Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.

Ülésnapok - 1865-313

306 CCCXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (November 14. 1868.) Zsedényl Ede előadó (olvas&a a bizottsági jelentés illttö részét. 1 ) BÓníS Sámuel: Magában véve csekélység, a mit említek; de a mennyiben az iratok közt fog­lal helyet az ily sajtó-, vagy irály-hiba, ki kell iga­zítani, mert nem tudja az ember a kettő' közül, hogy minő hiba. T. i. igy kell lenni: „a megyék rendezésére", és nem : „a megyék rendelkezésére"; mert az két külön dolog. StOjáCSkOViCS Sándor: Az ezen rovat alatt a magyar megyék, kerületek és vidékek költségei­nek fedezésére 6.500,000 frt vétetvén fel, ezen szükséglet megállapításánál a nagy-kikindai kerü­let egészen számításon kívül hagyatott, a mint az idei államköltségvetéshez csatolt részletes jegyzék mutatta, melyben a nagy-kikindai kerület elő nem fordul. Miután azonban a nagy-kikindai kerület nem csak a múlt provisorium ideje alatt foglalt el önálló törvényhatósági állást, hanem hazai alkot­mányunknak a múlt évben történt visszahelyezése után, magát a Jász-Kun kerületekre nézve fenálló 184 7 / 8 : XXV. törvényczikk alapján ujonan szer­vezvén, jelenben is egy önálló municipium min­den atributumaival bir, a mennyiben t. i. közigaz­gatás tekintetében a minisztériumnak közvetlen van alárendelve, kerületi törvényszékének ítéletei pedig egyenesen a kir. táblához felebbeztetnek ; miután továbbá a nagy-kikindai kerületnek ezen törvénykezési jogköre a t. ház részéről is a köze­lebb elfogadott perrendtartás 1-ső és 18. szakaszai folytán implicite el van ismerve: kétségkívül áll az, hogy ily viszonyok közt a nagy-kikindai ke­rület központi hatóságának fentartási költségei is ugyanazon pénztárból fedezendők, melyből a többi municipiumok és illetőleg kerületek ebbeli költségei fedeztetnek. De mindazonáltal a nagy­kikindai kerület nem kivan egyebet, mint azt, hogy csupán csak a törvénykezési költségek, me­lyeknek viselésére saját kerületi pénztára egyáta­lában nem képes, fedeztessenek az állami pénztár­ból, habár egyéb megyék-, kerületek- s vidékeknél ugy a törvénykezési, valamint a közigazgatási s rendőrségi költségeket is egészen az állami köz­pénztár viseli. A nagy-kikindai kerület törvényszé­kének ebbeli költségei a kormány részéről 30,000 írttal lettek megállapítva, mely összeg — tekintettel a kerületnek 20 négyszög mértföldnyi kiterjedésére s 63,000 lélekből álló népességére—túlságosnak épen nem mondható, főleg ha figyelembe vétetik, hogy hasonló s csekélyebb népességű megyék fentartá­sára aránytalanul nagyobb költség-összegek szol­gáltatnak ki az állampénztárból. A kerületnek ezen jogos követelése a t. kormány részéről is fi­') Lásd az Irományok 858-dik száma alatt a II. rész beve­zetését a 1. rovatát. gyelemre méltattatván, a kerület részére törvény­kezési költségek fejében ugy a múlt, mint a íolyó évben is némi segélyösszegek utalványoztattak a szab. kir. városok javadalmazásából. Miután azon­ban a nagy-kikindai kerület részére a törvényke­zési költség fejében megszavazandó 30,000 frtnyi összeg ezen szab. királyi városi javadalmazásból, melyben a szab. kir. városok szoros s elkerülhet­len szükséglete 690,000 írttal van előirányozva, a szab. királyi városok megrövidítése nélkül ki nem telik: átalános indítványom az, hogy a kikin­dai kerület központi törvényszékének költségei, me­lyek akormány részéről ez évben 30,000frttal voltak megállapítva, ezen összeg erejéig az állampénztár­ból fedeztessenek, és ehhez képest az ezen rovat alatt a magyar megyék, kerületek és vidékek ré­szére előirányzott 6.500,000 frtnyi javadalom 6.530,000 frtra emeltessék. Zsedényi Ede előadó: T. képviselőház! A mennyiben a képviselő' úr a kikindai kerületnek \ ide fölvételét, mint oly kerületét sürgeti, mely j ugy, mint a Jász-Kun kerület, a 16 szepesi város, j és a Haj du-kerület, ezen költségvetésben foglaltatik, | azt hiszem, hogy ez oly jogi kérdés, mely nem ide való. A mi pedig Kikinda város törvényszékét illeti, az majd a városok rovatában ugy is előfor­dul. De hogy, mondom, a kikindai kerület is fel­vétessék, az oly közjogi kérdés, mely nem ide tartozik, hanem a megyei kérdés tárgyalásakor lesz eldöntendő. Wenekheim Béla b. belügyminiszter: A kikindai kerület csak a törvénykezési költségek ] tekintetében vesz igénybe költségeket, mert köa­s igazgatási tekintetben maga látja el magát. En­nélfogva én is azon véleményben vagyok, hogy a kikindai kerület ügye akkor vétessék föl, midőn a városok törvénykezési költségeiről lesz szó. A megyék, kerületek költségvetéseinek jegyzékét az 1868-diki budgethez volt szerencsém mellékelni, az idénre is készíttetett ily kimutatás; de né­mely megyék késedelmesen küldték be , és azért azt csak néhány nap múlva pótlólag mutathatom be a t. háznak. (Helyeslés.) Dimitrievics Milos: T. ház! Itt az első rovatban a magyarországi megyék, kerületek és vidékek részére 6.500,000 frtnyi kiadás hozatik javaslatba, s miután a nagy-kikindai kerület nem egyedül a törvénykezési teendőket, hanem a köz­igazgatási teendőket is ellátja, s miután e kerület, mely a közigazgatási és törvénykezési dolgokban önálló, ép oly önálló, mint bármelyik megye, s miután e kerülettől a jelenlegi adórendszer mellett nem lehet követelni, hogy a többi megyék- és ke­rületeknek költségeit fizesse, és azon kivül saját költségeit is fedezze: e szerint én méltányosnak és igazságosnak tartanám, hogy e tekintetben e ke"

Next

/
Oldalképek
Tartalom