Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-15
15. országos ülés május 24. 1869. 149 alatti üregekbe szorult munkásokat, nem azt, hogy immár a kisebb iparüző osztályok ezen baj miatt gazdasági lótezésök lehetőségében látszanak veszélyeztetve lenni, nem a szellemi munkásokat, kiknek életfentartására amúgy is érdemeikhez nem mért keresetök ezen baj által elégtelenné válik, nem végre azon ezreket, kik évenkint fővárosunkban megjelennek szellemi művelődésük eszközlésére, és kik a legújabb időben tett tapasztalatok szerint immár a lakdrágaság miatt külföldre mennek, mint névszerint az utolsó télen — saját tapasztalatom után állithatom — számosan csupán azon körülmény miatt voltak kénytelenek Bécset fölkeresni, hol tetemesen olcsóbban találták fel létezésük lehetőségét. Azt hiszem, t. ház, mindnyájan meg vagyunk e baj fenforgásáról győződve ; hanem lehetnek eltérő vélemények e baj lehető orvoslására nézve. Én azonban azon tapasztalaton okulva, melyet egyéb nagy városok története felmutat, hol e bajok szintén előfordultak, és a kormányok intézkedései által elhárittattak, azt hiszem, sőt meg t vagyok komolyan győződve, hogy e bajnak elejét venni lehet, ezt legalább megkisérteni mindenesetre szükséges. Ez okból vagyok bátor a t. ház engedelmével a közmunka- és közlekedési miniszter úrhoz következő interpellatiót intézni. Mihályi Péter jegyző (olvassa Hoffmann Pál mterpellatióját) : „Tekintve, hogy Buda-Pest nem csak az ország fővárosa, hanem összes köziétank, a nemzet szellemi és anyagi életének gyupontja, főtényezője és iráuyadója is, melynek egészséges állapotától és szakadatlan előhaladásától a haza mindennemű jólétének emelkedése nagyrészt függ, minélfogva BudaPest érdeke nem csupán helyi, hanem valóban országos jelentőségű; tekintve továbbá, hogy Buda-Pest a legutóbbi évek alatt oly nagyszerű baladást tőn ugyan, miszerint a jövőjéhez kötött legmerészebb hazafias remények is biztos alapot nyerni látszanak; de tekintve másrészt azt is, hogy a fővárosi népesség felette gyors és jelentékeny növekvésével a magán vállalkozásra hagyott és még sokféle nehézséggel járó építkezés lépést tartani olyannyira nem bir, miszerint az e miatt köztudomás szerint fenforgó lakhiány ás lakdrágaság a fővárosnak nemcsak további emelkedését akadályozni, hanem jelenlegi népességét csökkenteni is fogja; tekintve végre, hogy ily állapot a fővárost természetes és hivatásszerű fejlődésében sajnosán feltartóztatja, sőt annak jövőjét is koczkáztatja : mindezeknél fogva kérdem a mélyen tisztelt közmunka- és közlekedési miniszter urat : nem szándékozik-e Buda-Pest mondott sanyaruságát, a koztudomásos lakhiányt és lakdrágaságot, ezek okait és lehető elhárítását komolyan fontolóra venni, és az eredményhez képest intézkedni és intézkedéseket kezdeményezni?" Mikó Imre gr. közlekedési miniszter : T. ház! Ez magában véve igen komoly tárgy és komoly meggondolást igényel, minélfogva hajlandó vagyok e részben enquete bizottságot összehini, mely a dolgot megfogtolja és meghányja, vesse. (Helyeslés.) Hoffmann Pál ; Részemről a felelettel teljesen megelégszem. Szirmay Ödön : Interpellátiót van szerencsém a pénzügyminiszter úrhoz intézni. A fagyok az ország több részében, különösen a rozsvetésekben és szőlőhegyekben nagyobb károkat okoztak : vagyok bátor tehát a pénzügyminiszter úrhoz azon kérdést intézni: tett-e kellő lépéseket és intézkedéseket ezen károk összeírására? és miután a jövedelem képezi az adó alapját, a hol pedig a jövedelem csökken vagy megszűnik, ott az állam kötelessége az illető adózók irányában adóelengedést eszközölni: kérdem a t. pénzügyminiszter urat, szándékozik-e a károkkal aránylagos és méltányos adóelengedést eszközölni ? Mihályi Péter jegyző (olvassa Szirmay Ödön interpellátiőját.) „Az ország több részében a fagyok a rozsvetésekben, különösen a szőlőkben nagyobb károkat okoztak. Tett-e a a minisztérium intézkedéseket: ezen károkhoz mérve aránylagos és méltányos adóelengedést eszközöltetni ?" Elnök: Ki fog adatni a pénzügyminiszter urnák. Deák Ferencz: T. ház! (Halljuk!) A pesti polgári kávéstestületnek egy folyamodványát, melyben az 1868-ki 16. t. ez. által behozott jövedelemadó-törvényt megváltoztatni kéri, van szerencsém a ház asztalára letenni. Elnök; Át fog tétetni a kérvényi bizottsághoz. Következnek a biráló bizottságok jelentései. Mindenekelőtt az I. biráló bizottság jelentése fog felolvastatni. Széll Kálmán jegyző (olvassa az első biráló bizottság jelentését, mely szerint Horváth János erzsébetvárosi képviselő véglegesen igazoltatott és a kérvényezők 400/rtban elmarasztaltattak.) Bethlen János gr.; Nem erzsébetvárosi, hanem belsőfehérmegyei képviselő. Elnök : A szerint fog kiigazittatni. Horváth János képviselő ur végleg igazoltatik, a költségek megtérítéséről pedig az elnök intézkedni fog. Következik a második biráló bizottság jelentése. Széll Kálmán jegyző (olvassa a má-