Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-324

CCCXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 25.1868.) 57 généi íog\& annyira megrozsdásodot, ha az sem azoknak, kik azt használják, hasznukra, sem azok­nak, kik ellen fordítják, ártalmára nem szolgálhat. A mi pedig Bartal képviselő ur tegnapi beszédje vé­gén nékünk adott jó tanácsát illeti, habár arra sen­kinek szüksége nem volt: maga a jó tanács ellen nincs semmi észrevételem ; a modorra nézve azonban, melylyel azon jó tanács adatott, azon megjegyzésem van, hogy az inkább egy dietator által az alattvalónak kiadott parancs modorában, mint képviselő által képviselő társához intézett szó modorában volt előadva, mi szerintem nem parla­mentális eljárás. Mindezek után végre szükségesnek látom eleve kijelentem, hogy azon nem várt esetben, ha vagy a bizottmány vagy Deák Ferencz t. képvi­selő ur javaslata fogadtatnék el a többség által a részletes vita alapjául, miután azon káros s szo­morú következményekért a felelőséget magamra nem vállalhatom, ne hogy annak alkotásában én is részt vegyek: nyilvánítón, hogy én a részletes tárgyalásban részt nem vehetek, s részt venni nem is fogok. Elnök: Még sokan levén szóira fölirva s az idő előre haladván, a törvényjavaslat átalános tár­gyalását holnap folytatjuk. Most még Horvát Boldizsár igazságügyér ur­nák van. előterjesztése. Horvát Boldizsár igazságügyminiszter: T. ház ! Az úrbéri örökváltságoknak az országos alapból leendő megtérítéséről szóló szentesitett törvényt bátor vagyok és ház asztalára letenni azon kéréssel, hogy azt a szokott módon kihirdetni méltóztassék. PaiSS Andor jegyző (olvassa a törvényt 1 ). Elnök: Paiss Andor jegyző ur megbizatik, hogy a törvényt a főrendekhez átvigye. Felkérem az osztályokat, hogy a nagyvárad­brassói vasút és szárnyvonalaira vonatkozó tör­vényjavaslatot minél előbb tárgyalás alá venni méltóztassanak. Végül jelentem a t. háznak, hogy miután a a pénzügyi bizottságnak a pénzügyminisztérium költségvetésére vonatkozó jelentése készen van s ki is osztatott, holnap a nemzetiségi törvényja­vaslat tárgyalásának megszakításával először az kerül tárgyalás alá, ezen tárgyalás befejeztével pedig folytatjuk a nemzetiségi egyenjogúságról szóló törvényjavaslat fölötti tárgyalást. Az ülés végződik d. it. 3% órakor. x ) Lásd az Irományok 396-dik számát. KÉPV. H. NAPLÓ . 186 5 / s . XI. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom