Képviselőházi napló, 1869. II. kötet • 1869. junius 15–julius 15.

Ülésnapok - 1869-44

44. országos ülés Julius 6. 1869. 367 vállalkozókkal az engedélyezési okmányokat meg­állapítani és a törvényhozás elé terjeszteni. Érkövy Adolf A t. pénzügyminiszter ur válaszát köszönettel és teljes megnyugvással fogadom. Simonyi Ernő : T. ház! Azon kér­vényhez , melyet néhány nap előtt volt sze­rencsém Pozsony városa 683 lakosa részéről be­nyújtani , most ismét vettem 616 pozsonyi polgár által aláirt petitiót, a melybea az igaz­ságügyminiszter által benyújtott törvényjavaslat elvetése mellett annak a törvényhatóságok ren­dezésével együtt leendő tárgyalását kívánják. (Éljenzés a szélső hal oldalon.) Úgyszintén Po­zsony városából a pozsonyi nemzeti kör 1869. Julius 4-én tartott gyűlésében hozott határozatát kérvényképen kívánja a t. háznak benyújtani ugyané tárgyra vonatkozólag. {Helyeslés a szélső lul oldalon.) Elnök : A kérvény! bizottságnak adatik át. Mielőtt a házba jöttem, két lepecsételt levél érkezett hozzám. Felbontván, láttam, az egyik­ben Semsey Albert képviselő ur bejelenti, hogy betegsége miatt a delegatióban részt nem vehet. A másikban Klobusiczky Ágoston képviselő ur szintén betegség miatt 8 heti szabadságot kér, tehát a delegatióban részt nem vehet. A ház határozata folytán sorban a póttagok fog­nak belépni. A gazdasági bizottság részéről Molnár Pál képviselő ur jelentést tesz. Molnár Pál előadó (olvassa a gazda­sági bizottság jelentését a háznak Julius havi költ­ségvetésére nézve.) Elnök: Ki fog nyomatni, szét fog osz­tatni és holnapután tárgyalás alá vétetni. Ugyanakkor bátor leszek a t. ház elé azon kérdést intézni: vajon a delegatióba menő kép­viselőknek ezúttal is ugy mint múlt évben mél­tóztatnak-e a kettős napidijakat megadni? (Jobb­ról: Meg! Bal felől: Minek? Nem!) Ezt csak bejelentem, hogy holnapután, midőn ezt tárgyal­juk, méltóztassanak ez iránt nyilatkozni. Majláth István előadó (olvassa a vasúti bizottság jelentését a hozzá utasított kérvé­nyekről.) Elnök: Ki fog nyomatni. A központi bizottságnak is van még je­lentése. Széll Kálmán előadó (olvassa a köz­ponti bizottság jelentését a magyar nyugati vasút­vonal tárgyában.) Horváth Elek: Azon tiszteletteljes ké­réssel vagyok bátor a t. házhoz járulni, hogy ezen vasútra vonatkozó törvényjavaslatot, me­lyet elvben már a múlt országgyűlés elfogadott, miután erre nézve már jelenleg csak a beezik­1 kelyezés törvényhozási formaságai vannak hátra, nehogy ujabb halasztás által a kihirdetés ismét elodáztassék, napirendre kitűzni méltóztassanak holnaputánra. Elnök: Beleegyezik a t. ház, hogy a napi renden levő tárgy után ez tűzessék ki tárgya­lásra? (Igen!) Tehát ki fog tűzetni. Következik a központi bizottság jelentése a Szerbiával és Dunai fejdelamségekkel kötött posta­szerződés tárgyában, Urházy György előadó (kezdi ol­vasni a központi bizottság jelentését.) Elnök: Ez igen hosszú szerződésre vonatkozó stiláris módosításokkal ellátott jelentés ugy is ki fog­ván nyomatni és a ház tagjai közt szétosztatni, kár vele most az időt veszíteni; talán méltóztatnak azt fölolvasottnak tekinteni? (Helyeslés.) A t. ház felolvasottnak tekinti. Irányi Dániel: A t. ház engedelmével a belügyminiszter ur által az én interpellatiómra ! adott feleletről kívánnék nyilatkozni. De miután a miniszter úrhoz még nincs szerencsénk, talán méltóztatnak beleegyezni abba, hogy holnap, midőn a miniszter ur jelen lesz, szólalhassak föl. (Halljuk!) Elnök : Magam is azt gondolnám, vegyük elő elébb a napirenden levő tárgyat, a szava­zást, addig talán a miniszter ur meg fog je­lenni. (Helyeslés.) Tegnap a kérdés már felolvastatott. Ha parancsolják, még egyszer fölolvastatik. Bujanovics Sándor jegyző (felol­vassa a kérdést.) Elnök: A szavazás kezdődik (Kihúzza:) a D betűn. A névsort olvassa Bujanovics Sán­' dor, az igennel szavazókat jegyzi Mihályi Péter, • tx, nemmel szavazókat Jámbor Pál. Méltóztassa­nak csendben lenni, hogy a jegyzés pontosan tör­ténhessék. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a képviselők névsorát, mely alkalommal: Igennel szavaznak: Dániel Márton, Dániel Pál, Deák Ferencz, Dienes József, J£ötvös József b., Ernuszt Kelemen, Eszterházy Pál gr., Éber Nándor, Erkövy Adolf, Fekete József, Fest Imre, Forgách Antal gr., Földváry Miklós, Gajzágó Salamon, Gál Miklós, Gecző János, Gorove Ist­ván, Halasy Gyula, Halmosy Endre, Harkányi Károly, Házmán Ferencz, Hertelendy Kálmán, Hoffmann Pál, Hollán Ernő, Horvát Boldi­zsár, Horváth Döme, Horváth János, Horváth Mi­hály, Hosszú József, ITógyészy Gyula, Hrabár Manó, Huszár István, Ihász Rezső, Ivacskovics György, Ivánka Zsigmond, Janicsáry Sándor, Jankovics Antal, Jeszenszky Lajos, Joanovics György , Jontsku Döme, Jurka Vazul, Justh József, Justh Kálmán, Kaldorovics Andor, Kautz

Next

/
Oldalképek
Tartalom