Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-323
20 CCCXXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 24. 1868.) megtartani azon határokat,melyekre a latinköltó'oly találólag utal: „ sünt certi denique fines, Quos ultra citraque nequit consistere reetum." Figyelmemet csakis a lehető eredmények tárták lekötve ; de épen azért, mert nem tehetem, hogy egyik javaslat jövendő gyümölcseiben Eris vészes almáját, a másik két javaslat lehető hajtásában pedig a békének alojágát fel ne ismerjem: ez okból részemről legalább az iránt, hogy a három javaslat közül melyik fogadtassák el a részletes tárgyalás alapjául, mindig abból indulva ki, hogy a központi bizottság javaslata és Deák Ferencz képviselőtársunk által benyújtott javaslat közt elvi eltérés nem létezik, részemről kétség elő nem fordulhatott. És most engedjenek, uraim, még egy végső szót! (Halljuk!) Azon — nem várt de, fájdalom ! a multak tapasztalatain okulva, minden honfi által nag3 ? on is komoly szivvel félt — esetre, hogy a békének általunk jó hiszemmel nyújtani szándékolt jelvénye hasonló elfogultsággal fogadtatnék különösen szerb és román honfitársaink részéről, mint fogadtattak általok, fájdalom! hajdan a szintoly tiszta kutforrásból keletkezett 48-diki törvények , és hogy ehhez képest Önmagunkat, kik jelenleg e teremben békésen együtt tanácskozunk, valaha a cselekvés terén a múlthoz hasonló vagy talán még keserűbb küzdelmek fognak elválasztani: ne féltsék, uraim, nemzetiségök külön érdekeit azon magyar nemzettől, melynek számaránya önökre nézve bizony nem félelmes, melyet hódítási viszketeg nem bánt, és mely a proselytismusra sem hajlammal, sem képességgel nem bir, mely őszinte rokonszenvei kiséri önök nemzetiségi fejlődését, mert abban önmagára nézve veszélyt nem lát; még őszintébben kivánja önök testvéreinek állami consalidatioját, melyet — mint saját nemzeti létének legerősebb védbástyáját —önökkel együtt meg is kész védeni; de féltsék igen is a nemzeti önállást, mivel ez ország határain kivül birnak, nemzetiségök külön érdekeit, melyeket ezen ország határain belül minden korlátozás nélkül és háboritlanul ápolhatnak, és féltsék mindenekelőtt szabadságukat azon nagyhatalom terjeszkedési vágyaitól, a melynek barátságos indulata, ellenségeskedése, ölelése ép ugy, mint támadása, Irigyek meg, uraim, önökre nézve egyaránt veszélyes (Zajos helyeslés), és mely míglen önöknek hízeleg, a Vistula és a Balti tenger partján forgatja ama tükröt, a melyben önök nemzeti életök és nemzetiségök sorsát egybeolvadva előre láthatják. (Hosszas, zajos helyeslés.) Egyetértve és kezet fogva, uraim, lehetünk még egy szebb jövőnek urai, és a minek dicsőségében régente oly testvériesen osztakoztunk: Őrei a nyugati polgárosodásnak; egymással viszályban el veszendünk legelőbb is mi, de ne ámítsák magokat, uraim, a végzet önöket sem kiméli meg! És a kő, mely az egyenetlen harczban elvérzett magyar nemzet sirat diszitendi, nem sokáig álland egyedül a puszták^ sivatagában. (Igaz ! Helyeslés minden oldalról.) És ezért adja Isten, hogy ne későn következzék be azon idő, melynek bekövetkezni kell, a midőn önök saját jövőjök elválhatlanságáról meggyőződve, velünk egyenlő mérvben érzendik a nagy költő szózatának ihlettségét, hogy e haza szent földe közös szabadságunk bölcsője és majdan sirja is, hol együtt élnünk és együtt halnunk kell. Pártolom a központi bizottság javaslatát. (Viharos éljenzés és tajps.) Dimitrievics MilOS: T. ház ! Egy alkalommal szerencsém volt a t. ház előtt kijelenteni, hogy nem csak reménylem, hanem hiszem és meg vagyok győződve, hogy a nemzetiségi kérdés közmegelégedésre fog megoldatni. Ez akkor nyilvánított reményimet—noha hivatkozássalafeliratokra, adatokkal támogattam — most, szemben a bizottsági törvényjavaslattal, ábrándnak kellene bevallanom, ha hitem és meggyőződésem jelenleg is oly szilárd nem volna, mint akkor, hogy ez a kérdés, ha nem is most, ugy a legközelebbi jövőben közmegnyugvásra fog megoldatni: mivel nézetem szerint e kérdésnek megoldása nem függ a hatalomtól, mely jogot adhat, de el is vehet, hanem a szellemileg mindinkább fejlődő népek jóindulatától, a kik a cultura befolyása alatt maholnap be fogják látni, hogy kölcsönös érdekök azt követeli, miszerint e kérdés a valódi igazság és testvériség alapján oldassék meg. Minden korszaknak volt és van eszméje, azaz kifejezett iránya és határozott törekvése ; és ha ily eszme a fejlődő népek által felkaroltatott, a történelem tanúsága szerint győzedelmeskedett az a legnagyobb akadályok, t. i. az előítélet és önzés felett azért, mivel életet és erőt merített és nyert a népek és nemzetek meggyőződéséből. Ily eszme a nemzetiségi eszme is, mely különben nem uj eszme, a mint ezt sokan állittják, hanem oly régi, mint a nemzetek történelme, s csak az ujabb időben mutattatott be a világnak kérdésként a miatt, mivel a nemzeteknek természetes és elidegenithetlen joguk, a jog az élethez és a culturai fejlődéshez kérdésbe vonatni szándékoltatott. Nézetem szerint tehát nincsen, de nem is létezhetik nemzetiségi kérdés, mert természetes és elidegenithetlen jogokat, és kiválólag a nemzeti érzületet, mely magasztosabb és becsesebb a vallási kegyeletnél, kérdés alá vonni nem lehet. Hanem igen is] van kérdés a felett, hogy és mikép tétessék lehetővé,
