Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-325

CCCXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 26. 1868.) g" azt a természet mindenkinek szivébe beleültette; ezen országban nem lehet egy nemzetiségnek pontján megállani ;" de most Mocsáry nincs az országgyűlésen. Ács úr szerb választói előtt beszélé : „Ahol csak beletekintek hazánknak, a magyar királyságnak történetébe, elejétől fogva végig mindenütt azt találom, hogy a magyar nemzet a szerb nemzettel osztotta szerencséjét és szerencsétlenségét, örömét és szomorúságát", és végre monda: „Mikor szó fog tétetni arról, hogy a szerbeknek a magyarok irányában viszonya rendeztessék, hog) nemzeti szükségleteitek kielégíttessenek, valóban mindent föl fogok használni, hogy e kérdés igazságosan, tehát rátok nézve kedvezően oldassák meg ;

c de most Ács urat nem látom az országgyűlésen. A mit Ivánka, Jókai és más szabadelvű magyar férfiak írtak, ha nincs is javaslatunk szellemében , de mégis több annál, a mit a közponli javaslat ad; de az ö hangjok is elnémult. A magyar kormány Horváth Mihály története szériát ezer nyolczszáz negyvennyolczban november havában Klapka által a következő ígéretet küldte meg a harczoló szerbeknek : „A szerb nemzet" — halljátok jól: a n e m z e t — „a maga igazgatására vajdát nyerend és az országgyűlés minden további kivánataikat s kérelmeiket is méltánylandja." Az ezer nyolczszáz negyvenkilenczediki júliusi szegedi országgyűlés a különös pontozott engedményekkel a mai központi javaslatot túlhaladja. Most pedig meg sem hallgatják a szerb, a román és a többi nemzeteket; rőlok, de nélkülök határoznak, s mi több, midőn közülünk valaki fölkel, hogy saját nemzete, saját nemzetisége édekében szóljon, akkor maga a szabadelvű bal oldal vezetője is elkülönit bennünket a nemzettől, mintha mi gyökér nélküli kabakuk volnánk, és mintha másfelől neki is nem lehetne szemére vetni, hogy csak magát képviseli. Nem tudom, mi indította a mai országgyűlés többségét az igazság és jogosság három évi Ígérgetése után arra, hogy oly messze hátráljon az előbbi Ígéretek- és javaslatoktól, sőt hogy azt is visszavonják, a mi már a politikai életben practice fenáll, miután néhány kir. városokban és kerületekben a szerb vagy más nem-magyar nemzetségi nyelv hivatalos nyelv, mi a mind két ellenkező javaslat szerint nem lesz; de azt tudom, hogy nem csak a magyar, hanem a szerb és a horvát oppositio is Schmerling systemája ellen, elősegítette azt, hogy az alkotmány visszaállíttatott, tudom, hogy Königgratz, melynek hlumi ködéből az alkotmányosság napja előtűnt, a magyarországi egyes nemzetek egyikének sem érdeme, és fatális volna, ha valamely nemzet csak saját nemzetisége számára akarná azt felhasználni. Bartal úr vég szavaira van egy megjegyzésem. Bartal úr azt javalja ez oldalnak, hogy hagyjunk fel a viszálkodással, mert ha Magyarországban viszálkodások leendenek, előbb ugyan a magyarok, de azután a többi nemzetiségek is elvesznek. Mi nem akarunk, mi nem terjesztünk viszálkodást; de hogy ha viszálkodásnak neveztetik a magyarosítás elleni törekvés és saját nemzetiségünknek valamint a politikai, ugy a culturai téren való biztosításának követelése, akkor mi részünkről fel nem hagyhatunk ezen követeléssel, a magyaroknak pedig hatalmokban áll a nemzetiségek kielégítésével ezen viszálkodásnak véget vetni. Csakhogy az események ne kiáltsanak fel: Trop tárd! Épen azért, hogy egy nemzet sem veszhet el, mi követeltünk nemzeti egyenjogúságot. Hogyha Magyarország a viszálkodás miatti elvesztenek következménye a mi nemzetiségünk elveszte is volna — ámbár ez nem szükséges következmény — akkor jobb lenne elsülyedni valamely nagy nemzetben, melynek világtörténeti missiója van, (Felkiáltás: Aha, talán muszka! Halljuk! Halljuk! Ezt hallanunk kell!) mint azon nemzetben, mely legfőbb állami elvének a magyar nemzet nagyobbitását a magyarosítás által állítván fel, kénytelen a nem magyar nemzeteket és polgárokat szüntelenül kivételes állapotban tartani, és kormányának alkotmányellenes , de az emiitett legfőbb magyar elvnek megfelelő lépéseit igazolni. Még eg'y vég szóf. Minden nemzet, melyben van életerő, magában hordja a szellemi élet magvát, melyet a cultura terén valósítania kell; minden államnak, melyben van életerő, az a feladata, hogy bizonyos eszmét létesítsen a politikai téren ; abban áll az ő „raison d'étre"-je ; a mely állam hűtlen lesz eszméjéhez, jelentőségéhez, „létének okához," az előbb utóbb elvész, annak évei meg vannak számlálva, mert az erkölcsi világ nem tűri asine necessitate entiá-kat, épen ugy. mint a physikai világ sem. Ali Magyarországnak, mint egy különös államnak, életeszméje? Ezt mutatja története, és jelen fekvése, valamint viszonya a kor inditó eszméihez. Nem lutatva, vajon a szlávok ellenállhattak volna-e a németeknek, kikkel a magyarok bejövetelekor legnagyobb küzdésben voltak, vagy a magyarok nélkül a balti szlávok sorsára jutottak volna-e ? el kell ismernünk, hogy a magyarok consolidálták a magyar államot, hogy a szlávok municipális életébe állami szellemet leheltek, hogy Magyarországot védfallá tették egyfelől az absolutismus ellen, másfelől a nyugati és keleti támadások ellen. Ebben fekszik Magyarország hivatása: hogy védfal legyen az absolutismus ellen, akármely oldalról jöjjön az, és a nagy, hatalmas nemzetek támadása ellen. Első küldetése könnyítve van az által, hogy Európában most az