Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-114

1!4. országos ülés február 7. 1870. 205 vény az államszámvevőszéket jogosultsággal és kötelezettséggel fel nem ruházza, akkor, mig egyrészről a felelősségre vouhatás megnehezittetik; másrészől az országgyűlés azon jogát, hogy a költségvetési tőrvény tekintélyét az állam-szám­vevőszék utján föntartassa, és az az ellen ne­talán elkövetett visszaéléseket megszüntesse, gya­korolni képes nem leend. Minthogj^ pedig a köz­ponti bizottság többségének javaslata szerint a 22. §-ban, melyben az államszámvevőszéknek az általa gyakorolt összes ellenőrzés eredményéről évnegyedenkint kimutatás készítés és észrevéte­lezés kötelességévé tétetett, a fön előadott szük­séges utasítás teljesen hiányzik : a kisebbségben maradt osztályok nevében inditványoztatik, hogy ezen szakasz végére önálló pont gyanánt tétessék : „Ha ezen kimutatás az államköltségvetési tör­vény által engedélyezett valamely összeg tulha­1 adását tanúsítaná, ugy az egyidejűleg a kép­viselőháznak is megküldendő- Jelentékeny elté­rés esetében időközben is jelentés teendő a kép­viselőháznak. " ('Ezután szól:) T. ház! Az államköltség­vetésének megállapítása egyike azon sarkalatos jogoknak; melyek a parlamentáris rendszer alap­feltételeit képezik. (Zaj! Halljuk! Elnök csenget.) Kérem a t. elnök urat, szíveskedjék csendet sze­rezni, különösen a centrumban, Justh ós más képviselő urak egész hangosan beszélgetnek. (De­rültség.) Elnök : Hiszen kérem, most ritka csend uralkodik. (Derültség.) Györffy Gyula: Az emiitett költség megállapítási jog azonban csak akkor bir érték­kel, annak gyakorlata csak akkor képez alkot­mányos garantiát, ha a törvényhozás biztosítva van az iránt, hogy a végrehajtó hatalom, vagy­is a kormány a megszavazott budget szabályait tiszteletben fogja tartani , és minden kiadás csakis azon meghatalmazáson alapszik, mely a költségvetési tőrvényben az egyes minisztereknek adatott. Ezen nézetből indult ki az állandó pénzügyi bizottság, de azt hiszem, maga a t. ház is, mi­dőn a 15-ik szakaszban körülirta az államszám­vevőszéknek mindazon teendőit, melyeket telje­sítve, a budget megtartása fölött a kormány­nyal szemben őrködni tartozik, és mely köteles­ségének gondos betöltéseért az államszámvevő­szék elnöke a 9-ik szakaszban felelőssé tétetik. Ugy de, tiszt, ház, azon czól, melyet az ál­lamszámvevőszék intézményének fölállítása által el akarunk érni, még az ellenőrzés rendszerének megállapításával kimerítve nincsen, mert maga az államszámvevőszék és annak összes hivatása nem egyéb, mint eszköz annak lehetővé tételére, hogy az országgyűlés az általa nyújtott adatok alapján a kormánynak financziális eljárásáról biztos tudomásból merített megnyugvást szerez­zen; vagy pedig ha visszaélések, törvénytelensé­gek követtetnének el, ugyanezen alapon a fele­lősségre vonás jogát hatályosan gyakorolhassa. És azért látja szükségesnek, azért véli a jelen törvényjavaslatban lefektetett eszmék ter­mészetes kifolyásának a bizottság kisebbsége. hogy azon esetre, ha az ellenőrzés eredményé­ről készített évnegyedi kimutatásokban az állam­költségvetési törvény által megszabott bármely összegnek túlhaladása tapasztaltatnék, ezen ki­mutatás egyidejűleg a képviselőháznak is meg­küldessék, jelentékeny eltérések esetében pedig időközben a képviselőháznak tudomására hozassék. Igaz, t. ház, fordulhatnak elő esetek, me­lyekben egyes, előre nem látott körülmények között a kormány minden előleges meghatalmazás nélkül saját felelősségére rendkívüli költségeket tenni kénytelen; de ennek lehetőségét az általunk ja­vaslatba hozott módosítás nem zárja ki, csak azt fogja lehetetlenné tenni, hogy ily ürügyek alatt rendszeres visszaélések követtessenek el: mert ha a kormány az államszámvevőszék ész­revételei ellen igazolni tudja magát, és ha képes kimutatni azt, hogy a költségvetés átlépésére az ország érdeke, a szükség által kényszeríttetett, akkor elj bizonyosan csak helyeseltetni fog. De az ilyesmi, igénytelen nézetem szerint, az alkotmányos életben csak kivétel lehet; kivéte­lek miatt pedig az elvek megcsonkítása, meg­döntése soha sem lehet igazolható. Én azt hiszem, azon czélok között, melye­ket a jelen törvény által elérni akarunk, méltán az első sorban foglal helyet azon igény, hogy az országgyűlés minden oly esetről, midőn a kor­mány a költségvetési törvényt megszegte, bizto­san és kellő időben értesíttessék, hogy alkalma legyen helyeslésével vagy roszalásával a minisz­ter felelősségének elvét érvényben tartani. Ha mindezekről e törvényben gondoskodva nem lesz: az állam számvevőszék intézménye ér­tékéből nagyon sokat fog veszíteni, akkor az el­érni óhajtott czélt megközelíteni nem fogjuk, Nehogy pedig a törvény alkotásának ily hiányai annak életrevalótlanságát eredméiiyezzék, aján­lom a t. ház figyelmébe a kisebbségi módosítást. (Élénk, helyeslés hal felől.) Halász Boldizsár: Én azt hiszem, t. ház, itt a 22-ik és 23-ik §. együtt tárgya­landó, és ez a legfontosabb kérdés, a mi az ál­lamszámvevőszék intézkedésére vonatkozik. (Zaj. Elnök csenget.) Én azt gondolom, tiszt, ház, ha egyszerűen az árvák gyámjának számadásáról volna is szó, — pedig bizony nagyon hasonlítunk ahhoz, vajon mit tenne azon számadó gyámnok ? Bemutatná a számadást az ülető törvényszék-

Next

/
Oldalképek
Tartalom