Képviselőházi napló, 1869. IV. kötet • 1869. deczember 3–1870. január 26.

Ülésnapok - 1869-105

40 0 105. ersxágo* Dlét Január 26. 1870. hogy e vonal T*enc'séntől folytattassék Hradis felé és kapcsolatot nyerjen a létező osztrák pályára!. A kormány mindenesetre nagy fontosságot helyez épen arra, hogy e vonalnak internationális jellege legyen: mert, tudjuk, az összes országos kivitel, a mely leginkább nyugat felé tendál, mai napig nyugat felé csak egyetlenegy kimeneti állomással rendelkezik, t. i. Marcheggel; csak néhány év múlva fog előállani a második, Oderberg felé; a legnagyobb érdek követeli, hogy a tömeges szállítások tekintetéből rendelkezzünk még egy harmadikkal is, a melyet a Trencséntöl Hradis felé vezetendő vonalon remélünk feltalálhatni. Különben a tárgyalások e tekintetben is már annyira haladtak, hogy — ugy hiszem — a t. képviselő urnák megnyugtatására is közelebb fogunk a t. háznak előterjesztést tehetni. Ez alkalommal fölemiitette Simonyi képviselő ur szintén a minisztériumnak egyik mulasztásaképen, hogy hát miért nem terjesztettek már elő mindazon okmányok, a melyeknek előterjesztését ő már október havában kívánta? Erre a miniszter ur is megfelelt, én ismételhetem, hogy maga azon okmány, a melyre ugy látszik nagyobb súlyt fektet — értem a délivasnt társaságnak összes szerződéseit — 15 nyomtatott ivre terjed. Ezek fordítása befejeztetett, sajtó alá el van készítve és azt hiszem, hogy legközelebb fognak előterjesztethetni. A további megjegyzések közt találtam azt is, hogy hát milyen könnyelmű az a magyar kormány, mely ugy széltiben engedélyezett, vagy engedélyezés alá tervezett vasutakat, és ily módon már 40 milliónyi kamatbiztositási összeggel terhelte meg az országot. Nem tudom, igy mondta-e a képviselő ur ; én ugy értettem; és ha csakugyan 40 millióra tette azon összeget, én bátor vagyok, mert látom, hogy a számok idézésében nemigen szerencsés, ez alkalommal őt szintén helyreigazítani. A dolog ugy áll, hogy a magyar kormány által javaslatba hozott, és a törvényhozás által megszavazott kamatbiztositások összege akkor, midőn a már engedélyezett vasúthálózat egészen ki lesz épülve — a mi körülbelől 1873-ban történik meg — összesen körülbelől 14,000,000 frtra fog menni. Simonyi Ernő: A régiekkel együtt? Hollán Ernő államtitkár: Igen jól tudja mindenki, hogy még nem volt arra eset, hogy egy vasútnál az egész kikötött kamatbiztositékot teljesen lefizetni kellett volna. Oly esetet veszek fel, melyre szintén példa nincs, hogy 50%-ot kellene a biztosított összegekből megtéríteni; még ekkor is, ha ezen esetet veszszük föl, legfeljebb 7,000,000 frtot tehet az egész teher, és ez is oly kötelezettség, melynek kiszolgáltatása csak 4°/

0-es előlegnek tekinthető, mely a legelső alkalommal visszatérittetik. Figyelmeztetem még arra a t. képviselő urat, hogy a régi vasutak után, melyeket a kormány átvett, összesen 97a millió frt terheli kamatbiztositásképen Magyarországot. Ezen átvett pályák: az állam vaspálya, a délivaspályának magyar- és horvátországi vonala, és a tiszai vaspálya ; ha tehát ezeket mind össze veszszük, akkor is nem 40 hauem legfőlebb 23 millióra megy a biztosított összeg. De a régi vasutak nem is jöhetnek tekintetbe, mert nem képzelhető azon eset, hogy ezen régi vasutak, kivévén a tiszait, újból a biztosítékra szorulnának. A többire nézve a legroszabb esetet vettem föl, 50°/okát a biztosított kamatnak, a mit képtelenségnek tartok, és a minek képtelenségéről épen a legújabban megnyitott vasutakon örvendetes tapasztalatokat szerzett a minisztérium, meggyőzödvén, hogy e részben nagy veszélynek kitéve nem vagyunk. Áttérek most a másik tárgyra, melyre Simonyi képviselő ur nagy súlyt fektetett. Mint a kormánynak egy nagy mulasztását hozza föl a kellő nyilvánosság hiányát. Felemlítette nevezetesen, hogy a pénzügyi bizottságjegyzőkönyvileg is kifejezte azon óhajtását, hogy nagyobb versenyre bocsássa a minisztérium a kiadandó vonalakat és hivatkozott különösen a zákány-zágrábi és hatvan-miskolczi vonalak tárgyalásai alatt lefolyt vélemény nyilvánulásokra, mely alkalommal én egyszer azt mondottam volna, hogy hiszen az országgyűlésnek egy határozata már magában felér egy csőd hirdetésével. Engedje meg a t. képviselő ur, nem akarom semmiképen feltétlenül helyesnek állítani nézetemet, de az ő nézetét sem akarom feltétlenül helyesnek elismerni; de azt meg fogja nekem engedni, hogy ily nagy tárgyaknál, mint a vasutak kiadása, vagy nagyobb államkölcsönök kötése, az átalános csődhirdetések elvére nézve eltérők a nézetek és én egyátalában nem ismerek oly elméletet, a mely ily nagy kötéseknél az átalános versenyeket a legczélszerübbeknek, legbiztosabban czélra vezetőknek állítaná. De különösen kell figyelmeztetnem a képviselő urat arra, hogy a zákány-zágrábi vonal volt az első kísérlet, melyet a magyar kormány a külföldi vállalkozókkal szemben tett; ez még oly időbe esett, midőn szomorúan voltunk kénytelenek tapasztalni, hogy a külföldi tőke és vállalkozók nem igen voltak hajlandók Magyarországon vállalatokba bocsátkozni; édesgetni, kérni kellett őket, hogy jöjjenek és nem lehetett semmi remény, hogy, ha nagyszerű versenyt nyitunk, ennek következtében épen azok fognak vállal-