Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-14
238 . 14- orszá 9° s ülés május 22. 1869. nos derültség. Halljuk!) Bocsánatot kérek, ha oly kifejezéssel éltem volna, mely nincs a maga rendén. Azt akarám mondani, hogy az ellenzék vezéreinek minden törekvésöknek oda kell irányulni, hogy minél nagyobb számot csatoljanak azon testhez, melyet vezérelnek. A dolog igy állván, én miután keblem legfőbb aggálya a jelen időben, főképen e pont körül öszpontosul, a beadott javaslatok közöl ahhoz fogok állni, mely kevesebb tárgyra terjed ki és a mely saját nézetem szerint, a lehetőségig Összevonva fejti ki azon tárgyakat, a melyeket épen megpendítettem. Ez termés-zetesen nem lehet más, mint érdemes barátom Debreczen város képviselőjének javaslata, melyhez egész terjedelemben hozzá járulok. Óhajtottam volna, bog}' e felirati javaslatban jobban legyen pronunciálva a nemzet véleménye a delegatiók iránt. Én részemről ezen kérdést alkotmányos szempontból oly fontosnak tartom, hogy még a hadsereget sem emliteítem volna fel; különben én nem is tartom tanácsosnak kijelenteni azt, hogy nekünk nemzeti haderőnk nincs, mert mind addig, mig biztosítva vagyunk arról, hogy a mi magyar ezredeink nem fognak denationalizáltatni, addig nekünk valósággal nemzeti hadseregünk van, (Elénk helyeslés jobb felől)& bármily parancsszó vezényelje is nemzeti ezredeinket, legyenek uraim meggyőződve, Magyarország szelleme fogja átlengeni; de én a delegatioban látom azon sérelmet, melynek orvoslására egész erejével kell törekednie minden hazafinak. Mert mi a delegatió 1 Ez nem oly kérdés, melyre elvontan felelni, és azt egyszerűen pártolni vagy nem pártolni lehetne. E kérdés szorosan egybefügg az országgyűléssel, az alkotmány legnagyobb garantiájával. A delegatió mellett szólni annyi, mint az országgyűlés ellen szólni (OJio! jobb felől.), mig viszont a delegatiót ellenezni annyi, mint az országgyűlés mellett vivni. (Ellenmondás jobb, élénk helyeslés bal felől.) Én nem vagyok, t. ház, a theoriák embere (Jobbról: Látjuk!) mégis kétségbe vonhatatlannak tartom azon állítást, melynek bátor vagyok kifejezést adni: hogy minden országgyűlésnek, minden törvényhozásnak három kelléke van, melytől függ valódisága, ugy, hogy ezen kellékek akár melyike nélkül ?zon testület nem valóságos országgyűlés, nem valóságos törvényhozás. Ezen három kellék j>edig: 1-ső az, hogy gyakorolja a közönséges törvényhozást; 2-ik az, hogy felügyel a kormánynak mind bel, mind kül politikájára és a szerint a mint azt jóváhagyja vagy kárhoztatja, a kormányt fentartja vagy megbuktatja ; a 3-ik pedig kirekesztő rendelkezés az ország adójáról, a mivel össze van kötve minden polgárnak azon kiváltsága vagy joga, hogy semmiféle adót ne tartozzék viselni mint azt, melyet reá az alkotmányos törvényhozás ró. Már most, t. ház, nem hiszem, hogy akárkinek érzelmeibe ütköznék, midőn azt állitom, hogy a delegatió által meg van fosztva országgyűlésünk a harmadik lényeges kelléktől nagyrészben, valamint a második kelléktől szintén nagyrészben: azonban nem akarom vitatni azt, hogy a reá ruházott teljhatalmat delegálhatja é az országgyűlés más testületre, és ha delegálja, ama delegálás érvényes-e? Sőt ellenkezőleg én elismerem, hogy az 1867. XII. tvczikk által behozott delegatió törvényes, hogy addig, mig áll a törvény, azt teljesíteni kell; de a mit én soha elismerni nem fogok, az, hogy a delegatió, a mi alkotmányunk egyik intézményévé vált volna, vagy hogy e delegatió a két évvel ezelőtt ő felsége és a nemzet közt létesült egyezkedésnek alapját képezi. (Helyeslés bal felől.) Én azt ugy tekintem, mint j akármely más törvényt, a melynek mihelyt roI szasága, vagy káros volta bebizonyul, annak | eltörlését azonnal szorgalmazni kell. (Helyeslés hal felől. Felkiáltások jobb felől: Mi ts annak [ tekintjük!) A mi illeti az alkotmány intézményeit, én azt hiszem, t. ház! hogy az intézmény olyan valami a törvények complexumában, a mihez nem csak az egész nemzet érdeke van kötve, hanem a minek gyökere magában a nemzet kebelében van. És ha sorban veszszük alkotmányos intézményeinket, azt fogjuk találni, hogy ezen intézmények valóságban oly neműek is. Vegyük az országgyűlést, a törvényhatóságok önkormányzatát, a sajtó szabadságot, a személybátorságot, és sorban a többi intézményt : kétségkívül oly intézmények ezek mind, melyek legkisebb megsértésére is felzúdulna az egész nemzet. Most méltóltaztassanak mellé állítani e nagyszerű intézményekhez a magok delegatioját: van-e ebben az országban valaki, kinek keble e delegatió mellett buzog? pedig ha oly intézmény volna, kellene, hogy buzogjon. Vagy mondok-e valószínűtlent, ha azt állitom, hogy bármely válság beálltával, legelső, mit a kormány tenni fog, hogy a nemzet kedvét teljesítse, az lesz, hogy a delegatió eltörlését fogja indítványozni! (Helyeslés bal felől) Már most kérdem: érdemes-e fentartani az ily intézményt, érdemes-e az ily intézménynek kedvéért igy ketté szakítva tartani a nemzet testét? Mert hogy ketté vagyunk szakítva, főleg a miatt, az kétségbe vonhatlan tény. (Helyeslés bal felől.) Továbbá, mint mondám nem ismerhetem el, csekély véleményemmel azt sem, hogy e delegatió a megkötött egyezség valamely alapját képezné. Én nem szólhatok máskép, mint alkotmányhoz ragaszkodó polgár. Én azt hiszem, más
