Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-21
3}g 21. országot fi állásában a dolognak igen helyesen tette, sőt okvetlen kellett cselekednie azt a külön nézetű, külön elvű pártoknak, hogy mindegyik kifejezést adjon érzelmeinek, kiki a maga szempontjából. Arra, hogy pártprogramumak nevezhetők a felirati javaslatok : azt felelem, hogy: hát a kilenczes bizottság javaslata micsoda ? Az a kormány és a jobb oldal programmja, tehát igen helyesen kifejtette azt, hogy vele egyet ért, s azt, haugy tetszik, programúinak nevezte, de valósággal csak válaszfelirat lesz az. Egyébiránt azt mondotta, hogy a nemzet közérzületének lenne tolmácsa. De a tapasztalás és az élet azt mutatja, hogy az egy igen kicsiny résznek, az otthon levőknek, kik nem itt e házban ülnek, igen kevés részének, az önálló és független nép nagyon kis részének tolmácsa. A hasonlithatlanul nagy többség valósággal oda szavaz, a hova mi. (Valaki jobbról: Ezt tagadom! Derültség.) Lehet, *hogy tagadja, de nem bizonyítja be. Samassa képviselőtársam azt állította, hogy a bal pártot érzelmének heve elragadta; de hol és mi okból? annak kifejtésével adós maradt; hanem inkább túláradó loyalitása hevében ő ragadtatott oda, a mit tán észre sem vett, hogy ő azon törvényeket,t. i. az 172S.IL, III., t. ez. az 1687. és 1741 -ki szóval mindazon törvényeket, melyek ha szintén adtak is át a nemzet jogából a szinét, de fentartották és biztosították a lényeget: az önkormányzat ; , önálló és független önkormányzati jogot: a nemzet törvényhozási jogát. Azt mondta, hogy az 1723-iki II. és IÍI-ik t. ez. által a közös védelem, a közösügy, az úgynevezett pragmatika sanctioban világosan ki van mondva. Én igen sokszor olvastam az úgynevezett pragmatika sanctiót, az 1723-iki törvényt, de én bizony megvallom, noha a deák nyelvet érteni, mert hiszen ugy tanítottak az iskolában (Derültség.) és a mellett mint ügyvéd egész feleseléseket is irtani deák nyelven (Derültség) a maga idejében, de egyetlen hangot sem találtam, melyben az 1723-ki akár L, akár II., akár III. törvényczikkben a közös védelmet említené. Nem tudom, micsoda törvénykönyve van Samassa képviselő társamnak — ha csak valami átdolgozott törvénykönyve nincs — de az enyémből legalább azt ki nem magyarázza soha (Derültség) ; és abban sem közös védelemről, sem közös ügyről nem talál semmit, de igen az 1867-iki többség által hozott törvényben. Ha akarjuk mind a felettünk levő hatalmat, mind az alattunk, mind a mellettünk álló népet biztosítani: az említett törvényt átvizsgálni és a közősügyeket a delegatióval egyetemben romba kell dönteni (Derültség) s helyette a régi alapra s június 1. 1869. állani, mely 1000 évig tartotta fen a magyart, nemzeti önállásában és függetlenségével. Nem tagadom, hogy a bécsi kormány mindanyiszor, mikor hatahnasb lett a nemzetnél, önkényt gyakorolt felette; de a nemzet mindig viszsza tudta függetlenségét venni. Ott van az 1687. év: akkor a nemzet az örökösödést a Habsburg dynastiára átruházta, s lemondottak őseink a resistendi facultásról; de bizony még ezen lemondásnak is nem az lett következése, hogy békésen meghunyászkodva, mikor aztán tulkapni törekedett ama lemondás alapján a hatalom, ne ellenezték volna az elhatalmaskodást. Fel léptek, és fellépvén tudjuk, hogy közel 30 évig tartó harcz háború követte fellépésöket. Ez ugyan nem kívánatos ; de ha a nemzeti jogok védelmére nincs más oltalom, ezt is elkerülhetetlennek nyilvánítom. Ennélfogva Samassa képviselő ur véleményével azon téren, annyival kevésbbé találkozhatom , a mennyiben ő túl-hevében még pláne a vetőt is a magyar királyi jogok közé sorolta. Samassa József: Igenis volt valaha! Csiky Sándor: De nem volt soha. (Derültség.) És igy, e tekintetben sem érthetek vele egyet. Samassa József: Nem ugy mondtam! Csiky Sándor: Ugy volt az bizony mondva, ha jól értettem. (Derültség.) Kerkapoly képviselő társamhoz is volna egy pár szavam. Ó azt mondta, hogy önállásunk és függetlenségünk meg lévén, hát miért küzdünk és panaszkodunk az ellen, mit ugy is birunk. Am de, t. ház, már az előbbiekben ebbeli nézetemet kimondván, nem akarom a t. ház türelmét előadásommal igénybe venni. Annyit mondhatok, hogy se önállásunk, se függetlenségünk nincsen és ezért méltán elégületlenek vagyunk; én ilegalább elégületlen vagyok azzal, (Lerültség) hogy nincs függetlensége és önállása nemzetemnek. Petrovay t. képviselő társam azt mondja, hogy el kell fogadnunk a közjogi alapot, a melyet az 1867-iki országgyűlés alkotott: mert ha ezt nem teszszük meg, belőle forradalom keletkezik. Én azt hiszem, t. ház, hogy abból, ha megváltoztatja a ház azon alapot, forradalom nem fog keletkezni; miért is keletkeznék 1 Hiszen 1867-ben nemcsak a sanctio pragmatica változtattatott meg, de a magyar alkotmánynak alapjogát képező, az Árpádok alatt hozott 5. törvény is módosítást szenvedett a 67-iki törvényhozás többsége által, a nemzet megkérdezése nélkül, s a nemzet még se idézett elő forradalmat. Nyugodt volt, s nyugodt ma is e tekintetben. Ha tehát ugyanazon utón a törvényhozás mostan visszatérne oda, a honnan kiindult, a forrada-
