Képviselőházi napló, 1869. I. kötet • 1869. april 22–junius 14.
Ülésnapok - 1869-13
13. országos ülés május 21. 1869. 107 a tárczáról, mert azon felelősséget magára nem vállalja. Pulszky Ferencz: Absolutisticus. Simonyi Ernő: Abban egyátalában semmi nehézség nincs. (Derültség.) A minisztertanácsban előforduló fontosabb kérdésekre nézve mindenkor ő felsége határoz végleg. Ha a ministerium nem fogadhatja el azon határozatot, melyet ő felsége hozott, természetes következés az, hogy nem tarthatván meg többé állását és az állásával járó felelősséget, lemond tárczájáról. A mit egy egész minisztérium tehet, azt teheti a külügyminiszter is. Különben is a collegiatus minisztérium nem valami uj találmány. Hiszen épen Európa azon országában, melyben a parlamentabs kormány legjobban van kifejtve, épen Angliában látunk igen fontos ügyek elintézésére hivatott többes collegialis minisztériumokat. Angoloszág legnagyobb, legfontosabb érdekét tengerészete képezi, s ime épen tengerészete számára nem egy miniszter, hanem collegialis minisztérium van rendelve. Nincs miniszter, hanem van collegium, az admiralitás lordjai. Vegyük a kereskedelmi minisztériumot. Senki sem fogja tagadni, hogy Angolországra nézve rendkívül fontos kérdések a kereskedelem ügyei, és azok mégis a kereskedelmi miniszteri collegium által intéztetnek el. A szegénységi kérdés szinte igen fontos kérdés Angolországra nézve és a szegénységi minisztérium szintén collegialis minisztérium. Pulszky Ferencz: Dicasterium! Simonyi Ernő: Ha tehát más országban lehet intézni igen fontos ügyeket többes minisztérium által, nem látom át: miért ne lehessen itt intézni a külügyeket két miniszter által? Mindenesetre áll, hogy mig Magyarországban a magyar országgyűlésnek egyenes befolyása nem lesz a külügyek intézésébe, addig mi Európában állam nem vagyunk, addig mi Európában a mérlegben számítani nem fogunk. (Helyeslés a bal oldalon.) Mert ott nem azt kérdezik: milyen beszédek mondatnak a pesti országgyűlésen, (Derültség a jobb oldalon) hanem azt kérdezik: mennyi befolyása, van ezen országgyűlésnek a béke- vagy háború kérdése elintézésére? Arra nézve tehát tökéletesen egyetértek Tisza Kálmán kévpiselő úrral, hogy az országnak legyen befolyása a külügyek intézésére, és kívánom, hogy határozó befolyása legyen, hogy legyen Magyarországnak külügyminisztere, kinek beleegyezése nélkül a külpolitikában intézkedni ne lehessen és ezen külügyminiszter legyen felelős a magyar országgyűlésnek. En azt hiszem, hogy azon viszony, mely köztünk ás az osztrák ház többi országai és nemzetei közt létezik az uralkodó egységénél fogva, csak ugy oldható meg maradandó és üdvhozó módon, ha a méltányosság és igazság szempontjából kiindulva, egyik a másik felett uralkodni nem akarunk, egyik a másik elnyomására nem törekszünk, egyik a másik kárán nyerészkedni nem akarunk. Ez pedig csak ugy érhető el, ha minden tekintetben, mindkét állam függetlensége megerősíttetik. Ugy hiszem, a kettős külügyminisztérium nem olyan kivihetetlen gondolat, a mint azt az első pillanatban némelyek gondolnák és hogy ez meg fogná oldani a kérdésnek legnehezebb részét, t. i. a külügyre való befolyást. Ezektől függ az ország hadseregének, véderejének és az ország pénzügyének állapota is. Ha mi a jelen állapotot tartjuk meg, ha a jelen állapotban maradunk, akkor nagyon félek tőle, hogy azon boldog állapot, melyet Pulszky képviselő ur remél, sohasem fog bekövetkezni: mert nem állunk azon a paritási alapon, mely a mindkét fél viszonos függetlenségének megőrzése végett mindenki jogait tiszteletben tartaná és az egymás káráu való nyerészkedést kizárná. Ha tekintetbe veszszük az államadósságok iránti intézkedést, lehetetlen, hogy szemünkbe ne tűnjék, hogy azon bizottság, a mely itt eljárt és melynek jelentése folytán az országgyűlés azon törvényt meghozta, hogy mi bizonyos meghatározott sommát fizessünk évenkint az államadósságok fejében, bármi történjék magával az adóssággal, óvatosan járt el. Lehetetlen, hogy át ne lássa mindenki, hogy ez a nemzetre végtelenül káros. Mi 29 milliót ajánlottunk évenkint, ha az osztrák államadósság ennyit tesz, de ha ezt az adósságot ötven száztólira vagy 7 5-re, vagy semmire devalválják, mi törvény szerint mégis kötelesek vagyunk ugyanazon terhet viselni. Ha azt mondják, hogy a teherviselés ezáltal már előre meg van határozva, és] az ország tudja, hogy ennyi lesz és több nem, ez egyátalában nem előny: mert sokkal nagyobb veszteség hárul ránk azáltal, mit ez ront a hitelen. Midőn a múlt évben megadóztatta a bécsi reichsráth a szelvényeket, tulajdonképen leszállította az államadósságot 1 / 6 részszel, ezen leszállításnak természetes következése az volt, hogy azt mondták: itt a tulajdon szentsége nem biztos, mert valamint most leszállították 20 százalékkal, ugy lehet, hogy le fogják szállíthatni a jövőben ismét 20 %-kal; ha szükség, leszállíthatják ugyanazon az alapon, mint tették először, minek ismét az a következése, hogy pénzünk értéke devalválódik', 20, 16 vagy 15 százalékkal, és igy is többet fizetünk annál, mit átvállaltunk, mert a kár, mit ez ált al szenvedünk, nézetem szerint, sokkal meghaladja azt az összeget, mit kamat fejében fizetünk: mert ha csak 300 millióra veszszük is kereskedelmünk évi öszszegét, a 20 százalék nem csak 30, hanem 60 14*