Képviselőházi napló, 1869. III. kötet • 1869. oktober 16–december 2.,
Ülésnapok - 1869-63
J54 * 63- WM &9 0S Ülés november 3. 1869. mert azon részében is, mely az Irányi képviselő által benyújtott törvényjavaslattal azonos elvben teljesen megegyezőnek találta, mig részletes kifejtésében a központi bizottság véleményeivel és nézeteivel inkább az igazságügyminiszter javaslata egyezik meg. Másodszor, mert az igazságügyminiszter törvényjavaslata, tágabb körénél fogva, oly rendelkezéseket is foglal magában, melyeket e tőrvényjavaslatba belefoglalni a központi bizottság közérdekűnek, közszükségünek ismer. Tudja a központi bizottság, hogy vannak az ily per excerpta törvényalkotásnak árnyoldalai; tudja hogy azért, mert ez az egésznek csak egyes részeit öleli föl, mert a kérdést nem minden oldalról fejti meg, néha épen ez az öszhangzat rovására történik; tudja, hogy gyakorlati kivitelének alkalmazásában ezen törvényjavaslat néha inconvenentiákat, néha hiányokat fog feltüntetni; de miután már a testi büntetés eltörlését kimondó törvény nem egyéb, mint a bűnügyi törvénynek egy per excerpta való megoldása: elfogadta, és ezen törvényjavaslatba beveendönek tartotta a vérdíj eltörlését is. Először, mert ezen régi büntető jogunkból fenmaradt institutiót nem csak a jogegyenlőséggel, de a mai jogfogalmakkal is teljesen ellentétben levőnek ismerte. Elfogadta továbbá a becsületsértésről és kisebb hatalmaskodásról szóló rendelkezéseit e törvénjyavaslatnak azért, mert a becsületsértés és kisebb hatalmaskodás vétsége ellen a mostani jogoltalmat teljesen kielégítőnek nem találja, sőt azt, a mennyiben polgári perutra tartozik, anomáliának tekinti és azért ezen vétségnek a bűnvádi perutra való utalását szintén elfogadandónak találta, és e véleményében főleg az erősítette meg a központi bizottságot, hogy a codificátió megtörténtéig ezen anomálián csak igy vélt ideiglen segíthetni. Az Irányi Dániel képviselő ur és az igazságügyminiszter nr által beadott törvényjavaslatoknak a testi büntetés eltörlésére vonatkozó elveit nem szándékozom hosszabban indokolni azok után, a miket a központi bizottság jelentésében előadni szerencsém volt. Azt hiszem, a központi bizottságnak azon szavazata, melynél fogva készséggel fogadja a testi büntetések eltörlését, ma, a szabadságnak és jogegyenlőségnek korában ; azon korban, a melynek a haladás terén főczéljai közé tartozik, a közművelődés- és humanitásnak előmozdítása és alkalmazása; azon korban, melynek büntető rendszerében az elrettentés elvének e kizárólagos alkalmazása helyett mindinkább a javítás és humanismus alapelvei nyernek fősúlyt: azon korban, mondom, a központi bizottságnak ezen szavazata maga magát indokolja. (Helyeslés.) Csak egyet nem mulaszthatok el, t. képviselőház! kiemelni : ez az, mire a központi bizottság jelentése is utalt, midőn sajnálatát fejezi ki a fölött, hogy a testi büntetések eltörlése büntető jogunkat és börtönrendszerünket végtelenül elhagyatott és a kezdetleges fejletlen állapotban találja, és azon aggodalma van a központi bizottságnak, hogy a testi büntetések eltörlése által e bajok még svílyosabban fogják magukat éreztetni; s épen azért, mivel e bajok, minél inkább haladunk, annál inkább orvosolhatlanokká válnak. Midőn a központi bizottság nevében ezen törvényjavaslatot a t. háznak elfogadás végett ajánlanám, egyszersmind azon kérést intézem a t. házhoz: határozza el, hogy felhivatik a minisztérium arra, hogy minél előbb, minden esetre pedig még ezen ülésszak alatt, a büntetőtörvényre és a börtön rendszerre vonatkozó kimerítő javaslatokat terjeszszen a ház elé. Ezek után van szerencsém a központi bizottság nevében a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául ajánlani. Egyes szakaszokra nézve vannak a központi bizottságnak észrevéteI lei, melyeket lesz szerencsém az illető helyeken előadni. (Helyeslés.) i Horvát Boldizsár igazságügyminiszter : T. ház ! Tisztelt barátom, a központi bizottság előadója, oly alaposan indokolta a napirendre kitüzütt törvényjavaslatot, hogy nekem alig maradt mondani valóm hátra. Vannak bizonyos eszmék, melyek annyira, átmentek a közérzületbe, a köztudatba hogy a törvényhozásnak elég azokat minden mélyebb kutatás és indokolás nélkül egyszerűen registrálni, eszmék, melyeket a törvényhozás nem ignorálhat a nélkül, hogy korának irányával, vágyaival, fogalmaival és törekvéseivel ellentétbe ne jöjjön. Már pedig a törvényhozásnak soha sem szabad elmaradnia korától. Sokkal kevesebbet koczkáztat a törvényhozás, ha egy lépéssel megelőzi korát, mint ha annak messze mögötte marad. Első esetben legfölebb gyorsabb haladásra készteti a nemzetet, mig az utóbbi esetben legtöbbnyire eompromittálja azt. Ily eszme, t. ház! mely a közérzületbe átment, az, hogy a büntetésnek nem szabad puszta elégtételnek, puszta boszunak lenni, hanem kell, hogy annak magasabb, nemesebb czélja legyen, és ez a javítás. Egyes embernél a szenvedély, a boszu lehet menthető, noha nem helyeselhető soha; de az állam soha sem ragadhatja kezébe a boszuállás fegyverét, az állam az erkölcsi fogalom, az erkölcsi érzület magaslatáról soha sem szállhat le. Ha tehá.t áll az, hogy a büntetés egyik föczélja a javítás: akkor, t. ház! a büntetések sorából a botbüntetést föltétlenül ki kell törülni,
