Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.
Ülésnapok - 1869-113
166 113. országos illés február 5. 1870. közül kimaradt Bács megyének folyamodványa a törvényszék iránt. Ürményi Miksa előadó : Engedelmet kérek. Itt van ezen kérvény is; és csak azért nem adtam még elő, mert közbejöttek az ipartörvényekre vonatkozó kérvények. Ghyczy Kálmán : Bátor vagyok a t. elnökséget megkérdeni az iránt, hogy a kérvényi bizottság most felolvasott jelentése folytán mi lesz a határozat? Elnök : A mint hallani méltóztatott, Irányi képviselő ur azt indítványozta, hogy a kérvények tárgyalása egyátalában siettettessék. Ghyczy Kálmán: Nem erre vonatkozólag történt felszólalásom, hanem arra nézve tettem kérdést, hogy a kérvényi bizottság véleményének meghallgatása után, mi ment határozatba ? (Felkiáltások: Még nem határozott a ház!) és hogy mi történik a kérvényi bizottságnak hozott és ide beadott véleményével ? Elnök: Ugy hiszem, hogy legczélszerűbb lenne a központi bizottsághoz áttenni. Ghyczy Kálmán : Épen ez ellen akarok felszólalni, t. ház. (Malijuk!) Ha azt határozza a ház, hogy a kérvények és a kérvényi bizottságnak jelentése ugy a mint a bizottság véleményezte, a ház asztalára, vagy a ház irodájába közhasználat végett letétetik : akkor ez nézetem szerint helyes; határozhatja továbbá azt is, mit hasonló alkalommal határozott: hogy adassék ki használatul a miniszternek, hogy netáni előterjesztései indokául használhassa fel. Ez szintén szabatos eljárás. De az, hogy a ház ezen kérvényeket eg} r enesen a központi bizottsághoz utasítsa, nézetem szerint nem állhat meg : mert a központi bizottság, mint már itt sokszor felemlittetett, nem egyéb, mint kifolyása az osztályoknak ; tehát önállóságot e tekintetben a kérvények tárgyalás alá vételével nem gyakorolhat. (Helyeslés.) E kérvények tehát, nézetem szerint, a múltkori határozathoz képest használat végett a miniszterhez utasitandók. Annak idejében a központi bizottságnak lesz alkalma hozzá szólani. Elnök : Azon kérvények, melyek a birói szervezésre vonatkoznak, mindenesetre az igazságügyi miniszterhez fognak utasíttatni : mert ezek még nem késtek el; de ha azokat is a miniszterhez akarnók utasítani, melyek az előterjesztésektől elkéstek, akkor valóban, hogy ugy mondjam, odiosus eljárást követnénk, mert a miniszter beadván jelentését a szóban levő tárgy felett a központi bizottság tanácskozik. Amiért is mindenesetre czélszerü lenne a kérvényeket egyenesen a központi bizottsághoz juttatni. Ha azonban a t. ház nem tartja ezt szabatos eljárásnak: nem marad egyéb hátra, mint hogy a képviselő urak méltóztassanak ezen véleménye- I zésről tudomást venni, a kérvények a ház asztalára letétetnek (Helyeslés) és a képviselő urak a vita alkalmával azokat figyelembe vehetik; mert a miniszter már nem veheti hasznukat. (Helyeslés.) Ennélfogva a ház asztalára tétetnek. (Helyeslés.) Ürményi Miksa előadó : A 7-ik sorjegyzékben a következő kérvények foglaltatnak : Nagy-Kanizsa város községe a törvényszékek szervezésénél Nagy-Kanizsát törvényszéki helyül jelöltetni kéri; Hajdu-Nánás, Hajdu-Nánáson ; Losoncz és vidéke, Losonczra ; Szatmár-Németi város baloldali köre Szatmár-Németiben kéri törvényszék felállítását. Ezekre nézve hasonlóképen az a véleménye a kérvényi bizottságnak, hogy a törvényszékek szervezése alkalmával leendő használat végett az igazságügyi miniszternek adassék ki. Most méltóztassék megengedni t. ház, hogy még egy kérdést intézzek a t. házhoz: vájjon nem volna-e kegyes megengedni, hogy a korábban benyújtott sorjegyzékekben foglalt azon kérvények, metyek vasutak építésére vonatkoznak, a közelebbi napok valamelyikén a házban tárgyaltathassanak ? (Helyeslés.) Elnök: Tehát a ház magáévá teszi a kérvényi bizottság javaslatát. Halmosy Endre előadó: Az iparviszonyok rendezésére vonatkozólag következő kérvények érkeztek: A nagybányai iparegylet, Miskolcz városa czéh elöljárósága és polgárai, Deés városa iparosainak kérvénye , a losonczi ipartestület, a kolozsvári iparegylet, a sopronyi kézművesek, dévai szabó czéh, Debreczen összes iparosainak testülete, Selmecz, Torda, Keszthely iparosainak s a felső bányai szabó czéh kérvénye. Vélemény : minthogy a földmivelés és kereskedelmi miniszter által az iparügyben törvényjavaslat tétetett le a ház asztalára : ezen kérvények tudomásul vétetnek ós megtekintés végett a levéltárba letétetnek. (Helyeslés.) Elnök: Tehát ezek is a levéltárba fognak letétetni. Halmosy Endre előadó: A marczali, besztercze bányai, szegedi, paksi és dunaföldvári iparosok, az eperjesi és rozsnyói kereskedelmi testület, Nyitra megye iparosai,