Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.

Ülésnapok - 1865-316

CCCXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 17. 1868.) 333 nem-törvényezikkekre; de azt sem zárja ki, hogy a tisztelt ház megtehesse. En tehát indítványozom : tegyük át az osztá­lyokhoz és vitassuk meg osztály-ülésekben, sőt akár mindjárt bele bocsátkozhatunk. (Helyeslés.) Mert attól tartok, ha itt ezen 222 szakaszt végig tárgyaljuk, a nélkül hogy előre értekezvén, előle­ges megállapodásra jutottunk voina: kifogyunk az időből és semmi sem történik. Pedig másfelől meglehet, hogy az osztályok majd kiszemelik azon pontokat, melyek niulhatlanul szükségesek és legalább azokra nézve határozunk. Ismétlem te­hát: méltóztassék a javaslatot az osztályokhoz u: ásítani. (Helyeslés.) 11 BÓnis Sámuel: Ha a tisztelt ház azon véle­ményben van, hogy az osztályok tárgyalása köny­nyiteni fogja ezen munkálat keresztül menetelét: akkor én ez indítványt nem ellenzem; azonban mindenesetre méltóztassék a ház ugy rendelkezni, hogy még ez ülésszak alatt valami történjék az igazolásokra nézve; mert épen mint Deák Ferencz képviselőtársam monda, megtörténhetik a jövő országgyűlésen, hogy a ház nem lesz képes ala­kulni a régi házszabályok nyomán. Nekem azon aggodalmam van, ha az osztályokhoz utasittatik, elmarad ezen ülésszakról. Én tehát azért voltam bátor tegnap megkérdezni az elnökséget, kijelen­tette-e a háznak, hogy az osztályokhoz ne menjen? és az elnök úr ezt kijelentette; azonban én azt tar­tom : a ezélszerübb eljárás indokolja azt is, hogy a ház. tegnapi határozatát,, ha akarja, megváltoz­tassa. Csak az iránt szeretnék biztositva lenni, hogy az osztálye)k tárgyalása ezen tárgyat végleg nem fogja elnapolni, különben meg fo» történni, hogy a jövő országgyűlésen a ház nem lesz képes megala­kul n i. (Ha (áridöf!) HaláSZ Boldizsár: Én azt tartom magam is. hogy a házszabályoknak az osztályokhoz való utasítása által csak nyernénk, mert ime oly nagy fontosságú elvi kérdések jőnek szőnyegre, milyent pl. Vukovics képviselőtársam is emiitett. Hogy pedig megszűnjék Bónis képviselő úr aggodalma is, méltóztassék a tisztelt ház záros határidőt tűzni ki, mely alatt az osztályok e tárgyat elintézzék. Elnök : Elfogadja-e a tisztelt ház Deák Fe­rencz képviselő 111* azon indítványát, hogy a ház­szabályokra vonatkozó munkálat az osztályokhoz utasíttassák ? (Elfogadjuk !) Csity Sándor: Nekem, tisztelt ház, (Zaj. Halljuk! Elnök csenget) az iránt, hogy az osztályok­hoz utasittassék, semmi észrevételem nincs; sőt inkább tegnap kifejezett nyilatkozatommal az tö­kéletesen öszhangzik. Ehhez képest tehát az osztályokhoz való utasítás, nézetem szerint is, szük­séges s kívánatos; hanem magának a központi bizottságnak jelentésében van egy pont, melyben az foglaltatik, hogy Vajda-Hunyad és Hátszeg vidé­kének, a képviseltetésnek, a házhoz intézett ké­relme, mint köréhez nem tartozó, általa nem tár­gyaltatik alaposan ; sőt a jelentésben javaslat sem tétetik az iránt: miként lenne az elintézendő. Az egyik ez. A másik pedig Szabolcsmegyének ha­sonló kérvénye, melyben azt kívánja, hogy kép­viselőnek a miniszterek s államtitkárokon kivül miniszteri kinevezéstől függő hivatalnok ne válasz­tassák. E kérvényt szintén nem tárgyalta a bizott­ság. Kérem ez iránt különösen a t. házat, mél­tóztassék intézkedni, hogy ezen kérvények szintén tárgyalás alá kerüljenek azon alkalommal, midőn a ház rendszabályai fognak tárgyaltatni. (Zaj.) Ghyczy Kálmán: Én azt vélem t. ház, ha az osztályokhoz utasittatik a bizottság' je'entése. azon részletek iránt is, melyeket Csiky Sándor képviselő dr előadott, ha az osztályok jónak látják, tanácskozhatnak és véleményt adhatni fognak. Mint az e tárgyban működött bizottság egyik tagja nekem is óhajtanom kell azt, hogy ezen tárgy a t. ház által minél érettebb megfontolás után intéztes­sék el; mert sokkal fontosabb az, mint első tekin­tetre látszik. Én részemről azt hiszem, ha e tárgy az osztályokhoz utasittatik is — a mit magam is épen azért, hogy minden oldalról kellőleg megí'on­toltassék, óhajtok — azért még ez országgyűlés­szak alatt a legszükségesebbekre legalább, minden esetre történhetik intézkedés. Miután itt házsza­bályról s nem törvényhozásról van szó, a végelha­tározás stádiumai sokkal rövidebbek, mint ha tör­vény alkotásáról kellene intézkedni. Épen azért voltam bátor fölszólalni a tárgyban, mert t. kép­viselőtársam Vukovics Sebő, ugy látszik tévedésben van. 0 azon vélekedését nyilvánította, hogy az eddigi igazolási eljárás törvényen alapszik. Nem, t. ház! Alapszik ez a háznak 1848-ban alkotott szabályain. Törvényen nem az igazolási eljárás alapszik, hanem alapszik az országgyűlésnek, ille­tőleg a képviselőháznak azon joga, hogy az iga­zolási eljárás iránt önmaga önállólag, a törvény­hozás más factorainak befolyása nélkül intézkedik. Ezen jogot kivárja a bizottság fentartani, ezen jo­got gyakorolta eddig a ház : s a ház függetlenségé­nek, souverenitásának érdekében van, hogy ezen jogát jövőre is maga gyakorolja. (Helyeslés.) Egyébiránt az osztályokhoz való utasítást ma­gam is elfogadom. (Helyeslés.) Simonyi LajOS b.: T. ház! Én is helyes­lem azok nézetét, kik e javaslatot az osztályokhoz utasitani akarják; de tekintve az idő rövidséget, tekintve a tárgy fontosságát, részemről óhajtanám, hogy mindenesetre oly eljárás követtessék, mely­nek következtében a házszabályok még ezen ülés­szak alatt intéztessenek el; és épen azért óhajtanám, hogy a ház bizonyos határidőt szabna az osztályok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom