Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-327

150 CCCXXVH. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 28. 1808 )» ván, kijelentem, hogy a központi bizottságnak törvényjavaslatát a Deák képviselő úr módosilásával elfogadom. (Hdyeslés.) Medán Endre: T. ház! (Eláll!) Midőn oly kérdésről van szó, mely a nem-magyar nemzetiségek nemzeti élete körül forog, miután conslatálva van, hogy csak azon nemzet veszti el jogait, mely önmaga feladja azokat, nemcsak idöpazarlásnak nem, de kötelességemnek tartom, hogy mi, kik nem magyar ajkú választókat is képviselünk, ezen tárgyban felszólaljunk minden oly intézkedés ellen, mely véleményünk szerint a nem-magyar ajkú nép nemzeti életét veszólylyel fenyegeti, azon reményben, mivel igaz az. hogy quid ab initio injustum est, etiam traetu temporis convalescerc nequit, az akaratunk ellenére elvesztett jogokat valaha ismét visszaszerzendjük. Ezen okból én, t. ház, el nem állok a szótól. T. ház! Elérkezett tehát valahára a nem-magyar nemzetiségűek által várva vári azon idő, midőn a nemzetisééi kérdésre vonatkozó törvénvjavrslat a t.ház előtt tárgyalás alá került; elérkezett azon idő, midőn a képviselők egy részének alkalma van alkotmányos utón a nem-magyar ajkú nemzetiségűek nemzetiségi igényeit a t. ház előtt tolmácsolni: mondtam, alkotmányos utón, mert a nemmagyar nemzetiségűek, különösen pedig a románok, sokszor részesültek azon szemrehányásban, hogy ellenszenvvel viseltetnek az alkotmány iránt, shogy ők igényeiket nem alkotmányos úron ig)ekéznek kielégíteni. (Ki mondta azt?) Elégszer mondatott. Holott alkotmányos utón könynyebben érnök el igényeinket. Elértük ezen időpontot is; fájdalommal kellett azonban a nemmagyar ajkú nemzetiségek képviselőinek tapasztalni, hogy minél nagyobb volt a remény, milyet tzen időhöz kötöttek, annál keserűbb csalódásra ébredtek a két törvényjavaslat tárgyalása alkalmából. Ertem a központi bizottmány javaslatát s Deák Ferencz t. képviselőtársunk törvényjavaslatát, melyek lényegükben egyeznek egymással, s a többség javaslatának tekinthetők. Ezen két törvényjavaslat, bármennyire igyekezzék is a eultuszminiszter úr a világot meggyőzni arról, hogy a nemzetiségi kérdést, megoldják, nem csak hogy nem oldják meg azt, hanem annak minden életerét oly könyörtelenül metszik cl, hogy semmi remény se lehessen az iránt, hogy valaha ismét feltámadhassák. Mindkettő a szabadelvüse'g s a nemzeti egyenjogúság czime alatt kimondja, hogy nincs nemzetiségi kérdés: az egyik a torok között, a más-ik pedig nyíltan, azon tétel rendén, hogy Magyarországon csak egy politikai nemzet van, s ez a magyar. Ezen tételben én a nem magyar nemzetiségek ellen irányzott eluemzctiet'eiiitéVi politikát látok. Midőn a t. cultuszminiszter úr állította, hogy a szóban forgó két törvényjavaslat a nemzetiségi kérdést teljesen megoldja, Tisza képviselőtársunk pedig azt, hogy ezen két törvényjavaslat teljes szabadságot ad, önkénytelenül eszembe jutott hogy ha mindkét képviselőtártunk virágkedvelö lenne, s ily teljes virágokat nevelnének, mint a mely teljeseit oldják meg ezen törvényjavaslatok a nem eti egyenjogúságot, s a minő teljes szabadságot adi ak, a %'ilág bármely virágkiállításában semmi kitüntetésre nem számolhatnának. T. ház! A nemzetiségi kérdést mindazok, a kik a többség javaslatát pártolják, mind pedig azok, a kik a kisebbség véleményét pártolják, fontosnak mondják, csakhogy a mii.t a következtetésekből kiveh tő, különböző értelemben: az előbbeniek csak magyar érdekből tartják fontosnak, a menynyiben az által, ha a jogegyenlőséget kimondják a magyar n< mzet és a nem-magyar ajkú tömör, I résznt ősi, részint szerződések mellett letelepedett nemzetek között, a magyar érdeket veszélyeztetve tartják, mert nem vethetik meg alapját oly nemzet-egységnek, a mely eddig soha sím volt, és elenyészik minden remény a magyar nemzetnek beolvasztás és elnemzetlenités általi szaporításához. Azok ellenben, kik a kisebbségi javaslatot pártolják, a nemzetiségi kérdést közös fontosságúnak tirtják olyannyira, hogy ettől feltételezik a haza jövő boldogságát. Az utóbbiakhoz tartozom én is. Véleményem s/erint ezeknek van igazuk, és ezt m jd a jövő fogja megmutatni. Ez alkalommal, t. ház, nem mulaszthatom el hogy ne adjak kifejezést azon aggodalmamnak is melyet bennem keheit a kultuszminiszter űr azon nyilatkozata, hogy igazságtalan volna azon intézkedés, hogy a megyékbe behozassák a többségi nyelv i ; mert. megtörténhetik idővel, hogy a k kerekítés alkalmával létezett többség meg fog \ált' zni. és más többség fog keletkezni. Véleményem szerint ezen állítással azt helyezte kilátásba, hegy a többi nemzetiségek be fognak olvadni a magyar nemzetiségbe, és a magyar nemzetiség lesz majoritásban minden megyében. | T.ház! Én a leghazardabb és legveszélyesebb törekvésnek tartom az elnemzet'enitési politikát. Igaz. hogy nagy nyereséggel kecsegtet, hogy ha siker koronázza. De annál nagyobb vészt rejt méhében, ha roszul üt ki. Ha Francziország a t. ház buzdító példáiul szolgálhat az elnemzetlenitési politikára : a hozzánk közelebb eső földön űzött ily politika, melynek súlyát a magyar nemzet is cr.-zte, és mely oly megrázkódtatást okozott, hogy a birodalmat szinte'sarkából kifordította, intő például szol»álhat a magyar nemzetnek. Ezen megrázkódtatás nem következett volna be, ha a nemzeti-égek az eluemzetlenitési politika által nem lettek volna egymástól elidegenedve; vagy ha be-