Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,

Ülésnapok - 1869-57

36 57. országos Diés október 25. 1869. méltóztassanak. (Helyeslés bal felől,) Ha nem is másért, legalább csak azért, hogy engemet is meghallgatva, valóban képesek lehessenek ítéletet mondani a felett: vajon az igazságügy-miniszterre, avagy én rám, szintén egy juris peritus prókátorra leszen-e majdan érdemesebb a vita végével : Subivit tentamen pubíicum ! (Jobbról: Tessék! Balról: Hall juh!) Ha tehát engemet meghallgatni méltóztatnak, nem fogok visszaélni türelmökkel, hanem a legszükségesebbekre szorítkozva az igazságügyminiszter ur válaszára felelni megkisértendem. (Halljuh!) Mindenekelőtt bevallom, hogy reményeim) melyeket immár öt hónapja tápláltam, meghiúsultak : mert azt véltem, hogy interpellátióm azon kérdésére, a mely az összes kormányhoz tétetett, maga a miniszter-elnök ur, azokra, melyek a belügyérhez intéztettek, a belügy-miniszter ur, és végre azokra, mik az igazság kiszolgáltatás rovására és sérelmével az igazságügy-miniszter ur által rendeltettek el, ő maga magáért fog válaszolni. Azonban nem ugy történt. En a jelen esetet hasonlónak találom ahoz, a midőn társulatok vagy magán egyének viszás helyzetbe jőnek — és személyesen előállani alkalmatlannak vélik, felkeresik egyik vagy másik hírneves jogtudóst és azt kérik fel kétséges ügyök védelmére. (Derültség.) És valóban, a helyzet reám nézve igy előny ösbbé vált, a mennyiben az igazságügyminiszter előállván a miniszter-elnök ur helyett, majd később a belügy-miniszter helyett, mindkettőnek védelmére annyi időt s fáradtságot vesztegetett el, hogy saját személyére vonatkozólag már semmi sem maradt, s ennek tulajdonítom, hogy az ő ressortjába vágó dolgok felett mélyen hallgatott. (Zaj jobbról, balról helyeslés.) Egyben azonban, megvallom őszintén, megnehezité állásomat — a mennyiben az általam felhozott sérelmes tényeket meggyengíteni igyekezvén, egy szóval sem monda, hogy azok nem igazak, hanem a helyett igen udvariasan csak annyit mond, hogy én téves nézetekből indultam ki és a tényekről roszul voltam informálva; (Derültség) ez által engem mintegy jéghártyára állított, mert hogyan válaszoljam én most az igazságügy-miniszter urnák azt, miszerint az általa felhozott dolgok nem igazak : világért sem tenném ezt! hanem egész ildomossággal azt felelem, hogy ő azokat hibás kútforrásból merítette és rósz informátiókból szerezhette! (Derültség,) és ezzel mindent megmondottam, mert hiszen a kir. biztosnak mint másodrendű vádlottnak mentségeit monda el az igazságügy-miniszter ur! és igy azokat a kir. biztos és én közöttem folyvást nyilt kérdésnek kell tekintenünk. Ennyit a formára nézve! De, t. ház, a dolog érdemére áttérve, az igazságügy-miniszter mindjárt kezdetben nagyot téved — midőn az incriminált határozat első pontjából egy pár szót kihagy, mig viszont később egy másik pontban egy szót hozzá ád, a mi eredetileg ott nem foglaltatik, mondván: hogy Heves megye bizottmánya helytelenül és jogtalanul nyilatkozik az országgyűlés eljárása felett s teszi ezt az ország nevében lázitólag stb. e szavakkal: „A legközelebb befejezett országgyűlés nem felelt meg sem a megye, sem a nemzet várakozásának." Bár én ebben sem látnók jogtalan, annál kevésbbé Iázitó szándékot, mégis, mennyire kisebb lesz a bünbetudás a miniszter ur előtt, ha e szavakat, mint hinni merjük, ki nem hagyta volna: mert nem hinném, hogy egy hypothetikus feltevést, a hitet, vagy mi ennél is kevesebb, a hinni merést, véteknek és lázitásnak keresztelni lehetne. Vétkes szándéknak tulajdonítja továbbá az igazságügyminiszter az országgyűlés ellen emelt azon vádat, hogy édes hazánkat állami önállóságából kivetkőztetve az osztrák érdekeknek alárendelte az 1868-ki törvényhozás. Erre, megvallom, nem is kisértem meg a refutátiót, mert: ubi facta loquntur; sileat oratio; (Helyeslés bal felől) de ismét nagy súlyt fektet azon passusra, hogy Magyarország a meghozott kiegyezés által képtelenné válik arra, miszerint önállólag kereskedelmére s anyagi felvirágzására nézve valaha szabadon rendelkezhessék! és e szót „valaha," mely a hivatolt passusban nem is foglaltatik, különösen kiemeli. Ugyanezt tette Rozgonyi kir. táblai biró is velem a vizsgálat alatt is, de megakasztottam ugyanőt azon válaszszal: hogy, ha a jelzett pontban valóban azon aspirátió, „hogy Magyarország az örökös osztrák tartományoktól elszakadva önállóságát az anyagi téren ez által óhajtja elérni," kifejezve volna, ugy mindegy lenne a bűn imputátiójára nézve — ha azt akár ma elérni óhajtaná — akár pedig azt valaha elérni kilátásba helyezné. Ugyanezt válaszolom az igazságügyminiszter urnák most; és kérdem tőle, vétkea törekvésnek keresztelhető-e azon óhajtás kifejezése: miszerint nemzeti önállásunkat és függetlenségünket, had- és pénzügy feletti szabad rendelkezésünket törvényes utón, alkotmányos eszközökkel visszaszerezni törekedünk ? Olvassa még el tovább azon kifejezést, „hogy a törvények végrehajtásában valamint eddig, ugy ezentúl is pontosan eljárni kötelességünknek ismerjük," s azután mondja meg, hogy hol van a bűnös merénylet s hol a felségsértés és hűtelenségnek alapja? Nem terjeszkedem az incriminált határozat