Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-327
CCCXXVI1. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 28. 1868.) 137 illetéktelen suprematiát ad a törvényben a magyar nemzetiségnek és hogy a magyar nyelv számára privilégiumot oszt; a másik, nem is emlitve a területek kikerekitését, melyre nézve többen ugy nyilatkoztak, hogy ezt utoljára nem kívánják feltétlenül ; megtagadja, hogy a létező törvényhatóságokban a többség nyelvének uralma megállapitassék; a harmadik, hogy az e hazában élő különböző nemzetiségeket nem akarja, mint nemzeteket törvénybe igtatni. és ez által azoknak halálát készíti elo. Az elsőt illetőleg, t. ház. én részemről tagadom , hogy ott valamely illetéktelen suprematiáról, vagy a magyar nyelvnek adott privilégiumról volna szó ; tagadom, mert ugy hiszem, senki sem vonhatja kétségbe, hogy minden oly államban, melyben több különböző nemzetiség lakik , a dolog természeténél fogva, kell, hogy egyik azok közöl mintegy vezérszerepet vigyen és hogy annak nyelve, mint közvetítő nyelv, az állam nyelve legyen. Azt hiszem, azt sem lehet kétségbevonni , hogy mellőzve minden egyebet, arra, hogy ezen helyzetet bírja, arra, hogy nyelve vétessék fel közvetitőül, azon nemzetiség van hivatva, mely a befolyásnak természetes factoraival bír. E természetes factorok a szám, műveltség, vagyonosság és ezek segélye gyanánt, ha velők egyesítve van, a történelmi múlt. Azt nem hiszem, hogy tagadhassavalaki, söt többen a kisebbségi vélemény pártolói közöl beismerték, hogy ezen factorok birtokában ma ezen országban a magyar nemzetiség van. Nem privilégiumot oszt tehát, nem illetéktelen suprematiát mond ki a törvény, hanem egyszerűen constatálja a helyzetet ugy a mint az most van. És, uraim, ha a helyzet nem így volna, sem nekünk, kik magyarok vagyunk nem volna okunk súlyt fektetni arra, hogy ez törvényben kimondassák, sem azoknak, kik nem-magyarok, nem volna okuk e felett aggódni, mert rég- elmultak már azon idők, midőn ily jogot a törvények biztosíttattak. Ily jogot csak az birhat, ki annak természetszerű föltételeivel is bir. Ma veszítse el a magyar nemzet — mitől óvjon meg istenünk — e föltételeket, ott lehet a törvényben százszor beigtatva, de ezen jog át fog menni azon nemzetiségre, mely ezen föltételnek birtokában lesz. {Igaz ! Ugy van /) A mi a többség nyelvének követelését illeti, Eötvös József b., mélyen tisztelt barátom igen szépen kifejtette azt, mennyire nem egyezik meg a többség nyelvének a törvényhatóságokbani kimondása a szabadság eszméjével ; kifejtették mások is, miszerint a többség nyelvének ily megállapítása utoljára is nem egyéb, mint indirect utón nemzetiségi kerületek alakítása. Ezeket én nem ismétlem, csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy, ha a többség nyelve határoztatik is el a törvényhaKÉPV. H. NAPLÓ 186 5 /B- XI. tóságokra nézve, ugyanazon eset fog előállani, a mely előáll a központi bizottság által beterjesztett törvényjavaslat folytán; azon eset ugyanis, hogy többféle nyelvet kellend használni mégis ; miszerint a törvénykezésnél fordítókra lesz szükség mégis, és igy ezen javaslatra nézve épen ugy alkalmazható leendaz, mit Miletics képviselő úr jónak látott a másikra alkalmazni: hogy maehiavellismut; és jezuitismusból indul ki, a mennyiben olyat ígér, a mit az életben teljesíteni nem lehet. Van, igaz, egy eset, melyben ez nem fog előfordulni: ez azon eset, ha a többség nyelvének oly zsarnoki hatalmat akarnánk adni, hogy a mely területben ily többség nyelve volna, azon területben sem az egyén, sem a község , sem az egyház más nyelvvel ne élhessen. De ily keresztülvitele a többség nyelvének akár a nemzetek egyenjogúságának, akár a szabadságnak használna-e ? e felett Ítéljen bárki. (Helyeslés.) A mi a legfőbb kivánat, illetőleg legfőbb vád volt, az arra vonatkozik, hogy a nemzetiségekqua nemzetek, a törvénybe igtattassanak ; vonatkozik arra, hogy ennek megtagadása a nemzetiségek halálát okozza; ez utóbbira felelek legelőször. Bármely elfogulatlan ember ítéletére bizom, lehet-e azt mondani, hogy egy nemzetiségnek halála, habár csak szellemi halála is, készíttetik akkor elő, vagy szándékoltatik akkor, midőn a törvényhozás csak néhány napja mondotta ki, hogy az iskolákban mindenki anyanyelvén oktattassék, midőn egész az akadémiai legfelsőbb intézetekik intézkedett arról, hogy mindenki a legfelsőbb iskolákban is saját anyanyelvén vehessen oktatást, midőn intézkedik arról, hogy minden, e hazában levő nemzetiség számára, még a legfelsőbb tanintézeteknél is, tanszékek rendeztessenek ; midőn községben, egyházban, egyházi hatóságban, midőn társulás utján megengedi minden irányban érvényesíteni a nemzetiséget, hogy lehessen, mondom, akkor azt mondani, hogy egy ily törvényhozás a nem-magyar ajkú nemzetiségek halálát czélozza, ezt én részemről megfogni nem tudom. (Helyeslés.) Meg vagyok győződve, hogy a mely nemzetiségre nézve ily intézkedések daczára is az elhalás veszélye fönforog, az el fog halni, nem azért, mert a törvények okozzák, de el fog halni mindezen törvények mellett is, mert nincs benne meg a szükséges életerő. (Igaz l) Különben legnagyobb súlyt fektettek arra, hogy ezen szó : „nemzet"^ nemzetiségeket illetőleg törvénybe igtattassék. Dobrzánszky képviselő úr hosszasan mutogatta is, hogy ezzel ő nem valami ujat kivan, hanem csak olyat, a mi törvénykönyvünkben eddig is benne volt. Megvallom az okoskodás igen könnyű nemének tartom, egy századokkal ezelőtt egészen más viszonyok közt és más 18
