Képviselőházi napló, 1869. V. kötet • 1870. január 27–február 17.

Ülésnapok - 1869-106

fi 106. országos ülés január 27. 1870. hála Isten! volnának szellemi erők elegendő számban; hanem oly csekély anyagi erő mellett, valósággal sokat tenni nem lehet. Egyébiránt én ugy gondolom, minálunk még messze van azon idő, midőn a csatornázás életbe lép. Szükségünk van a vizek szabályozására , minek áldozattal is mielőbb meg kell történni. A mi a csatornázást illeti, nagyon sajnálom, hogy e tekintetben a minisztérium betöltetlen reményeket gerjesztett a népben azokkal a libelláti okkal, előinuakálatokkal, melyek állítólag szükségeltettek. Sokszor hallottam ellenünk azt a vádat emeltetni, hogy mi politikai tőkét akarunk egyből és másból csinálni; a csatornázási előmunkálatoknak nyakra főre s több iránybani megkezdetése folytán a minisztériumra jobban ráillik a gyanú, hogy politikai tőkét akart szerezni. A kecskeméti ember már azt hitte, hogy már ebben az esztendőben a kanálison fog Pestre jönni. Az ilyen ámításoknak nagy hatása van választásoknál a népre. Ne kecsegtessük magunkat olyanokkal, mik nálunk kivihetlenek. Nagy szükségünk van arra, hogy a vizek szabályoztassanak, de hogy mi csatornákat építsünk, a mellett az industria mellett, mely nálunk van, jó, ha 50 vagy 100 év múlva applieálhatjuk azokat sikerrel és haszonnak A példák az embereket csábítják. Hogy Prancziaországban, Angliában, Olaszországban csatornák vannak, az igen természetes; de Prancziaországban — mint méltóztatott mondani igen t. közlekedési miniszter urnák is — már XIV. Lajos idejében építtettek azon csatornák, melyeket most használnak. S ott is melyek azok, melyek rentiroznaMCsakazok, melyek az éjszaki Oczeánba szakadnak, mint Dunquerque és Manchánál. hol a tenger emelkedése, 3 — 4 öl magasságú, és a dagály első pillanatában az óriási reeeptáculumok 1 óra alatt egy millió köb vizet kapnak; de már Kantesné] Pointbeufnek sokszor annyi vize sincs, hogy 300 tonna terhet elbírjon. Olaszországban minden viz igen kedvező lejtősséggel megy a tenger felé. Lehet mondani, hogy Olaszországban a folyamok közti térek egy oiveauban állanak a vizekkel. De nálunk olyan magasságok vannak a Duna és Tisza folyamok közt, melyeken keresztül annyival inkább, mert Szeged és Pest közt a földterület alja mindenütt íövenyhomok, hajókázható csatornát készíteni majd csaknem lehetetlen. Ha valami, ugy az a pium desideriumok közé tartozik, hogy a mutatkozó soknemü akadályok egyhamar legyőzessenek. A nép azt hiszi, hogy mindez csekélybe fog kerülni. A canalisátio sokkal többe kerül, mint a vasút. Amerikában van egy nagyszerű canalis, melyet betemettek, s fenekén vasutat építettek. Ez téves hitegetése a népnek. Nem vádolom a kormányt; hanem annak egyik vagy másik tagja azon munkálatokkal a népet csakugyan áltatta. Olaszországban télen kaszálnak; nálunk irrigatióra nyáron van szükség, mikor a Duna, Tisza néha ugy elapad, hogy azt gondoljuk, hogy maholnap csak a históriából tudjuk, hogy ott valaha viz volc. De vannak gépek — mint az államtitkár ur is monda — melyekkel a vizeket nagy magasságba lehet fölemelni. Fiatal koromban a métely egyszer nálunk nagyon uralkodott. Egy gyógyszerész azt állította, hogy ő képes a mételyt kigyógyítani. Az apám átadott neki két bürgét, ki is gyógyult a bürge, csakhogy a gyógyítás 22 forint néhány krba került, holott a bürgének párja 8 frt volt. A tiszalöki csatorna, melyet említeni méltóztatott, ott vannak a tervek és a vasutak alatti áthidalás és felszerelésen kivül többe kerül, mint maga a vasút. Ha pedig irrigatióra akarnók használni, köztudomású dolog minden szakértő előtt, hogy négyszer annyiba kerülne. Én is tehát magamévá teszem Simonyi t. barátom észrevételét, ki nem helyesli, hogy a kormány egyesegyedül csak a vasutakra fordítja figyelmét s elhanyagolja az országutak és vicinális utak készítését. A mi a Tisza árja által okozott károkat illeti, jelen minisztériumot a vád ismét nem sújthatja. Ez igen természetes. Azon rósz töltések roszul eszközölt átvágásoknak okai sokkal régibb időben rejlenek. {Hattjult!) Egyébiránt tudjuk, hogy 1854-ben ép ily árviz pusztított Prancziaországban. Méltóztatott említem, hogy a Loire partján, mily pusztítások történtek, hol pedig már századokon keresztül falvak álltak. III-ik Napóleon egy ügyes szakértőkből álló bizottságot küldött ki, kiket megbízott, hogy jelentést terjeszszenek elő: mikép lehetae végkép segíteni az okozott károkon, és hogy lehetne ezen veszélyeket megakadályozni ? Es az erre adott jelentésben röviden az foglaltatik, hogy a viz árjának semmiféle hatalom nem állhat ellen s minden töltésezések csak palliativ segítő eszközök, és hogy segíteni végkép csak ugy lehetne, ha valamennyi folyót óriási bassinekkel és receptaculumokkal eredetőknél lehetne ellátni, melyekkel emberi ész és hatalom akarata szerint rendezné lefolyását, de a mi az egész országban nem kevesebbe mint 4000 millióba kerülne. Ennélfogva én sem mondhatnám, hogy itt épen valami hanyagság történt volna. Az államtitkár ur ismételve, „jó lélekkel" azt mondja, hogy a kormánynak 1867-dik évben beterjesztett vasúti hálózati programmjától nem igen