Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-324

28 CCCXX1V. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 25.1868.) Én, a t. képviselőház hazaszeretetében bizva, megnyugvással vártam ezen kérdésnek elintézését. Az ország közvéleménye is oda nyilatkozott, hogy a teljes jogegyenlőség alapján akarja az alkotmányos életet kifejteni, országgyűlésikig pedig több izben kimondatott, hogy a nemzetiségek érdekeit mindenben, a mi az ország politikai szétdarabolása és az állam politikai egységének feláldozása nélkül eszközölhető , törvény által biztosítani akarja. Azonban jelenleg, midőn érzem, hogy az előbb érintett s ezen kérdés megoldása körül követett elvek elösorolása mellett tett nyilatkozatom alkalmával táplált hitem és reményem a most előttünk fekvő és tárgyalás alatt álló, a központi bizottság által előterjesztett törvényjavaslattal szemközt nem teljesültek : hazafiúi kötelességemnek tartom a fenforgó, s a hon érdekivei oly szoros kapcsolatban álló ügy erdemében, közérdek kívánta őszinteséggel felszólalni, hogy a részrehajlatlan bírálat a különböző vélemények valódi értékét kellőkép megbírálhassa. A központi bizottság, előttünk fekvő törvényjavaslatában, e kérdéssel szemközt magát az egyenjogúság alapjára helyezi, azonban azon szűk alapjára, melyen a nemzetiségi kérdés megoldását nem a nemzetiségi egyedekben mint egyenérdekü tényezőkben, de az egyén,az individuum jogegyenlőségében keresi. Tehát csupán állam-polgári tekintetben és oly mérvben, mely különben is minden alkotmányos országban az egyéni egyenjogúságot jellemzi. Ez, szerintem, nem megoldása a nemzetiségi kérdésnek, ez magyarázata az egyén, individuum szabadságának, melyet e hon minden polgára ugy ÍB élvez, mert tudtomra eddig is szabad volt minden egyénnek magát azon nemzetiséghez tartozónak vallani, melyhez valóban tart.zik, vagy tartoznia neki tetszett. Ezen javaslat még azon]színvonalon sem áll, melyen áll már tettleg nálunk a nemzetiségi kérdés. Az elfogulatlan közvélemény ítélete kimondta már azt, hogy mindon oly népösszességet, melyben saját külön egyediségének érzülete megszületett, külön nemzetségnek is kell elismerni. Es épen azért, t. ház, mert a jelenkor követelményei folytán és mert a múltnak és történelemnek mint egy szüleménye gyanánt, az egyes nem magyar ajkú népekben a saját személyességük érzülete niegszülemlett, és imigy mint külön nemzetiségek jelentkeztek, látezésök elismerését követelvén, épén azért, mondom, felmerült'Magyarországban a nemzetiségi kérdés, melynek létezését ime törvényhozás is elismerte, mert megoldásához hozzáfogott. Mellőzve jelenleg azt, hogy különösen a szerb nemzetre vonatkozólag, melynek nemzetisége, a hazai törvények által is elismert, kiváltságos népjogok alapján e honban nem is tagadható, de melyhez, mint külön kérdéshez annak idejében hozzá fogok szólni, mellőzve azt általában véve, nem lehet a nemzetiségi kérdésről szólani és elismerni, hogy valóban léteznek Magyarországban , hogy tehát vannak Magyarországban külön nemzetiségi egyediségek is, más részről pedig javaslatba hozni oly megoldást, mely az egyes nemzetiségi egyediségeket, mint ilyeneket, nem veszi tekintetbe. A nemzetiségi kérdés elintézésére oly törvény szükséges, mely a külön nemzetiségeknek szabad fejlődést enged a lehető legszélesebb alapon. Az állampolitikának a nemzetiségi politikával nem szabad összevegyittetnie. És ezért ott,hol több néptörzs lakik egy országban, nem lehet kizáró joga egy néptörzsnek; hogy az államegység ürügye alatt saját genetikai nemzetiségét másra átruházza, és saját nemzetisége után a közös hazát kiváltságos sajátjának nevezze. A hol tehát több nemzetiség van, ott az állam a nemzetiségek fölé emelkedve áll, s minden egyes nemzetiség, ha kimondjuk, hogy egyenjogú, nemzeti életét, nyelvének kiterjedtebb körben jogosult használata által manifestálhatja a nélkül, hogy az állam sérthetlen egysége bár miben is csorbulást szenvedjen. Polgári szent kötelességünk megengedni az országnak, mi az országé, de igazság megadni a nemzetiségeknek, mi a nemzetiségeké. Nem lehet és nem szabad az állam azon felség! jogát kétségbe vonni, miszerint a kormányzati, törvényhozási s igazságszolgáltatási nyelvet, mint mindenütt a mivelt világon, nálunk is maga az állam határozza meg; de nem ismerhetem el, hogy a kormányzat lehetősége, a közigazgatás, az igazság gyors és pontos kiszolgáltatásának igényei szükségessé tennék a különböző nemzetiségű nyelvek oly nagymérvű korlátozását, mint a hogy azt az előttünk fekvő törvényjavaslat teszi. Nézetem szerint a közigazgatás és törvénykezés megnehezitése nélkül, minden nyelvnek minél szabadabb tért lehet engedni; a törvényjavaslat pedig nagyon szűken méri az egyenjogúságot a közigazgatás és törvénykezés terén, avatkozik az egyházi és vallási ügytkbe, mitől az államnak óvakodnia kell, és ide nem is tartozik, és még egy szakasz sorában ezek részére oly eoncessiót tesz, mi ugy is a hazánkban már fönálló vallásbeli autonóm joggyakorlatoknak természetes kifolyása, a másik sorban már korlátozást hoz be, a mennyiben a nyelvhasználatra nézve, pld. a görög keleti vallásúak ügyében csak rövid idő előtt ugyanezen országgyűlés által hozott törvényczikk folytán e napokban kibocsátott királyi rendelvényben foglalt intézkedésekkel ellentétben álló iutézkedé-