Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,

Ülésnapok - 1869-77

440 77, országos ütés november 30. 1869. az egyes tételeket a számadásba, azért, mert nem volt meghatározva, valamint máig sincs meghatározva azon arány, a mely szerint az or­szág az 1867-ki évben a közös költséghez já­rulni tartozik. A fölhatalmazás ugyanis fölhatal­mazta a minisztériumot arra, hogy a begyült pénzeket az országgyülésileg megállapított közös költségre fordítsa, hanem egyszersmind korlátot szabott, nevezetesen azon korlátot, hogy a gya­korlat és a jövedelmek mértéke szerint tör­ténjék ez. Már most, t. ház, az alkalmazásnál a minisz­térium azon elvet állította föl, a mint a t.. mi­iiiszter ur előadta, hogy az 1867-ki előirány­zatot vette föl irányadóul, az egész összegből le­vonta a Magyarország közigazgatására szánt össze­get, s az igy fönmaradott maradványt tartotta azon összegnek, mely a közös költségek fedezé­sére fordítandó. Ellenkezőleg, a lajtántuli minisztérium a tényleges állapotot, minthogy kedvező volt, vette irányadóul, s annak következtében Magyaror­szág terhére 1.383,160 forintnyi kár növekedett volna. Hanem van egy harmadik fölfogás is, t. ház, s ez Ghyczy Kálmán képviselő uré ; ő nevezetesen azt állította, hogy azon országgyűlés határozata szerint az 1867-ki közköltségek mennyiségének meghatározására irányadóul kell szolgálni azon későbbi megállapodásnak, a mely a közös költ­ségre nézve későbben törvényileg életbe lépett, s ez volna a legmesszibbre menő, mert ennek következtében az ország néhány milliót vesztene. Nincs tehát, t. ház, máig sem eldöntve azon kérdés, hogy ezen ország mily arányban tartozik járulni az 1867-ki közköltségek fedezé­séhez; ha tehát nincs megállapítva, akkor a miniszter nem állíthatta be az egyes tételeket, hanem igenis elmondhatta azt, a mit el is mon­dott, a mint e tekintetben határozni kell az or­szággyűlésnek. Én azért részemről nem tartom, hogy az valami hallatlan eljárás lenne, mint ezt Tisza Kálmán t. képviselőtársam kijelenté, hogy a miniszter azt követelte volna, hogy az ő beszé­dében elmondott számok számadásnak tekintet­hessenek. (Helyeslés jobb felől.) Én ennek következtében azt hiszem, hogy a pénzügyi bizottság javaslata el nem fogad­ható, és pedig azért, mert mi történnék, ha valósággal, a fölállítandó számvevőszék fogna utaltatni a számadásoknak megvizsgálására? A számvevőszék köteles a fönálló törvények szerint •eljárni, a számvevőszék köteles az utasítások és törvények szerint megvizsgálni, vajon az egyes tételek a törvények korlátai ós határozatai sze­rint kezeltettek-e? Igen, de mikor ez elhatározva még nincs, azon circulus vitiosusba jutunk, hogy t. i. a számvevőszék az országgyűlést fogná kérni, hogy előbb határozza meg az elveket, melyek szerint e kérdésben eljárni kell. T. Ghyczy Kálmán képviselő ur és az ő nyomán Simonyi Ernő t. barátom tagadták az összefüggést, mely létezik az 1867-ki számadások és a közös activum s passivumok fölötti számo­latokban. Pedig ezen összefüggés megvan mind szellemi, mind anyagi tekintetben; anyagi te­kintetben összefügg, a mennyiben a közös activák alapját képezi az 1866-ik évi közös pénztári maradvány. így tehát az 1866-ki pénztári ma­radvány, miután azokra kiadások még az 1867-ik évben is tétettek, csak az 1867-ki államszám­adásból állapittathatik véglegesen meg. Megvan tehát az anyagi összefüggés; de megvan a szellemi is: mert nagyon természetes, hogy a közös költségek előirányzatára nézve az országra kedvező módszer fog elfogadtatni véglegesen, akkor nagyon természetes az activák és passivák leszámítolásáról, más részről a minisztérium és az országgyűlés engedékenyebb fog lehetni; az összefüggés tehát meghiszem, hogy létezik. A mi már most az 18 68-ki zárszámadásokat illeti, az 1867-ki számadásokra t. Ghyczy Kál­mán képviselő ur keveselte, a mik abban foglal­tatnak. Már 1868-ban egészen ellenkező állást fog­lal el, már ott nehezteli a minisztériumnak, hogy többet tett, mint kellett volna, t. i. elmondta hogy többféle combinátiók vannak ott, melyek lehetnek helyesek, hanem mindamellett nem mellőzhette el egyszersmind kételyeit kifejezni arra nézve, hogy ezen tételek ideális számadáson alapulnak. Nem hiszem, hogy akár a minisztérium, akár ki azt követelje a ház bármely tagjától, hogy mindazt ugy fogadjuk el, mint az ország­nak valósággal egy krajczárig meglevő aktiváját, t. i. hogy azt higyük, hogy az be fog hajtatni minden utolsó krajczárig; hanem azt nem fogja senki tagadni, hogy mindaddig, niig a behajt­hatlanság be nem bizonyul, a minisztérium le­írásokat nem tehet, s igy kötelessége volt ezen összeget fölvenni. Különben a dolog lényege nem itt rejlik, hanem abban, hogy a pénzügyminisz­ter kijelentette, hogy 6 millió forint megtakarí­tást eszközölt, a hat millió forintot e kimutatá­sokkal előállítani nem lehet, az egy mellékes valami, a mi a számadásokkal 1869-re átvite­tett, s ha meg nem volna, akkor a pénzügymi­niszter dolga volna felelni, hogy ezen hat millió forintot előteremtse. Tartozom azon elégtétellel a t. képviselő urnák, hogy elismerem, hogy e kimutatás inkább talán az országnak ismereteit gyarapítja, s örvendetes tudomásul szolgálhat; hanem mindenesetre legjobb érdekében áll az

Next

/
Oldalképek
Tartalom