Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,
Ülésnapok - 1869-64
64. országos ülés november 4. 1869. 189 állapítsuk meg a jogegyenlőséget, de bizonyos külön jogok föntartásával, azon régi adoma jut eszembe, midőn egy családtag arra kérte a királyi táblai birót, hogy osztoztassa meg testvéreivel igazságosan, de ugy, hogy neki minden, a többinek semmi se jusson. (Derültség.) Ezt megjegyezve, bátor vagyok Hoffmann képviselő ur előadására némely megjegyzéseket tenni. 0 hosszasan kifejtette, hogy e hosszas idő alatt mennyire nem történt semmi, s egyenes logikával következtetve azt következtette, hogy eljön még az idő, midőn a ház határozata egyszer végre fog hajtatni. Nem akarom e logika helyességét vagy helytelenségét vitatni: azt hiszem, elegendő belőle ennyi. Hosszasan kifejtette ő, mennyire pártolja Irányi képviselőtársunk beadott törvényjavaslatának alapelveit, s ebből egyenes logikával nem csak hogy a némileg közvetítő indítványt pártolná, de pártolja egyenesen a központi bizottság véleményét, mely központi bizottság véleményében az Irányi által pengetett elveknek két igen nagyfontosságú része nincs, t. i. a központi bizottság nem tűz ki praeclusiv terminust, sem a polgári házasságról, sem a szentszékek eltörléséről egy betűt sem emlit meg. Egyenes tehát a logika, hogy a ki Irányi elvei mellett buzog, pártolja a központi bizottság véleményét. Ezeket előrebocsátva, bátorkodom részemről is a Tisza Kálmán-féle indítványt a t. háznak elfogadás végett ajánlani, miután Papp Zsigmond homályos felfogását sem pártolhatom: mert az előbb elmondott tényekkel szemben ő is a központi bizottság véleményét pártolja; melyben a praeclusiv terminus és a mondottam elvek hiányoznak, és abban a vallásszabadságra nézve többet lát, mint a Tisza Kálmán-féle indítványban. Pártolom az utóbbit. (Helyeslés a bal oldalon.) Ivánka Imre: T. ház! Valóban szeretném, t. ház, ha oly időszakot érnénk el valahára, hogy a vallás kérdése felett egyátalában vitatkoznunk sem kellene; de azt nem hiszem, hogy ezt azon utón elérjük, melyet Krajesik képviselőtársam a jobb oldalon követ; hanem, azt hiszem, épen a teljes jogeg3^enlőséggel és csakis a vallásszabadság utján érjük el ezen időpontot nem pedig akkor, ha az ő általa annyira magasztosnak áíiitott „egy akol és egy pásztor" ideje fog bekövetkezni, azon egyszerű oknál fogva, mert, mint a tapasztalás mutatja, azon idő soha sem fog bekövetkezni. (Helyeslés.) Valóban, igen sajátságos az, hogy én a teljes jogegyenlőséget pártolom, de azon egyháznak, melynek mindenféle előjogai vannak, ezen előjogait mind ennek daczára meg akarom tartani. Ez valóban lehetetlenség, az én felfogásom szerint; de hogy ez az igen t. miniszter ur által felmagasztalt egyenlőség mellett még most ugy van, erre nem kell más bizonyíték, mint a felsőház karzatára fölmenni és a terembe lenézni a ki aztán még nekem azt mondja, hogy nálunk egyenlő chancejaik vannak a vallásoknak, azzal én aztán tovább nem is vitatkozom. Eredetileg nem is akartam e tárgyban fölszálalní, ha az okoskodásnak egy igen sajátságos modora nem tűnt volna föl előttem Hoffmann Pál képviselőtársam előadásában. Azt hiszem, az egész házban alig lehetett ember, ki meghallgatva Hoffmann képviselőtársam előadásának első részét, abból azt a consequentiát következtette volna, mit ő ráduplázott. 0 ugyanis először kimagasztalta az ő önállóságát, függetlenségét és nem tudom még mi mindent, azután meg is fenyegette egy kissé a minisztériumot; miután pedig ezt tette volna, a végén ugy járt, mint járni szokott ki sokat fenyegetődzik, t. i. nem üt, hanem pártolta a központi bizottság véleményét. Már ezt, t. képviselőház, valóban nem értem. En azt vártam volna tőle, hogy egyenesen még Tisza Kálmán javaslatán is tul fog menni indítványával: mert azon okoskodásból, melyet a bevezetésében használt, mást következtetni, várni nem is lehetett volna. Igen tisztelt barátom Henszlmann előadására is van egy kis észrevételem. 0 azt mondja, hogy mi tul vagyunk szárnyalva a lajtántuliak által e tekintetben. Henszlmann Imre : Igaz! Ivánka Imre : Ez in theoria igaz, de in praxi nem; és azt hiszem, még nagyon sok víz fog lefolyni a Dunán, mig átalában a kölcsönös türelmesség tekintetében, inig az ottani katholikus klérus — és ezt már dicsőítésül mondom, t. előttem szóló Krajesik képviselőtársamnak — a liberalismusnak azon álláspontjára fog emelkedni, melyen azt, hála Istennek, Magyarországban van alkalmunk tapasztalni. (Helyeslés a jobb oldalon.) Ezeket elmondván, én csakugyan azt szeretném s azt kívánom, hogy a gyakorlathoz az elmélet hozzájáruljon s a gyakorlat egészen ugy legyen megállapítva, hogy abból a rósz kerékvágásba kitérni — ha akarnánk is — ne lehessen. — Ezt pedig csak akkor érhetjük el, ha a törvény a teljes egyenlőséget megállapítja. En épen abban, hogy ezen kérdés ismét és ismét fölmerül, legfényesebb bizonyítékát látom annak, a mit t. képviselőtársam Szontagh kimondott, hogy azon nagy bizalom, melylyel az igen t. miniszter ur saját jószívűsége s jóhiszeműsége folytán, a ház többsége iránt viseltetik, itt nem létezik. En pártolom Tisza Kálmán indítványát egész terjedelmében. (Szavazzunk.')
