Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,
Ülésnapok - 1869-63
156 63. országos ülés november 3. 1869. vényjavaslatába a sanctiót is, azon birák- és végrehajtókra nézve, kik e törvény nyel ellentétes eljárást követnének el: mig én most már fölöslegesnek tartom a sanctiót jelen törvényben azért, mert van átalános törvény a birói felelősségről, mely minden esetre alkalmazandó lesz. Elvégre, mig Irányi ur megállapodott a botos bilincs-büntetés eltörlésénél, én épen a jogegyenlőségnél fogva tovább akartam menni és meg akartam szüntetni azon anomáliát is, mely a vérdíj megítélésére nézve fönáll. A vérdíj más a nem nemesekre, más a nemesekre nézve; én anomáliának tartom ezt azért is, mert valamely szenvedett bántalomért lehet kárpótlást Ítélni valamely félnek, és az mindig a körülményekhez alkalmazandó; ellenben a vérdíj állandó kárpótlást határoz meg, mit én nem tartok helyesnek és igazságosnak. Tovább mentem egy lépéssel, kiterjeszkedvén a becsületbüntetésekre is, mert azt sem tartom helyesnek és a jogfogalmakkal megegyezőnek, hogy más legyen a megsértett nemes kárpótlása, más legyen ismét kárpótlása a megsértett nem nemesnek ; és különben is a becsület megtámadása által ejtett sérelem a körülményekhez képest igen különböző lehetvén, egyátalában nem találom helyesnek és igazságosnak, hogy a becsületsértési díj mint kárpótlás, bizonyos fix sommában állapittassék meg a törvényhozás által. Ezek, tisztelt báz! azon okok, melyeknél fogva én a törvényjavaslatot kibővítettem; azonban kénytelen vagyok kijelenteni, hogy noha helyesnek és czélszerünek tartanám, hogy a feudális korszaknak, és különösen, mondjuk ki egyenesen, az ököljognak is mindannyi maradványai létezni megszűnjenek; s hogy például a kisebb hatalmaskodás ezentúl ne jogkérdésnek, hanem oly erőszaknak tekintessék, a mely a büntető törvény szigora alá esik; ámbár, mondom, kiterjesztettem a törvényjavaslatot ez irányban is, mindamellett el kell ismernem, hogy a kisebb hatalmaskodási esetek és a becsületsértési esetek helyes formulázása több időt vesz igénybe: el kell ismernem, hogy ezek szabályozása inkább illeti az organikus büntető codexet; s épen azért a becsületsértés- és kisebb hatalmaskodásra nézve tett intézkedéseit e törvényjavaslatnak nem tartom oly vitális kérdéseknek, melyekhez a kormány szorosan akarna ragaszkodni, azok elintézése a t. ház bölcseségétől függ; hanem vitális kérdésnek tartja igenis a kormány a botbüntetés feltétlen eltörlését, úgyszintén a bilincsnek mint büntetésnek eltörlését, valamint vitális kérdésnek kell tekintenem azt is, hogy felhatalmaztassék a kormány arra, hogy a börtönök reformjáig a bilincs, mint fegyelmi és megelőző biztossági eszköz, bizonyos határok közt alkalmazható legyen. Ily értelemben ajánlom e törvényjavaslatot a tisztelt háznak meleg pártolásába. (Átalános élénk helyeslés.) Irányi Dániel: Ha nem tudnám, hogy vannak, és pedig sokan, kik a testi büntetések eltörlésének nem barátai, természetesen azok közt, kik a botozásnak maguk alávetve nincsenek : ugy, miután nem csak a központi bizottság ajánlja a testi büntetések eltörlését, hanem maga az igazságügyminiszter ur is én utánam indítványozta, s hasonlókép ajánlatra méltónak tartotta: nem vesztegetném az időt annak mutogatására, menynyire czélszerütlenek, mennyire helytelenek a testi büntetések; de miután tudom, hogy vannak, és pedig igen sokan, nem csak e házon kívül, hanem találtatnak e teremben is, (Ellenmondás) kik e részben velünk egyet nem értenek, (Ki az?) ennélfogva engedje meg a t. ház, hogy nézeteimet kissé bővebben és tüzetesebben adjam elő. A bölcsészet és az uj jogtudósok egyező véleménye szerint a büntetésnek kettős czélja van. Egyik az elkövetett törvénysértésnek megtorlása, ez által a törvény erejének megóvása, és az iránta való tiszteletnek helyreállítása; a másik pedig a bűnös javítása. Ha e két szempontból bíráljuk a testi büntetéseket, azt találjuk, hogy azok egyikének sem felel meg. Nem az elsőnek, mert a megtorlásnak főkelléke az igazságosság, azaz, hogy a büntetés az elkövetett bűn vagy vétséghez mért és arányosított legyen; nem a másiknak, mert távol attól, hogy a bűnöst javítaná, annak inkább megrontására vezet. A testi büntetés, mint mondám, nincs az elkövetett vétséghez arányosítva; de nem is arányosittathatik ahhoz. Nem arányosittathatik pedig nem csak azért, mivel minálunk, különösen a jelen időben olyanok is osztják a testi büntetéseket, kik gyakran annak megítélésére sem képesek, vajon van-e helye, és mily büntetésnek, — az iskolából alig kikerült szolgabirák vagy meglehetősen műveletlen falusi birák; de nem arányosítható még azért sem, mert a mely büntetés az egyikre nézve igen csekély, az más emberre nézve felette súlyos. Vannak reá példák, hogy mig egy ember, kire a szolgabíró hat botot veretett, ez által teljes életére nézve szerencsétlenné lett, magát megalázva, meggyalázva, megbecstelenitve látta: addig mások, midőn a deresről felkelnek, bokájukat ütik össze és fütyörészve állnak odább. Ez is bizonyítja tehát, hogy ezen büntetés nem arányosítható a bűntetthez, és mig az egyiket túlságosan sújtja, addig a másikra nézve tökéletesen eltéveszti hatását. De még kevésbbé I éri el a testi büntetés a büntetés másik czélját,
