Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.

Ülésnapok - 1869-18

18. országos illés május 28 1869. 221 csírázatát várjuk, és a mostani vetéssel, miután csak azt vethetnők, mi már úgyis a földben van, a jövő aratása nem gazdagodhatik. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ha ez indokokból helyén kívülinek nem látnám is a közjogi kérdésekben való capacitatio megkisértését, akkor is azon helyzetben találnám magamat, hogy azon speciális tárgyat illetőleg, mely, ha nem esalődom, az itt folyt vitáknak eminens tárgyát képezte, t. i. az országnak a külső államok irányában való helyzetét, azon helyzetet tekintve, mely önállóságát vagy önállótlanságát legpregnansabban hozza kifejezésre, főleg Komárom városa érdemes képviselőjének kellene válaszolnom, még pedig azért, mert azon » nehézségekre, melyeket ezen irányban Debreczen 'városa érdemes képviselője tett, az én felfogásom szerint, (xhyczy Kálmán barátunk tökéletesen megfelelt. Debreczen városa t. képviselője ugyanis többesben szólva, vonta kétségbe, hogy ne olyanok kezelnék ezen közjogi alapon a haza külügyeit, kiket a törvényhozásnak feleletre vonni nem lehet. Többesben — ismétlem — és jól tette, hogy többesben beszélt, mert egyesben e kérdésről helyesen beszélni nem lehet : miért? azért, mert mint Komárom városa t. képviselője kifejté, nem egyre van bizva a külügyek kezelése. Igaz, hogy egy a külügyminiszter — ez a közös — de meg van mondva az általa nagyon jól idézett törvényben, hogy a külügyeket csak a másik fél minisztériumának beleegyezésével és annak egyetértésével vezetheti. Ezeket mindegyik fél — tehát mi a mienket — igenis, felelősségre vonhatjuk, nem azért, hogy ugy intézték a külügyeket, hanem azért, hogy beleegyeztek abba, hogy azok ugy intéztessenek. (Helyeslés a jobb oldalon.) Ezt oly jól kifejté Komárom érdemes képviselője, mint embernek csak kifejteni lehet, és ebbeli fejtegetése közben a túlsó oldal helyeslésével találkozott. De azon éles elemző elme, melylyel tisztelt képviselő ur meg van áldva, keresett, és mert keresett, talált ezen tekintetben egy másik nehézséget, nevezetesen azt: hogy hiszen a jog meg van adva> de nincs bizíositva : mert lehet oly eset, mikor a magyar kormány megteszi, a mit törvény szerint tenni joga és a mi a haza érdekében kötelessége is : óvja a fejedelem külügyi tanácsában a haza érdekét; de Injába óvja, mert attól eltekintve, a külügyminiszter ellenkező irányban jár el . Mit akkor? ugy szól. Hiszen a külügyminisztert az országgyűlésen utólagosan felelősségre vonni csakugyan nem lehet. S ebben ad igazat Debreczen városa képviselőjének; miután azon felelősségre vonás, mi a delegatióban töríénik, nagyon terméketlen, legtöbbször illusorius egyszerűen azért, mert megvalósítani, sulyositaui nem engedi azon delegatió, melynek érdekében járt az el, a mi minisztériumunk nézetével szemben. Ezen okoskodás egészen plausibilisnak látszik; de azt hiszem, oly föltevéseken alapszik, melyeket megengedni teljesen lehetetlen. (Halljuk ! Halljuk!) Az első föltevés, a mit megengednünk nem szabad, hogy: lehet azon eset, melyben a magyarnemzet jól tolmácsolt érdekei ellen intézvén a közös külügyminiszter a külpolitikát, ez a túlsó fél erdekében lenne. A tulsó félnek egyetlen generális érdeke van — speciális lehet akármennyi — és pedig az, hogy azon politika, melyet érdekében visznek, sikeresithető politika legyen. Már pedig azt, hogy nincs politika, melyet a monarchiában sikeresiteni lehetne, ha Magyarország jól tolmácsolt érdeüei ellen van az irányozva, e háznak épen túloldaláról annyiszor megmondták, hogy arról mind mi, mind az országban, sőt a birodalomban mindenki, és talán a külügyminiszter is, meg lehet győződve. (Elénk tetszés a jobb oldalon.) Az lehetetlen — ismétlem — hogy a külföld érdekében lehessen oly politikát vinni, mely azon tizenöt mrlliónyi nemzetnek, melynek mérlegbe vethető nagy súlyáról annyit hallottunk, épen érdeke ellen van: de lehetetlennek tartom azt is, hogy ezen igazságot az egész világ tudja, csak épen a külügyminiszter nem. (Elénk helyeslés jobb felől.) Nem arról van szó, tisztelt ház, hogy formákat keressünk, melyek lehetetlenné tegyék a politikának érdekeink ellen vezetését, olyan formák — meg vagyok győződve róla — nincsenek. Ha csakugyan lehetséges volna, az egyik fél érdekében a másik érdeke ellen vezetni a külpolitikát, azt nem fogná megakadályozni azon módozat, melyet a 67-es bizottság kisebbsége hozott javaslatba; a mely in ultima analysi elvégre is az uralkodóház házi ügyeinek minisztere kezébe tenné le a külügyek vezetését, mely esetben nagyon is kirína, hogy ugy fogjuk fel az állam külügyeit, mint házi ügyeit az uralkodónak, melyek pedig végre is a nemzet ügyei, miután az, mit most tehetne a közös miniszter, a ki mégis, mert közös, a mi miniszterünk is, nem csak az uralkodó házé: azon föltevés szerint tehetné a mi minisztériumunkkal az uralkodó háznak minisztere. (Elénk helyeslés jobb felől.) A dolgon tehát ez nem változtatna. De nem segítene ezen azon módozat sem, melyet Simonyi Ernő tisztelt képviselőtársunk ajánlott, t. i. a kettős külügyminisztérium; nem. segítene, de sőt rontana azért, mert szemközt állítaná két országnak külügyminiszterét; a föl-