Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.
Ülésnapok - 1869-47
488 47. országos ülés Julius 9. 1869. sodik bekezdéssel kívánnám bővíttetni, mely így hangzanék: „A jelenleg hatályban levő rendeletek érvénye a törvényhozás további intézkedéséig megmarad. A melyek tehát jelenleg hatályban vannak — mert a miniszter azokat nem fogja megtoldani, hacsak a törvényhozástól nem nyer meghatalmazást — a melyek tehát jelenleg hatályban vannak és a melyek érvényen kivül helyezése által a törvénykezés megszakasztatnék, azokat méltóztassanak fentartani a codificatióig, a mikor azután magoktól meg fognak szűnni. Dietrich Ignácz: T. képviselőház! Én csak néhány észrevételt akarok tenni, az igazságügyminiszter ur mostani nyilatkozatára. Ő ugy akarja pótolni ezen törvényszakaszt, hogy a törvénybe belejőjön, miszerint az eddig fenálló rendeletek a törvényhozás további intézkedéséig meg nem változtattatnak. En ezt veszedelmesnek tartanám kimondani, mert ott van például a sajtórendelet. A miniszter az országgyűlés mindkét házának meghatalmazása folytán ahhoz más pótrendeletet is bocsátott ki, és azon rendelet még most is oly zavaros, oly érthetetlen, miszerint alig várjuk már, hogy mikor jön ismét talán a legközelebbi 24 óra alatt egy miniszteri rendelet, mely annak roppant hiányait megszüntesse. Most ha a miniszter azon rendeleteken sem változtathat, mig a törvényhozás az iránt nem intézkedik, azon helyzetben leszünk, hogy mig törvény nem alkottatik, addig a miniszter sem képes semmi intézkedést tenni. De igen is segíthet most a bajon, mert meg van a meghatalmazása a múlt országgyűléstől, melynél fogva ezen hibákat megjavitni joga van. Egyébiránt azt gondolom, tán nem szándékozik maga a t. miniszter ur sem előbb életbe léptetni ezen törvényt, mintsem a codificatio készen lesz, mert minden nap azon ujabb tapasztalást meríthetjük, hogy mikor eg} r enkint tárgyaljuk a tőrvényt, mindig ujabb és ujabb nehézségekbe esünk. Én azt hiszem, ha ezen bíróságokat kinevezzük, igy nem nyer semmit a justitia; én csak akkor tartom helyesnek az eljárást, ha egyenkint készítjük el a törvényeket, de egyszerre léptetjük azokat életbe. Ha codificált törvényünk lesz, nem lesz szükséges törvényerejű rendeletekre hivatkozni, és én azt hiszem, nem is fog a codificatio 4 — 5 évig eltartani; mert oly előhaladott korban vagyunk már, hogy egy kis erőfeszítéssel egy év alatt tökéletesen teljes eodexet lehet alkotnunk. Azért pártolom azon módositványt, hogy ezen „törvényerejű szokást" hagyjuk ki. Gál János: En inkább azt óhajtanám, hogy maradjon az egész § a mint van, és kérem a miniszter urat , méltóztassék hozzátételét? melyet most javasolt, vissza vonni. Ha Erdély tekintetében, mely jelenleg is osztrák törvények alatt van , a miniszter ur maga magának kezét megköti, hogy pótrendeletekkel ne intézkedhessek, most midőn az uj perrendtartás behozatott és Erdélyben még ma is az osztrák anyagi törvény van gyakorlatban : bátor vagyok azt mondani hogy Erdélyben az igazságszolgáltatás sok tekintetben meg fog akadni. Csak egy példát hozok fel. Az űj perrendtartással az osztrák törvények azon elve, mely szerint a határjárás kérdése, és a birtokháboritás, ugyanazon egy perfolyamra tartozik, megszűnt; jelenleg tehát külön határjárási sommás eljárás és külön repositionális pör van. 8 e tekintetben bátor vagyok kérdezni, mi lesz most a terminus preclusiből, mely alatt e határjárási keresetet a perlekedő fél megindítani köteles, ugy, hogy ha azalatt meg nem indította, elesik keresetétől? Lesz-e a magyar törvénynek azon elve, hogy in metis non datur praescriptio ? vagy lesz-e azon másik elv, hogy az elévülés 32 esztendőre áll be? lesz e repositionális perekre nézve törvény által kiszabott egy év, vagy lesz a 30 nap, mint az osztrák polgári törvénykönyv a birtokháboritásokra nézve rendelte ? Számos eset fog előállni, melyekre nézve az igazságügyminiszter ur kénytelen lesz a múlt évben keletkezett unió törvényeknek határozatát teljesíteni, mely őt felhatalmazta, hogy az erdélyi magánjogi kérdésekre nézve pótló rendeleteket bocsásson ki. Ugyanazért kérem. méltóztassék az igazságügyminiszter ur ama hozzáadást visszavonni, mely szerint az addig kibocsátott rendeletek fentartandók, de a törvényhozás ujabb intézkedéséig pótrendeleteket épen ki nem bocsáthat. (Helyeslés) Horvát Boldizsár igazságügyminiszter : A képviselő ur aggályai nem állnak ; mert arra nézve van a miniszternek felhatalmazása, hogy Erdélyben a törvényeket megszüntesse és helyette rendeleteket adjon ki; ezen felhatalmazással fog élni, ha egyátalában fisicai lehetőség lesz. Én azt hiszem, t. ház, a theoriát a gyakorlati élet követelményeivel ki kell egyenlítenünk. A theoria követelményének is tegyünk eleget, a mennyiben kimondjuk azon elveket, melyeket Simonyi b. és Rudnay képviselő arak fejtegettek. Következőleg az első bekezdés igy hangzanék: „A bíró az alkotmányos tőrvények, a törvényerejű szokás, és a törvényhozás külön meghatalmazása alapján keletkezett és kihirdetett rendeletek szerint, tartozik eljárni." A második alinea lenne: „A rendes és kivételes törvények érvényét, kétségbe stb. a Ezen elveket én teljesen elfogadom, mert mind a tudomány, mind az alkotmány szempontjából teljesen correctek;