Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-327
162 CCCXXV1I. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 28. 1868.) hogy bevárnák, inig az uralkodó eszmék hatalma által kényszeríttetve, azokat, habár akaratlanul is. átidomitniok kell. Ha Ausztria 1848-ban vagy 1850-ben fel tudta volna fogni hivatását, rendeltetését : az erőnek, jólétnek, mily magas fokán állna ma ? De, kápráztatva egy nagyhatalmasság csábképétől, elfeledte, a mi tulaj donképen hatalmi állásának alapja, megfeledkezett t. i. arról, miszerint ahhoz, hogy egy állam erős, nagy legyen, okvetlen szükséges, hogy népei megelégedettek legyenek. Hogy erről meggyőződjék, be kellett következni Magentának, Solferinónak, Sadovának és a prágai békének Midőn tehát megcsonkíttatott, Magyarország pedig elszegényedett: akkor nyujtá kezét és monda: béküljünk ki, értsük meg egymást! És. ha most a magyar-osztrák birodalom, megértve a jelen század szellemét, legalább némileg megnyugtatva fogja megoldani azon kérdést, mely jelenleg e házban tárgyalás alatt van, s mely az Európa vegyes ajkú népeitől lakott országok legfontosabb és legégetőbb kérdése : akkor nemcsak biztositani fogja magának Európa sympathiáját, hanem egyszersmind biztosabb alapokra fogja fektetni államának uj szerkezetét. Hogy azon út azonban, melyen Ausztria e kérdéssel szemben az utósó s nem.rég múlt időkben halad, nem a legszerencsésebben választatott arra nézve, hogy a különböző népek sympathiáját megnyerje, tanusitja a szomszéd-népeknek a birodalom irányában nem a legkedvezőbben nyilatkozó hangulata. Ennek ránk nézve, azon idő óta, a melytől fogva a „magyar-osztrák birodalom" czime létezik, azon kellemetlen következménye van, hogy, noha a közpolitika elintézésében igenis csekély vagy épen semmi befolyással sem birunk, mégis a bécsi kormány által roszul választott politikának minden utóbaja hazánkat is éri. Minduntalan hallani a' szomszéd Romániából átszállongó híreket, — melyeknek valóságában magam részéről ugyan kétkedem, de minden esetre meglepő, hogy ezek csak azon időtől fogva szállongnak át hozzánk, mióta „magyar-osztrák birodalom" czime létezik, s ha ennek forrását keresnők, talán könnyen megtalálnék, ha meggondoljuk, hogy Ausztria a keleti háboriik kérdése alkalmával a Dunafejedelemségeket megszállva tartotta s hogy azok, kikben e megszállás emléke még él, nem lehetnek nagy rokonszenvvel egykori megszállóik iránt! Hasonló kellemetlen befolyást gyakorolhat hazánk viszonyaira nézve azon eljárás is, melyet Ausztria Csehország iránt követ. Távol legyen tőlem, a csehországi viszonyokat bonczkés alá venni; sajnos maradand azonban, hogy e mozgalom elnyomására magyar hadsereg, magyar haderő forditatik csak azért, mert ezek a helyett , hogy országunkban ben volnának, Ausztria tartományaiban kénytelenek tanyázni. Tudjuk, hogy a 47 magyar gyalogezred közül Magyarországon csak hét létezik ; a huszárezredekből pedig csak egy sem oly szerencsés, hazája földjén tölthetni katonáskodásának idejét. Ezen ezredeknek tehát, noha azoknak hazajövetele kilátásba helyeztetett, feladata most Csehország és Gralicziábanabékét; nyugalmat fentartaniés szükség esetén rendet csinálni: hogy pedig miként szokás szükség esetében „rendet csinálni", ugy hiszem mindnyájunknak élénk emlékezetében van. Ne csodálkozzunk tehát, ha a szomszéd nemzetiségek sympathiája irányunkban nem növekszik, holott, szerény nézetem szerint, épen Ausztriának és Magyarországnak oda kell hatniok, hogy a szomszéd népek testvéri bizalmát, rokonszenvét megtartsák és magoknak biztosítsák. Tudjuk még azon időkből, midőn LombárdVelencze Ausztriához tartozott, hogy, midőn az ausztriai csapatok bevonultak, az olasz lakosok, kik az akkori foglalást tűrni kénytelenittettek, a német katonaság megpillantására azt kiáltották: „rnorte ai tedeschi!" mig az ezekkel egy időben bevonuló magyar csapatokat „Evviva Ungaresi'felkiáltásokkal fogadták; mert tudták, hogy Magyarország tettleges részt mint foglaló e bevonulásban nem vett; hogy Ausztria politikája nem egyszersmind Magyarország politikája volt. Most azonban mindazon gyűlölet, mely Ausztriának más nemzetiségek iránti eljárása következtében erre netán háramlanék, egyúttal Magyarországot is érendi; hogy pedig ez hazánk ügyére kedvező befolyással volna, elhinni, részemről, képes nem vagyok. De ha már azon szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy a külföldi politikát a mi rovásunkra „de nobis sine nobis" csinálják és ez által tán más. idegen szomszédnépek ellenünk is felzudittatnak: törekedjünk a lehetőségig legalább ideben oly politikát követni, mely az ezer évnél tovább egyetértésben s békességben együtt lakó s a később beköltözött nemzetiségeket minél szorosabban, és pedig a szeretet, a bizalom, a testvériség kötelékeivel, ezen legtartósabb és legbiztosabb kötelékekkel fűzze hazánk szent és mindnyájunk közös ügyéhez! {Helyeslés) Hasonló belpolitikának követését most, midőn Európa, a mint látszik, egy uj átalakulási processuson keresztül menni készül, annál inkább tartom szükségesnek, mert, hogy a jövő eshetőségeivel megmérkőzhessünk, okvetlenül kell. hogy ezek