Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-20
20. országos ülés május 31. 1869. 285 az osztrák-magyar hadseregre, quotára és a pénzügyminisztérium különböző rovatára fizetünk? Mellőzöm az államadóssági kamathánylat kérdését ez alkalommal: csak a közös hadsereg költségeire és azon 50,000,000 forintra akarom a t. ház figyelmét fölhfni, melybe a magyar pénzügyminisztérium kerül. Míg a közös ügyek fönállanak, addig sem hadseregre tett kiadásaink, sem a pénzügyminisztériumra tett kiadások kevesbedni nem fognak. Csak szaporodhatni fognak. A delegatiók meg fogják szavazni a „fegyveres béke", sőt tán a háború életemésztő költségeit, a nélkül, hogy ebbe a magyar törvényhozás beleszólhatna: a meddig pedig a közös ügyek fönállanak, s mig a külügyeket a magyar országgyűlés alkotmányos ellenőrzés alá nem vonja, csak „fegyveres béke" és nyilt háború közt lehet csupán választásunk, addig sereg leszállításokról ne álmodjunk. A túlsó oldalon, ugy látszik, nem találják egészen logikainak ezen állításomat. Azt látszanak gondolni, hogy annak, miszerint a hadsereget leszállitani nem lehet, ennek az oka nem a közös ügyek, hanem az európai helyzet. Uraim! épen ez az, a mit a leghatározottabban kétségbe vonok. Avagy mért állnak Európa nagy hatalmai a „fegyveres béke" sorvasztó járma alatt? Tán a keleti kérdés miatt, mely mindaddig meg nem érett, mig Lengyelország fel nem támadt; vagy tán a lengyel kérdés miatt, melynek mindaddig nincs jövője, mig a nagy német democrata állam nem létesült? Nem. Azért, mert a szabadság elnyomói. Francziaországban a nép hiúságát és bűnös féltékenykedését szomszédjára kizsákmányolván, az osztrák szövetséggel kecsegtetik s az osztrák szövetség által megboszulhatni ígérik Königratzet. Ezért állanak a fegyveres béke járma alatt Európa hatalmai; és mert mindenki belátja, hogy a mely perczben Ausztria középkori álmaival végkép szakit és a lefegyverzést megkezdi: követni fogja a példát Poroszország, Oroszország, Olalország, a délnémet államok és utoljára kénytelenek lennének követni a lefegyverzést, Francziaországban a szabadság elnyomói is, a mit a sza badság elnyomói Francziaországban — szemben a napról napra növekvő mozgalommal — tenni nem mernek. Ezért erőködnek a franczia-osztrák szövetség ügynökei az izgalmakat orosz- és rumén invasiőféle rémhírekkel ébreu tartani: csakhogy az osztrák, vagy ha akarják, osztrák-magyar lefegyverzés meg ne történjék; csakhogy a franczia kényuralom a maga óvszereiben a minél nagyobb számú chassepot-kban megkímélve maradjon. Poroszország józanul nem akarhat háborút, Németország egységülése ezentúl fegyvertényekre nem szorul. Ott van a német közművelődés: be fogja ez rövid időn nagyobbszerü vérontás nélkül végezni azt, a mit a Steinmetzek és Vogei von Falkensteinok be nem végezhettek. Oroszország és Ruménia pedig oly stádiumán állanak belszervezetök átalakításának, miszerint alig tehetni föl rólok, hogy józanul foglalási háborút akarhatnának, hanem ha akkor, ha Magyarországban nem egy belsőleg elégült életerős souverain államot, hanem az ausztriai agyrémnek megtestesülését, egy belsejében a népérdekek egyenetlen küzd elme faltai megszakgatott osztrák-magyar provincziát, vagy ha tetszik, egy ilyen osztrák-magyar birodalmi „félt" fognak csupán találhatni. Az ily külellenség ellen azonban bármelv esetben is jobban meg fogná tudni védeni a hazát egy néphadsereg, melynek béke idején kizárólag fönállő tanitókeretei államháztartásunknak a jelenleginél sokkal kevesebbe kerülnének, de a melynek zászlai alá a magyar nemzet fiai — nem ugy, miként 59-ben és 66-ban kényszerüleg vontatva, hanem miként 48—49-ben, lelkesedéstől rohanva sorakoznának: mint a hogy meg tudná védeni oly hadsereg, mely kivül áll az alkotmány sánczain, és a mely 59-ben és 66-ban majdnem minden csatát elvesztett. En tehát a hadsereg leszállításának akadályát nem az európai helyzetben, hanem egyesegyedül Ausztria azon hagyományos politikájában látom, mely meggyengült nagyhatalmi állását katonai hiúság által hiszi rehabilitálhatni, s mely mindig korlátlanul fog a háború és a fegvveres béke fölött hazánk rovására a delegatiókban intézkedhetni, mig csak a delegatiók egészen el nem töröltetnek, s a magyar külügyek alkotmányos ellenőrzését kizárólag a magvar országgyűlés nem veszi kezébe. A pénzügyminisztérium nekünk jelenleg 50* millió forintba kerül. 151,000.000 rendes állambevételt hajtunk be, s hogy e 151 milliót behajthassuk: e czélra a mi államháztartásunk 50 millió forintot fizet. Bajorországban 46,720,897 forintnyi rendes állambevételt hajt be a pénzügyminisztérium; és a bajor pénzügyminisztérium az alábbi számok arányához képest talán 14—16,000,000 forintba kerül ? Korántsem. A bajor pénzügyminisztérium összesen 879,712 forintba kerül. (Nehogy valaki azt higye, hogy a többi pénzügyi költség tán külön rovat, avagy a belügyminisztérium rovata alatt fordul elő: megjegyzem, hogy külön rovat e czélra nem fordul elő a bajor költségvetésben, a belügyminisztérium pedig összesen nem többel, mint 1,650,000 forinttal szerepéi.)
