Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-327

144 CCCXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 28. 1868.) mai napig nem tartották meg, hanem igenis a helyett, hogy megengedték volna a szabad püspökválasztást, magok nevezték a püspököket, és ezek által magok nyomták el a népeket annyira, hogy az minden szellemi erejét elvesztette. Ügy, hogy egy ungvári püspök a lelkészek előtt ki merte mondani azt : „Eo usque eritis felices, donec manebitis simplices." Ugy látszik e mondat ma is érvényesitni akarja magát, midőn a t. ház által elfogadott népnevelési törvényt máris veszély fenyegeti, hacsak az a kormány erélyessége által el nem fog hárittatni. A pápai hatalom annyira ment, hogy 1723-ban, 1741-ben, 1687-ben, 1715-ben már kimondotta az országgyűlésen Horvátországra nézve: „Illie nequeunt esse officiales etiam oeconomici, nisi romano catholici." Ezen törvény szavai határozattan igazolják azon vallásfelekezetek elnyomását, kik nem latin, de saját anyai nyelvökön imádták Istenöket. Magyarországon azonban ily értelmű törvény az országgyűlése által ki nem mondatott, de a szabadság elnyomására elrendelték a luteránusok megégetését, a többi felekezeteket pedig, kik a latin szertartáshoz nem tartoztak, azzal nyomták el, hogy a szabad választási törvények ellenére azokat hivatalhoz jutni nem engedték, és ezt a papság által támogatott főispánok oly ügyesen tudták foganatosítani, hogy a szülők látván azt , miszerint gyermekeik hivatalrai alkalmazását kieszközölni nem képesek, kény telének voltak azok költséges nevelésével felhagyva, őket házi körükben a paraszt gazdálkodásra szoktatni. Ez által veszett el különösen az orosz és az oláh nemzetiség szellemi fejlődése, mi bizonyosan meg nem történt volna, ha püspökeink nem a kormány kinevezésétől, de a nép választásától függtek volna. E hazában lakó nemzetiségeknek két felé ágazik el azon utjok, melyen nemzetiségi törekvéseiket érvényesíthetik. Egyik azon politikai irányban képezi ki magát, mely az európai nemzetek tömörülése szempontjából indul ki. Ez, uraim, tisztán nemzetiségi politika, itt a nemzetiség játsza a főszerepet, itt a nemzetiségi eszme semminek alá rendelve nincs. De ha ezen politikát követni akarjuk, és a nemzetiségek a szabadság rovására ez irányban kívánják nemzetiségi törekvéseiket fejleszteni, az esetben sem jogra, sem méltányos igazságra ne hivatkozzanak, és ne követeljék igényeiknek a törvényhozatal utjáni kielégitését, mert ez teljes lehetetlen, hacsak az ország szétdaraboláslának és a hódítás veszélyeinek magunkat kitenni nem akarjuk. Legyen szabad a nemzetiségi érdekeket képviselő társaimtól megkérdezni : vajon meggondolták-e azt jól, hogy tisztán nemzetiségi politikát itt Magyarszagban követni és érvényesíteni képesek lesznek-e? En csak egyre figyelmeztetem őket, arra, t. i., hogy én Európában több népfajt nem ismerek, mint" hármat: az egyik a latin, a másik a germán, a harmadik a szláv faj. És e három faj örökösen versenyezik egymással, hogy közölök Európa ura melyik legyen

V Meggondolták-e, hogy mi, ha az egyik vagy másik népfajhoz csatlakozunk, a helyett , hogy azon bizalomnak, melylyel bennünket választóink megajándékoztak, megfelelnénk , a helyett, hogy egy ily hódítási politikának tennők ki magunkat, átkot és nyomort hozzunk azon választók fejére, kiknek boldogságot és jólétet szerezni kötelességünk. Meggondolták-e, különösen román képviselő társaim, kiktől hallottam azt a fenyegetést: „elvesztünk, hogy ha nem oldatik meg czélszerüen azon nemzetiségi kérdés, elveszett Magyarország." A veszély még messze van. Éu diplomata nem vagyok, de a történelemből tudom, hogy mennyi tömérdek vér és pénz áldozatába került Pmrópának az. hogy Bukarestet megmentse az orosz hatalom alól. De kérdés, hogy vajon ha a politika tovább üzessék-e? és ha az orosz még egyszer Oláhországra teszi a kezét, vajon képes lesz-e Európa másodszor és kétszer annyi áldozat árán azt megmenteni, a melynek bizonyára egy tetemes vészét a mi vállaink is érzik. Ezen környülmények, ugy hiszem, eléggé okul szolgálnak arra, hogy ebbeli politikai nézetektől óvakodjunk. A másik haladási útja a nemzetiségnek a nemzeti érdek fejlesztésének eszközölhetése, a helyi körülmények és viszonyok érett megfontolásából, és nemzetiségi érdekeknek ezekkel való^összeegyeztetéséből képeződik ki. Én, uraim, e politikát nem látom tisztán nemzetiségi politikának: mert itt a nemzetiségi eszme a főszerepet, nem játsza; itt a nemzetiség magasztos eszméje alá van rendelve a szabadság eszméjének, mely alatt szellemi fejlődésünket és anyagi jóllétünket legbiztosabban érhetjük el. Sőt ugy vagyok meggyőződve, hogy ezen politika a jólét és közboldogság által fogja előteremteni minden fáju népek nyugalmát és megelégedését, ; ezt a politikát pártolom én, és ezen körben óhajtok én mozogni, és itt őszintén be kell vallanom, hogy nem tudom értelmét felfogni annak: mire szükségeltetik a nemzetiségi törvények alkotása? mert hiszen maga Dobrzánszky képviselő ár igen szépen felvilágosította, hogy ezred éveken keresztül elismerték törvényeink a nemzetiségek, jogait. Ha tehát vannak ily törvényeink, miért kívánják a nemzetiségek, hogy uj törvény alkottassák, hogy ujabban ismertessenek el a nemzetiségek és ha most máskép üt ki a dolog mint Ők várták, akkor beleesnek azon hibába, hogy önmaguk idézték elő azt, a mit nem kellett volna előidéz| niök. Mert azon roppant lármával, melyet az or-