Képviselőházi napló, 1865. XI. kötet • 1868. november 24–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-326

COCXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 27. 1868.) 103 ves élettel, ezéljának megfelelő alkotmánynyal? nem-e épen ott és akkor, hol tisztán csak magasztos hivatásának szolgál, erkölcsi hatvány, még eró'sebb és tartósb az állami intézményeknél minden hatalmi eszközökkel együtt ? Az egyház nem képezhet államot államban ; de az államnak se legyen szabad egyháznak lennie vagy ezt főfelügyéleti jog czime alatt többé kevésbbé gyámsága vagy ellenőrködése alá venni: szintúgy nem lehet az egyes nemzetiségek számára állami jogokat elismerni ; de az állam se akarja akár törvényhozás utján , akár más eszközök által az egyes nemzetiségek legkisebbikét is felszíni. Szabadság, teljes szabadság a legmagasabb államczél határain belül, mely határokat azonban tisztán és határozottan kell körülírnunk : ez látszik egyedüli helyes és illő kulesnak a nemzetiségi kérdés megoldására. Azaz : a nemzetiségi kérdés megoldása, miként legalább én felfognám a dolgot, az állami szabadsági kérdések megoldásától függ. Alkossunk jó községi rendet, a helyhatóságok belszervezését és hatáskörét meghatározó törvénynyel együtt, hogy lássa a világ, mit ért a törvényhozás a helyhatósági önkormányzat olyhangosan dicsőitett elve alatt, és hogyan gondolja ezt a valódiság életére alkalmazni: mert való igaz, miként nagyon tszt. összminiszteriumunk valamennyi törvényhatósághoz intézett első üdvözlő iratában nyilatkozik, hogy t. i. „a szabadság végelemezésben nem más mint az önkormányzat joga." Hozzuk be a törvény szolgál tatás minden igáiban a nyilvánosság és szóbeliség intézményét ; szabjunk törvényeket az egyesülési és gyülekezési jog körül, hogy legyen tisztában az ország, miképen értjük mi e szabadságot is ; mozditsuk elő a nevelés és szellemi fejlődés szent ügyét, mert semmi sem képes annyira, mint épen a művelődés hatalma, a nemzetiségek közti ellentéteket kiegyenlíteni s egyszersmind erkölcsi hódításokat tenni a magyar nvelv és annak mindig szebben felviruló irodalmának számára. Akkor pedig, mind ezen feltételek teljesitése után, bizonyára sokkal könnyebb és hasznosabb munka lesz, a már félig-meddig megoldott nemzetiségi kérdést végképen rendbehozni, mintsem a jelen nyelvi törvényjavaslat által, mely a magyar mint államnyelvnek igen messze kiterülő hatalomkört, minden egyéb országos nyelveknek pedig nagyon szűk fejlődési tért enged, valaha sikerülni fog. Mind ezen okoknál fogva, míg t. i a községi és helyhatósági autonómia ügye törvényesen nincsen rendezve és a valódi szabadsági és művelődési államnak követelményeinek legalább a fenérintett legfontosabb tekintetekben még nem feleltünk meg, minden, hazánkban a nemzetiségi kérdésnek megnyugtató megoldására czéízott kísérletet idő előttinek tartok, nem hívén, hogy az eredmények, melyeket remélünk, kedvezők és örvendetesek legyenek. Milyen nehéz csak a nyelvkérdés is, legjobban abból láthatni, hogy annak megoldására már a negyedik vagy ötödik javaslat készült, a nélkül, hogy, legalább az én szerény véleményem szerint, egyik is a helyes utat eltalálta volna. Azért azt óhajtanám, hogy ezen nyelv köriili dolgozat, melynek, bizony igen helytelenül, a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában szóló törvényjavaslat pompás czime adatik, inkább ne is hozatott volna a ház elé, kivált most, hol az elintézésre váró teendők halmaza mellett nem találhat az ember sem elegendő időt, sem szellemi nyugalmat, mi pedig oly fontos tárgy tüzetesebb tárgyalásánál elkerülhetlen szükséges. Már csak az volna még hátra, hogy az előttünk fekvő tárgyat Erdélyország jogállapota és viszonyaira nézve tekintetbe vegyem. Az 1847. évi I-ső törvényezikkben van Erdélynek egy a magyar nyelv érdekében hozott törvénye, mely ezen nyelvnek tágas jogkört engedve, egyszersmind azt is határoza, hogy a szász nemzet kebelében működő minden törvényhatóságok, minden törvényszékek és polgári hivatalok, valamint a tárgyalásoknál és a jegyzőkönyvek szerkesztésénél,szintugy jelentéseik és intézvényeikben a német nyelvet használják ; ami továbbá más törvényhatóságokkal való levelezést illeti, meghagyatott a nemzet az addig követett szokásban, Van tehát törvényünk, szilárd jogalapunk, melyen állunk ; oly törvény ez, mely a szászoknak nem talán valamely engedményeket szerzett, vagy vívmányokat adott, hanem őket csak megóvja a velők született és általok mindig birt anyanvelvök használatában közéletükben előforduló minden ügyeikben. A mióta a szászok ezen országban laknak, annak ideje pedig tul megy már íjét századon is, nem zavarta meg őket e jogban semmi kormány, semmi törvényhozó testület, semmi önkényuralom ; ma legelőször vagyunk itt oly fájdalmas helyzetben, hogy egy törvényjavaslat ellen kell felszólalnunk, melynek tartalma e nemzetet nem csak saját nyelve ősrégi gyakorlatában megszorítani, sőt arra is akarja kényszeríteni, hogy még ott is, hol ez eddigelé soha sem történt, az államnyelvet alkalmazzák, melyet a szász földnek nevezett területen legfölebb 30,000 szétszórva lakó magyar ajkú polgártársak képviselnek, mig a túlnyomó többi 300,000-ret fölülmúló lakosság kizárólag majd nem csak a német vagy román nyelvet érti és beszéli.