, hogy Debreczen városára az addig kivetett 86 — 95 ujoncz helyett 185 vettetett ki, Debreczen városa, ki nem telvén a kivetett szám, 42 ujonczczal adós maradt. Egyébiránt bátor vagyok megjegyezni, hogy alig szükségesebb valami annál, hogy az ország különböző vidékei és különböző hatóságai a katonai szolgálattal lehetőleg egyformán terheltessenek. Ezen egyforma terheltetés azonban mindjárt megszűnik, ha egyik hatóságban a harczképeseknek legnagyobb része a közös hadseregbe soroztatik, mig a másik hatóságban a hadkötelezettek aránylag nagy része a honvédség számára marad fen; mert tudjuk a védkötelezettség! törvényből, hogy a honvédelmi szolgálat mennyivel könnyebb, mint a rendes hadseregnél. Azt monda t. államtitkár ur, hogy a képesség 25 és 52 közt változik. De hogy mik ép tűnik ki a képesség, az nézetem szerint nagyon függ azon körülménytől, hogy a sorozó bizottmányok megelégednek-e azzal, hogy valahol megvan a szükséges képesség, vagy tudatában annak, hogy ha ők egy helyen nem töltenék be a szükséges számot, más helyről derekabb legényeket kaphatnak, nem sorozzák be az olyanokat sém, kikben a harczképesség — szigorúan véve a vizsgálatot — megvan. Engedelmet kérek, ily utón az éretik el, hogy az országnak némely vidékei, melyek egészségesebb, erősebb nép által lakatnak, kétszeresen is terheltetnek a nélkül, hogy ez szükséges volna. Es ennek oka nem az, hogy a katonai szolgálatra nézve oly