Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.

Ülésnapok - 1865-302

208 CCCII. OBSZÁG.OS ÜLÉS. (Október 23.1868.) kezére kerítette. Nem tudom, hogy történt, annyi igaz, hogy a piaczot, mely be volt kerítve, s melyen az egyes czéheknek boltjaik valának, laktanyául elfoglalta. Ezzel még nem elégedett meg a császári katonaság, hanem eszébe jutott, hogy habár hivatalosan maga is ama várat csak kastellnek nevezi , magyarul kastélynak, azt követelje, hogy most már ne csak a kezén levő vár legyen az övé, hanem 25 öl, azaz 150 láb rayont akar magának a vár körül kikerekittetni; a mi épen annyi lenne, mintha eszébe jutna a katonaságnak,hogy az itteni Károly-kaszárnya körül bontasson le 125 lábnyi téren fekvő épületeket, hogy legyen a katonaságnak rayonja; s igy Maros-Vásárhelyen oly házakat, melyek régebben épültek, mint a vár, kivan leromboltatni, az ujabb építkezéseket pedig betiltották. A jelen évben is építettek, s az illetők a felséges guberniumhoz panaszt tettek, hogy a katonaság az építést betiltja. A panaszló építkezőknek a felséges királyi kormányszék azt válaszolta, hogy legjobb lesz, ha nem építenek tovább — mert hiszen ez most a napi politika — hanem várjanak, míg ez a kérdés eldől, mivel ez úgyis a magas minisztérium előtt van. De még többet is tesznek ezek a katonatiszt urak; még az is eszökbe jutott, hogy egy bástyából, a mely a templom szegletén van s a belváros felé néz, lőportornyot csináljanak. Most az egész város irtózik, {Derültség) hogy levegőbe repül. Ebből áll a tény. A katonaság követelése folyvást tart, mert azok az urak nem elégesznek meg azzal, a mit kaptak, sazt hiszem, hogy ezek a Károly-kaszárnya példájából kaptak kedvet nálunk birtokokat szerezni. Erre nézve bátor vagyok kérdeni a magas minisztériumot, csakugyan ki kell-e keríteni a városnak a kivánt rayont, s le kell-e neki rontani a házakat, shogy keli-e puskaporos toronynak csakugyan lenni Maros-Vásárhely közepén? E végből bátor vagyok internellatiómat benyújtani. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a benyújtott interpettatiót) : „Az erdélyi császári katonaság főparancsnoksága birtokába kerítvén Maros-Vásárhely szab. kii', városában ezen város polgárai által épített kastélyt, birtokszerzését tovább folytatandó, ezen a város közepén fekvő kastélynak 150 lábnyi körterületet kíván kiszakittatni, régi házak lerombolását követelvén, s ujabb e körbe eső építéseket akadályozni mind e mai napig meg nem szűnik. Ugyancsak az erdélyi császári katonai főpai'oncsnokság ezen kastélynak épen a belváros íelől álló egy bástyáját lőportartó toronyul használván, egy lehető explosiotól való félelem által a város összes polgárságát folytonos aggodalomban tartani kedve tartja. Tisztelettel kérem a magas kir. minisztériumot, hogy ezen a katonai főparancsnokság és az emiitett város közti viszály kiegyenlítése körül minő lépések tétettek, és befejezése mikor várható ?" Elnök: Közöltetni fog a minisztériummal. Bernáth Zsigmond képviselő úr kivan interpellatiót előterjeszteni. Bernáth Zsigmond: T. ház! A múlt 1867. évi június 21-kei országos ülésben kötelességemnek tartottam felszólítani, illetőleg interpellálni a m. k. miniszterelnök urat, ugy mint honvédelmi minisztert, és az oktatásügyi miniszter urat, legyenek szivesekaludoviceumi katonai intézetnek mielőbbi megnyitását és életbe léptetését közös erővel eszközölni. Tudva van, ugy tartom, a t. ház előtt, de tudom én is, hogy a tisztelt miniszterelnök úr ezen interpellatio idejétől fogva a mai napig igen sokszorosan és igen erélyesen működött oly tárgyakban, melyek a legszorosabb összeköttetésben vannak azokkal, miknek célja a most általam emiitett magyar katonai akadémia. Távol is van én tőlem, hogy a miniszter urnák ebbeli leghőbb szándéka és erélyes eljárása iránt az én bizalmam csökkent volna. Mostani ismétlését akkori felszólalásomnak azért tartom szükségesnek és elmulaszthatlannak, mert én minden perczet, melyben a honi ifjúság a katonai tudományokba való beavatástól elodáztatik, veszélyes mulasztásnak és szerencsétlenségnek tartok. Már maga a tisztelt miniszter úr igen magas állásánál fogva, ugy tartom, mindnyájunknál avatottabb abban, mint állanak államunk viszonyai azon államokkal, a melyek környezik ezen birodalmat. Mind a külföldi, mind a belföldi szaklapok folytonosan aggodalomban tartják a kedélyeket hireikkel, melyeknek alaposságáról vagy alaptalanságáról én mostan szólani nem akarok, mert az sem czélom, sem szándékom, sem ezt ide tartozónak nem tartom, hanem mindazon hírekre nézve bátran merem állítani, hogy igen tanácsos figyelembe venni a régi latin példabeszéd azon intését, mely azt mondja: „Si vis paeemparabellum," és ezt magát elégséges érvnek tartom arra, hogy sürgetve kérjem s felszólítsam, hogy a ludoviceumi akadémiai intézet minél előbb életbe léptettessék. (Helyeslés.) Voltak idők, t. ház, mikor az egyéni erő. az izmok rugékonysága, főleg pedig a vakmerőségig fokozott bátorság és a nagy vészekben is mindenkori lélekéberség határoztak a nap diadala fölött. Most, t. ház, a puskapornak szerencsétlen feltalálása után egészen mások a viszonyok. (Derültség.) Méltán sirathatta az egykori költő, hogy ma már a leghősiebb bajnokot is a leggyávább suhancz porba gotyóbisozhatja. Ez olyan tanúságot adott a honatyáknak az elmúlt fél században, hogy ők is gondolkoztak arról, hogy ne csak a hősiességre, ne csak a személyes erőre, ne csak a gyors fegy-