Képviselőházi napló, 1869. IV. kötet • 1869. deczember 3–1870. január 26.
Ülésnapok - 1869-97
224 97. országos Ülés január 17. 1870. 4000 millió frankot Magyarország részére fölvenni csakugyan túlzás lesz. De vegyünk föl 4000 millió frank jövedelmet. Azok, kik abból ítélik meg a nemzeti jövedelmet, hogy az összes adót elosztják a lakosság számával, hibásan számítanak, mert ott van Hollandia, melynek lakossága csekély számú, mégis gazdag, és vannak más országok, melyek valósággal sokkal nagyobbak és sokkal szegényebbek. A valóságos kulcs erre nézve nem lehet más, mint az, melyet nyerünk, ha a nemzeti jövedelmet osztjuk el a lakosság számával. Az átlag, mely ekként származik, 285 frank. Frankot említek azért, hogy könnyebben confrontálhassam adataimat azon államok adataival, melyeket párhuzamba állítani kívánok. Magyarországnak átlagos jövedelme egy-egy lakosra 285 frankot tesz; adót pedig fizet egyegy lakos 20 frankot. Angliában a nemzeti jövedelem átlaga 615 frank, az egy-egy lakosra eső adó ugyanott 51 frank; Francziaországon 598 frank esik jövedelemként és 33 frank adóátlagként; Poroszországon átlag jövedelem 455 frank, adóátlag 19 frank; a „másik félen" a jövedelmi átlag 400, adóátlag 30 frank. E tekintetben tehát Magyarország áll a legalsóbb fokon. De azt is meg fogják önök, uraim, engedni, hogy annak, kinek 685 vagy 598, vagy 455 frk jövedelme van, könynyebben lehet nélkülözni 51, vagy 33, vagy 19 frankot, melyet az adóra fizet, mint annak, kinek csak 285 frank jövedelme van, és abból kell az adóra 20 frankot fizetni: inert ott csak az élet kényelmeiből kell levonni valamit; itt, ugy szólva, a betevő falatot adjuk oda. Egyébiránt a főkérdés itten nem az, hogy vajon az adórendszer magában véve saját határain belől nem igazságtalan-e? Sokan bevallák ennek igazságtalan voltát, ós én megengedem azt, a mit igen szépen fölvilágosított az előttem szóló is ; de itt a kérdés csak az, hogy az adó oly nagy-e, hogy azt elbírja a nép, vagy nem? Előbbi összeállításaimból látjuk, hogy Magyarországot sokkal nagyobb teher nyomja, mint bármely más országot Európában; ez áll az államadóra nézve. Az állami adókon .kívül vannak még községi költségek is; ezeket azonban a kormány nem állította össze. De ha nem is tudjuk a főösszeget, tudjuk azt, a melyen tul az nem mehet, és ismerjük községeink nyomorát, ismerjük az undok deficzitet, melylyel még szabad királyi városainknak is küzdeni kell. Belgiumban és Olaszországban, miként mindenki meggyőződhetik, a közművelődési czélokra fordított összegek áljami költségvetései sokkal nagyobbak, mint az, mely a meddőkre fordittatik, és daczára annak a községi költségek is igen nagy mértékben több millióval támogatják az államháztartást. Mi történik Magyarországon? Magyarországon, miként a szükséglet rovatának elemezésénél látni foguk, aránylag csak jelentéktelen összegek maradnak az erkölcsi, anyagi és közművelődési érdekek táv mogatására és az adó már oly nagy, hogy a községek nem Ígérhetnek semmi jelentékeny támogatást ezen érdekekre nézve. Vegyük pl. a népoktatási törvényt. Én nagyon természetesnek találom, hogy . . . Bocsánatot kérek, nagyon zavar beszélgetésével a közoktatásügyi miniszter ur. (Jobb felől ellenmondás és felkiáltások: Es as elnök dolga! Bal felől: Igaza van ! Halljuk !) Nem tettein volna e megjegyzést, ha nem tisztelném annyira az illető miniszter urat, mint állambölcset .... (Zaj jobb felől.) Elnök: Képviselő urnák nincs joga ily megjegyzéseket tenni; én pedig nem találtam, hogy a házban oly zaj lett volna, miszerint beszédét nem folytathatta volna. (Helyeslés a jobb oldalon.) Schvarez Gyula: Azt hiszem, ha a szónok valaki által zavartatik, azt nyilváníthatja. Elnök: Kérem, tessék folytatni beszédét. (FelkiáUások jobb felől: Dologra!) Schvarcz Gyula: A népoktatási törvény öt százalékot helyez kilátásba a községi költségvetés részéről. Mi ennek az értelme? az, hogy ott, hol a közoktatási költségvetésnek támogatására leginkább szükség van, a szegény községekben, a hol semmi vagy rósz a népoktatás, ott az adó amugyis oly nagy levén, hogy e község költségvetését komolyan emelni nem lehet, s ott e községi támogatás nem fog realizálható lenni. Azonban nem csak községi szükségletekkel kell nekünk küzdenünk, hanem közlekedési, ipar, szegényügyi, közegészségügyi szükségletekkel is. Látjuk, hogy az állam háztartási költségvetés alig valamit hagy fön közművelődési, anyagi czélokra. Látjuk, hogy menynyire üdvös dolog a támogatás nagyobb részét a községekre hárítani. Mert hiszen, ezek után azt hiszem csak mindenki belátja, hogy nem fogják jelentékeny mérvben emelni azon támogatást, melyet különben várhatnánk. A megyei netán javaslatba hozandó költségvetés támogatásához e részben kötött remények — azt hiszem, szintén mindenki bevallja — szintén magától elesnek, miután az államadóval a községi adót is komolyan emelni józanul bizonyára senkisem fogja nálunk kívánatosnak tartani. Azonban nem csak az adónak nagysága az, mely a fedezet elemzésénél bennünket elrémít, maga azon kétségbeejtő helyzet, mely az oszt-