Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.
Ülésnapok - 1869-34
66 34. országos illés június 23. 1869. esületsértési dij a szerint,^ a mint nemesről vagy nem nemesről van szó. És ha látjuk, hogy az ország legnagyobb városaiban két-két törvényszék működik egymás mellett, nem ugyan külön fórum causale gyanánt, hanem azért, mert ugyanazon természeti ügyekben is a városi polgárnak külön fórum competál, valóban ugy érezzük magunkat, mintha még mindig a kasztrendszer boldog korszakában élnénk. (Elénk helyeslés jolb felől) Az 1848-iki törvényhozás eltörölte az urbériséget s a polgárok egyenjogúsága mellett a szabad föld, szabad birtok eszméjét is kimondotta, és daczára ennek mégis ma is fenáll a különbség a nemesi és nem nemesi birtok közt. Az italmérósi, a viz, a halászati jog még mindig hűbéri alapokon nyugszik. És például ma száradjon ki egy tó egy volt úrbéres határban, vagy vezessenek ezen határon keresztül egy csatornát, vagy uj folyamot : habár abban a volt földesúrnak egy barázda földje sincs, mégis a kiszáradt tó medrét, szintúgy, mint a halászati jogot, az uj csatorna vagy folyam medrét hűbéri jogánál fogva a volt földesúr fogja igénybe venni. Csak e néhány adat is fényesen igazolja t. ház, mily roppant különbség van még belviszonyainkban egyrészt a gyakorlati élet, másrészt pedig azon nagy elvek közt, melyeket 1848-ból örököltünk. E hézagot lassankint és fokozatosan, de szakadatlanul és következetesen betölteni, nem ama nagy elvek rovására, hanem ugy, hogy azok állami életünk belviszonyaiban mindinkább diadalra jussanak, ebben áll feladata mindazoknak, kik szivben és lélekben a 48-ki nagy törvényhozás hagyományosainak érzik és vallják magukat. (Elénk helyeslés jobb felől.) Méltán félnem kell, hogy koczkára teszem önök becses türelmét (Halljuk. 1 Halljuk!) de mégis egy pillanatra kénytelen vagyok a tárgy fontosságánál fogva megádapodni e nagy jelentőségű évszámnál, mely még ma is, két évtized változatos viszontagságai után, nem csak egyes pártok, hanem az összes nemzet jelszavát képezi. Vajha átérezné és felismerné mindenki e jelszó nagy és komoly jelentőségét valódi értelmében, akkor tevékenységünk kedvező sikere iránti kételyeink legnagyobb része önmagától szétfoszlanék, míg ellenben e jelszó félreértése, téves értelmezése a nemzetet könnyen oly irányba terelhetné, mely ama nagy törvényhozás intentióival merőben ellenkeznék. Nemzeti életünknek egyik legnevezetesebb korszaka az, mely a 48-iki évhez van kötve; mindenesetre a legmerészebb forduló pont, melyet a nemzet fejlődési történetében fölmutat. Alig volt törvényhozásunk, mely annyira a kor | magaslatán állott volna, mely a százados bajok forrását, az idők komoly intését, a viszonyok kedvezését helyessebben fogta volna fel, és a mely hivatását hívebben és nemesebben betöltötte volna mint ez. (Igaz !) Két, egymással szoros összefüggésben álló, egymást kölcsönösen támogató szempont lebegett ama törvényhozás előtt. Az első volt: visszaszerezni a nemzet államiságát, mely az előtt negyedfél századdal a mohácsi vérmezőn bukott el, a mely azután későbben a törvénytár aktái közé lőn eltemetve: mert minden törvény, melyet a nemzet állami létének érdekében három századon át alkotott, csak a régi sirhalom ujabb fölhantolása, csak a régi sírkereszt renovatioja volt. Mivel pedig érezték és tudták e nagy törvényhozók, hogy a visszanyert állami élet legtermészetesebb és azért legbiztosabb őre maga a nemzet, mindenek előtt és mindenek felett oda kellett törekedniök, hogy a korábbi kormányzati rendszer gyökeres átalakítása mellett az ország kormányát oly kezekbe tegyék le, melyeknek mozgását, működését maga a nemzet vezeti, oly kormáuj^zat kezébe, melynek életforrásai szintúgy, mint sirja, a nemzeti akarat. (Élénk helyeslés.) így és azért lőn inaugurálva, a nemzet tapsai közt, a felelős kormányzat. A másik nagy vezérelv, mely ama törvényhozók szeme előtt lebegett, természetszerűleg nem volt és nem is lehetett egyéb, mint a nevezettnek benső regenerálása által visszanyerni a külső jogezimhez a belső jogosultságot, azaz beléleterőt szerezni arra, hogy állását az európai államok sorában méltón betölteni és azt egyszersmind állandóan fentartani is képes legyen. Ez okból merészen és határozottan szakított a nagy törvényhozás a múlt hagyományaival; hogy a régi hűbéri államot a modern jogállamok színvonalára emelje, és a nemzetet az európai cultur államok sorába avassa föl. Érezte és tudta, hogy haván e nemzetnek jövője, ugy azt a legfényesebb közjogi állás mellett is csak e merész elhatározás menthette meg, mint a mely nélkül a nemzet nem sokára korhadt belintézményeinek romjai alá temetkezett volna. (Elénk helyeslés jobb felől.) Életkérdésül ismerte föl, hogy egy nagy mérvű gyökeres benső átalakulás terére vezesse, vagy inkább sodorja e nemzetet, ez az, mi ama szép napok dicsőségét az összes nemzettel közössé tette és a mi egyúttal a nemzet életkéjjességének legszebb jeléül, és jövőjének legbiztosabb zálogául szolgál. Ez azon egyhangú üdv- és örömkiáltás volt, melylyel nagy törvényhozóink e merész kezdeményezését az összes nemzet fogadta. (Élénk tetszés jobb felől.) I Ez volt, uraim! az 1848-diki törvényhozás;
